Sávuot, a Hetek ünnepe – Pünkösd 2.rész

Az ünnepen zsinagógákban fõként a 10 parancsolatról, és a Sion hegyén kötött szövetségrõl emlékeznek meg ma is az errõl szóló Tóra-szakaszok felolvasásával az ünnep elsõ napján.
A központi szakaszok mellett az Ezékiel 1-2 fejezeteit, Habakuk 3. fejezetét, és Rúth könyvét is ekkor olvassák.
A hagyomány szerint a Sínai hegy virágba borult a nagy esemény tiszteletére a Tóra adását megelõzõen. Ezért mai is zöld növényekkel, néhol gyümölcsökkel díszítik fel a zsinagógákat.
Mit jelent a Sávuot a Messiási mozgalom számára?

Az aratás ünnepe
Ha pusztán az eseményeket nézzük Sávuot ünnepén, akkor nem történt más, nem volt más ünnepelni való, mint az, hogy a már megkezdett aratás kiteljesedik.
Az április tájékán elkezdett árpaaratás után a termények beérésével nemcsak az árpát, hanem a búzát, a gyümölcsöket is elkezdték aratni, szüretelni Izraelben. A vetés, a fák gyümölcsei az izraeli éghajlaton teljesen beértek ekkorra, május tájékára. Innentõl fogva teltek a csûrök, az aratók kinn voltak a mezõkön, az egész ország képét, az emberek hétköznapjait az aratás, a szüret, a termés betakarítása határozta meg. Munkában állt Isten népe.
(A fentiek szerint az elsõ hónapból 16 nap, a másodikból 30 telt el, és a harmadik napon kapták meg a törvényt, ami összesen 16+30+3 = 49 nap, amely hét hetet jelent.)

A Mindenható a búza zsengéit kérte elsõsorban, de az Örökkévalónak más termést is bemutattak hálaadással.
És lesz, midõn bemégy az országba, amelyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked birtokul és elfoglalod azt és lakni fogsz benne; akkor végy a föld minden gyümölcsének zsengéjébõl, amelyet betakarítasz országodban, amelyet az Örökkévaló, a te Istened neked ad; és tedd kosárba és menj arra a helyre, amelyet majd kiválaszt az Örökkévaló, a te Istened, hogy ott honoljon a neve.” (V. Móz. 26, 1-2 – Hertz Biblia)
Izrael az ígéret földjének elfoglalása után ezeken az ünnepeken növekedett fel. Generációk sorába ivódott bele a jeruzsálemi zarándoklat, az aratáskori ünneplés, öröm. Ebben a „kulturális” közegben Jesua (Jézus) szavai sokkal többet jelentettek, mint amit számunkra mondanak:
Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljõ az aratás? Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra. És a ki arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyûjt; hogy mind a vetõ, mind az arató együtt örvendezzen. Mert ebben az a mondás igaz, hogy más a vetõ, más az arató.
Én annak az aratására küldtelek titeket, a mit nem ti munkáltatok; mások munkálták, és ti a mások munkájába állottatok
.” (Ján. 4, 35-38 – Károli Biblia)
Jesua (Jézus) ezekben az Igékben olyan képekkel fejezte ki magát, amelyekben a választott nép otthon volt. E képekben élt számukra Isten évszázados üzenete, hiszen mindhárom zarándok ünnep az aratáshoz kapcsolódott.
Amikor a Megváltó ezt kimondta, akkor egy olyan szimbólum rendszerhez nyúlt, amit az Atya az Írásban, és az ünnepek által évszázadok alatt felépített, és a választott nép szívébe vésett. Az aratásról akkoriban nem lehetett anélkül szólni, hogy annak ne lett volna sokkal mélyebb jelentéstartalma.
Ha nem ismerjük az Ószövetségben gyökerezõ ünnepeket, akkor hagyunk elveszni egy jelképrendszert, és vele együtt Messiás szavainak, példázatainak gazdagságát, mélységét. Hisz az aratás Krisztus feltámadásával kezdõdött el, és a Szent Szellem kiáradásával teljesedett ki. Sávuotkor Isten Szelleme betöltötte a tanítványokat, és még aznap háromezer lélek bemerítkezett. A Szellem kiáradás után lezárult teljes egészében a megváltás mûve: minden készen állt, elkezdõdhetett az aratás.

