Az őszi ünnepek: Ros hasana, Jom truá- a kürtzengés ünnepe IV.rész

Mit jelenthet az ünnep a Messiásban?

Nem csak ezen az ünnepen szól a kürt, mint erről korábban szó volt. Hiszen a többi hónap elején vagy Jom kippurkor is megfújják. De ez az ünnep „csak” a sófár megfújásáról szól, és így mindent magában foglal, ami Isten Igéjében a sófárfújással kapcsolatba hozható. Elsősorban ez adja a kulcsot az ünnep üdvtörténeti helyének megleléséhez. Másodsorban a zsidó hagyomány, amely minden hangsúlyeltolódás ellenére máig tartja az ünnepet. A zsidó Szádja Gaon rabbi (882-942) tízféle értelmezését (8)adta meg a sófárfújásnak, ezekből indultunk ki a Messiás után kutatva. Mindenek előtt azonban három Igére szeretnénk rámutatni, amelyeket a keresztény világban nem hoznak kapcsolatba a kürtzengés ünnepével.

A sófár a Jelenések könyvén kívül e három helyen fordul elő az Újszövetségben. Ezek kiemelkednek az Írásból üzenetükkel. (Ezen kívül egyszer olvasni még a Zsidókhoz írt levélben a sófárról.)
E három összhangban lévő Igében összegzi aztán az Újszövetség mindazokat a motívumokat, amelyek a Tanachban (Ószövetségben) a sófárfújással kapcsolatban megjelennek. Mindhárom Ige az elragadtatáshoz köthető, és a Messiás közeli második visszajövetelét vetíti előre.

„Ő (az Emberfia) ki fogja küldeni angyalait egy nagy sófárral, és egybe fogják gyűjteni a választottakat négy szelek felöl, az ég egyik végétől a másikig.” (Mt. 24, 31 – CBJ)

„Nézzétek, egy titkot fogok elmondani nektek – közülünk nem mindnyájan fogunk meghalni! Ám mindnyájan el fogunk változni! Ez csak egy pillanatig tart majd, egy hunyorítás erejéig az utolsó sófárnál. Mert a sófár meg fog szólalni, és a halottak fel fognak támadni az örök életre, és mi is el fogunk változni.” (I. Kor. 15, 51-52 – CBJ)

„Ha ugyanis hisszük, hogy Jézus meghalt de feltámadott, miért nem hihetnénk, hogy így az Isten Jézuson keresztül ővele együtt azokat is elő fogja hozni, akik elaludtak már? Mert azt az Úr szavával mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk és az Úr megjelenéséig megmaradunk, semmiképpen sem előzzük meg azokat, akik elaludtak, mert maga az Úr parancsszóval, főangyal szózatával, Isten kürtjével (sófár) alászáll az égből, először azok a halottak, akik a Krisztusban vannak, feltámadnak, azután bennünket, akik élünk és megmaradunk, velük együtt elragadnak felhőkben a levegőbe, hogy ott az Úrral találkozzunk, és így mindenkor az Úrral leszünk.” ( I.Thessz. 4, 14-17 – Csia)

A fenti Igékkel párhuzamosan a Tanachban (Ószövetségben) láthatjuk, hogy Isten akaratából ezzel a hangszerrel (1) hívták össze a népet, és mennyei sófár szólt a (2) hatalmas Isten megjelenésekor, és ha (3) a király trónra lépett, akkor is megszólalt a sófár.

(1) Nép egybegyűjtése:

„Készíts magadnak két ezüst harsonát; (trombitát) vert munkával készítsd el azokat, hogy szolgáljanak a község egybehívására és hogy elindítsák a táborokat. És ha megfújják őket, akkor gyülekezzék össze az egész község a találkozás sátrának bejáratánál.” (IV. Móz. 10, 2-3 – Hertz)

„Ő (az Emberfia) ki fogja küldeni angyalait nagy sófárokkal, és egybe fogják gyűjteni a választottakat…” (Mt. 24, 31 – CJB)

A trombitákkal hívták össze a népet és a nép fejedelmeit is Izraelben. A történelmi egyházakban az Istentiszteletre hívó harangszót lehet hasonlítani az ezüst trombiták hívó szavához. Messziről meg lehetett hallani azt, ha az Örökkévaló maga elé hívta a népét. Az utolsó nagy egybegyülekezést az angyalok által megfújt sófárok fogják hirdetni. Így kapcsolatba hozzák a fenti Igét az elragadtatással, hisz ott is a sófár adja meg a jelet az összegyülekezésre (vö. I. Kor. 15, 51-52; I. Thess. 4, 14-17), de az elsődleges jelentése talán mégis Izrael népének szól.