A Messiás nagy elszántsággal, eltökélten beszél még a hetven tanítványa kiküldése elõtt az aratásról, aminek eljött az ideje:
Ezek után pedig rendele az Úr másokat is, hetvenet, és elküldé azokat kettõnként az õ orczája elõtt, minden városba és helyre, a hová õ menendõ vala. Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az õ aratásába.” (Luk. 10,1-2)Ezek az Igék egybe csengenek a Jesua (Jézus) feltámadás utáni misszós üzenetével:
Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket…” (Mát. 28,19)
’Menjetek el mindannyian, mindenáron, ha kevesen vagytok, kérjetek még munkásokat, mert ez most az aratás ideje! Amíg vissza nem jövõk. Semmi más dolgotok nincs, csak az, hogy amit az aratás Ura elkészített, amit nem is ti munkáltatok, azt takarítsátok be a mennyei magtárakba.’    A Jesua parancsára megindult aratás azonban már a föld minden gyümölcsére kiterjed. „…végy a föld minden gyümölcsének zsengéjébõl…” (V. Móz. 26, 2 – Hertz Biblia) szól Isten parancsolata Sávuot ünnepére. Szellemben itt már minden népet az Atya elé hoz Jesua (Jézus). Itt teljesedett be az Ábrahámnak tett ígéret, hogy „ benned legyen áldott a föld minden nemzetsége.” (I. Móz. 12, 3 – Hertz Biblia) Az Írás több helyen említi a népeket fákként Izrael mellett (Luk. 21, 29, Neh. 8,15).  Sávuot után az Atya Messiásban már a föld minden népe között érett gyümölcsöket keresett. A Tóra adás kapcsán a Midrásban a bölcsek adtak egy olyan értelmezést, ami elõremutatott arra, hogy Isten az aratást a népekre is kiterjeszti.

Így ír a Midrás: „És mindenki a villámlásokról tanúskodik” (II. Móz. 20, 16) Nem villámlást mond az Ige, hanem „villámlásokat”. Ennélfogva mondja R. Yochanan, hogy Isten hangja, ami felzúgott, hetven hangra oszlott, és hetven nyelven szólt, így minden nép megérthette.” (Shemot Midrash Rabbah 5,9)  A hetven nép említése azért jelenti a népek teljességét, mert Mózes elsõ könyvének X. fejezete – a nemzetek leszármazásának táblázata hetven nemzet atyját említi. Ebbõl a hetven õsbõl lett az idõk folyamán a világ hetven nemzete. A rabbinikus értelmezés szerint hetven nép és nyelv alatt a világ népeinek teljessége értendõ.
Így a zsidó tanítók már a Tóra adásban is látták Isten nemzetekre kiterjedõ kegyelmét, mely az Újszövetség Sávuotján lett valóssággá.

A zsenge
Pál ugyanazzal a jelképrendszerrel beszél, mint Mestere. Azokkal a jelképekkel, amelyekbe évszázadok alatt annyi minden rétegzõdött a zsidó tudatban: “Elsõ zsenge a Krisztus…” (1 Kor. 15, 23 – Károli)
Jézus a mag elhalásáról beszél, amikor a „szükségszerû“ halálát érzi.
Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.” (Ján. 12,24 – Károli) A magnak el kellett halnia, hogy meghozhassa az elsõ gyümölcsöt, a zsengét Istennek. És ez már el volt rejtve a Tórában parancsolt ünnepekben.
A Pünkösd az egyház ünnepe, innen indul az egyház története. A Vigasztalónak, a Szent Szellemnek kiáradása után háromezer zsidó lélek megtért. Õk az egyház zsengéi, a búzaaratás zsengéi. Itt már kovászosan elkészített kenyeret lengettek meg a papok az Úr elõtt. Krisztusban megszületett az a kenyér, a kovásztalan kenyér, aminek a kovászából lehetett sütni a kenyeret, építeni a Testet, a Messiás Testét.
„A Hetek ünnepén két kenyeret kellett a Templomba felvinni. A két kenyér a zsidókat, illetve a nemzeteket jelképezte, akik most eggyé lettek a Messiásban a Szent Szellem eljövetelével. Az efézusi hívõknek Pál ezt írta: „Mert Õ a mi békességünk, ki eggyé tette mind a két nemzetséget (a zsidóságot és a nemzeteket), és lerontotta a közbevetett választófalat (…); hogy ama kettõt (a zsidókat és a nemzeteket) egy új emberré teremtse Õ magában…” (8) Ezt a két kenyeret egy búzából, azaz egy lisztbõl sütötték.

8. Kevin Howard – Marvin Rosenthal: Az Úr ünnepei, Új Spirit Könyvek, Budapest, 2010, 21-22 oldal