A Máté evangéliuma 24. fejezetében a nagy egybegyűjtést hirdető 31. vers előtt ezt olvashatjuk: „Akkor aztán láthatóvá lesz az égen az ember Fiának jele. Akkor gyászolni fognak a föld összes törzsei, és meg fogják látni az embernek Fiát, ahogy az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel eljön.” (vö. Zak. 12, 10-14, Jel. 1, 7 – Csia). Ez a vers és az ezt követők Izraelről szólnak. Héberül ez úgy hangzik, hogy sír, gyászol az Erec minden törzse. Az Erec szót kifejezetten Izrael földjére is használják. Valójában csak annyit jelent, hogy föld (ország), de itt Izraelre értendő. Ha összevetjük a Máté evangéliumát az ugyancsak erről prófétáló Zakariás könyvével, akkor ez teljesen egyértelművé válik:
„A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, a kit átszegeztek, és siratják őt, a mint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, a mint keseregnek az elsőszülött után… És sír a föld (Erec): nemzetségek (törzsek) és nemzetségek külön; külön a Dávid házának nemzetsége, feleségeik is külön; külön a Nátán házának nemzetsége, és feleségeik is külön…A többi nemzetségek mind; nemzetségek és nemzetségek külön, feleségeik is külön.” (Zak. 12, 10. 12. 14 – Károli)

Eszerint Máté Izrael törzseinek fájdalmas felismeréséről szól (Mt. 24, 30), majd a sófárról, ami egybehívja Izraelt az utolsó időkben (Mt. 24, 31), aztán a fügefáról, Izraelről, amely az utolsó idők jeleként fog újra feltűnni (Mt. 24, 32).
Izrael e fájdalmakkal teli útjának végéről, a nagy egybegyűjtésről szól Ésaiás is a könyve 27. fejezetében, amit így fejez be:
„És lesz ama napon: cséplést tart az Úr az Eufrátes folyóvizétől Égyiptom patakjáig, és ti egyenként összeszedettek, Izráel fiai. És lesz ama napon: megfújják a nagy kürtöt (nagy sófárt), és eljőnek, a kik elvesztek Assiria földében és a kik kiűzettek Égyiptom földébe, és leborulnak az Úr előtt a szent hegyen, Jeruzsálemben.” (Ésa. 27, 12-13 Károli)

Az utóbbi Igében megjelenik a nagy sófár kifejezés, amit a Mt. 24, 31. verse is használ.
Ezek szerint tehát Isten ismét a sófár szavára hívta és hívja össze Izraelt ugyanúgy, ahogy az ősi időkben. Korábban szó volt arról, hogy ez az ünnep a hetedik hónap első napjának ünnepe. Azaz üdvtörténeti szempontból ez tehát már a hetedik millenniumi évezredhez tartozó ünnep. A sófár hangja már ezeket az időket jelzi. Az, hogy Izraelt Isten majdnem két évezred után összegyűjtötte, legfőképpen azért történt, hogy e népet előkészítse Fia visszajövetelére,és ottani uralkodására (Ezék. 37). Az a sófár, amely Izraelt összehívta, hogy újra megalakítsa államát, már megszólalt. És még mindig szólít a hazatérésre. Mindez jól mutatja, mennyire közel vagyunk a Messiás második eljöveteléhez.

(2) Isten megjelenése:

„És történt a harmadik napon, midőn felkelt a reggel, voltak mennydörgések és villámlások és nehéz felhő volt a hegyen és a harsona (sófár) hangja igen erős volt és megdöbbent az egész nép, amely a táborban volt……leszállott arra az Úr tűzben…” (II. Móz. 19, 16.18 – Hertz)

„És megjelen felettök az Úr, és nyila repül mint a villámlás; az Úr Isten kürtöt (sófárt) fuvall, és déli szelekben nyomul elő.” (Zak. 9, 14 – Károli)

Amikor Isten Mózes idejében megjelent a Sínai hegyen, akkor azt erővel és hatalommal tette. “És mind a nép látta a mennydörgést és a villanó lángokat, a harsona (sófár) hangját és a füstölgő hegyet. És látta a nép és megrendült és megállott a távolban.” (II. Móz . 20, 18 – Hertzben a 15. vers vö. Zsid. 12, 19). A Messiás visszajövetele talán leginkább ehhez hasonlítható, noha még sokkal hatalmasabb és dicsőségesebb lesz.

Zakariás könyve (Zak. 9, 14) szerint Istennek második, még hatalmasabb megjelenését is a sófár szava kíséri majd. Érdekes módon itt az Úr Isten fújja meg a sófárt. A héber szöveg szerint Adonai Elohim fogja megszólaltatni. Ez tökéletesen megkülönbözteti ezt a sófárhangot azoktól, amelyekről a Biblia ír. De ha megfigyeljük, akkor láthatjuk, hogy már a Sínai hegyen sem emberi erő szólaltatta meg a sófárt.
A Jelenések könyvében több helyen azt látjuk, hogy angyalok fújják meg a sófár (pl. Jel. 8, 2). Mindezek olyan titkok, melyek Istennél vannak. De ha a földön Isten akaratából megfújjuk a sófárt, akkor arról mindenképpen elmondható, hogy a mennyei dolgoknak mását cselekedjük. Pál apostol beszél arról, hogy az újholdak (!), az ünnepek az eljövendő dolgoknak árnyékai (Kol. 2, 16-17). Ő ezt minden bizonnyal mindenek előtt az Úr ünnepeire értette, amelyeket a III. Mózes 23. fejezete ír le.

….folytatás következik !

8) Gaon rabbi értelmezésében Ábrahám története Izsákkal és a kürtfújás, mint a feltámadás jele egy-egy jelentés. E cikkben ez egy pont alatt szerepel. Ő még említi kilencedikként a Templomot, annak felépítését. A tizedikként pedig a félelmet.