A peszáh Jézusban – a húsvét Jesuában 1.rész

A zsidóság a pészah ünnepén az Egyiptomból való szabadulására emlékszik vissza. E szabadulás után beszélhetünk Izraelrõl mint szabad néprõl. Izrael népének története a pészahhal kezdõdik.
Hasonlóképpen Krisztus Testének története is a megváltást elhozó pészahon kezdõdik el. Mindkét nép a szabadságát nyerte el ebben az ünnepben. Héberül hág háhérut-nak, a szabadság ünnepének is nevezik ezt az ünnepet. Két nemzetség jött ki a szolgaságból ekkor:
– az ószövetség pészahján a választott nép a bárány vére által,
– az újszövetség pészahján a Messiásban megváltott nép a Bárány vére által.

Az Örökkévaló tíz csapással sújtotta Egyiptomot, mire a fáraó szabadon bocsátotta a zsidó népet, hogy a pusztában áldozzon. A tizedik csapás az volt, hogy Isten az emberek és állatok elsõszülötteit megölte egész Egyiptomban. Egyedül Izrael elsõszülöttei maradtak életben.
Ezzel Izrael népe, amely megvetetten, rabszolgaként szolgált Egyiptomban, végérvényesen elkülönült minden más néptõl, amely azon a földön élt. Egyiptom népe joggal kérdezhette: miben vagyunk mi mások, hogy miránk sújtott Isten keze? Mennyivel kiválóbb nálunk ez a nép, hogy az õ fiai sértetlenül maradtak? Mi választ el minket ilyen élesen ettõl a néptõl az Örökkévaló szemében? Látszólag nem volt különbség a zsidók és az egyiptomiak között. Együtt éltek, ugyanazt a kenyeret ették, ugyanannak a forró napnak a hevét viselték el. Az ítéletnél nem ez döntött. A társadalmi beosztás és hovatartozás sem befolyásolt semmit. Lényegtelenek voltak a jó cselekedetek, a jóakarat, vagy az, hogy valaki törvénytisztelõen élt vagy sem. Isten öldöklõ angyala egy esetben kerülhette el a házat, ha látta a bárány vérét azon. Jesua (Jézus) hasonlóképpen szól a Vigasztalóról az utolsó vacsorán. „És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek…” (Ján. 14,16 – Károli)
Tovább olvasom →

A peszachi bárány – Isten Báránya 1. rész

“ELVÉGEZTETETT”

Az õrzött kenyér:
Jesua (Jézus) a Széder est utáni éjszakán bevégezte szolgálatát. „…elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt.” (Jn. 17, 4b – Károli) Átment tanítványaival abba a kertbe, amit héberül gat shmanimnak (1)  hívnak. A héber szó jelentése „olajsajtó”. Nagyon kifejezõ ez a név, és ezáltal e helyszín. Ugyanis, ha olajat akarnak elõállítani, akkor teljesen összezúzzák, összetörik a növényt, gyümölcsöt, és úgy préselik, sajtolják ki belõle az értékes olajat. Jesua (Jézus) összetört testének árán a Szent Szellem olaját árasztotta ki az Atya a világra. Az „olajsajtó” kertjében játszódott le a szellemi összetörettetés, Jesua (Jézus) egyéni akaratának a teljes felmorzsolódása. „…a lélek kész, de a test erõtelen.” (Mt. 26, 41 – Károli) – mondta a tanítványoknak, mikor az „olajsajtó” kertjébe léptek, de kilépve a kertbõl már a test is készen állt.
Tovább olvasom →

Sávuot, a Hetek ünnepe – Pünkösd 1.rész

A kereszténység is ünnepli a Sávuotot, a Pünkösdöt, visszaemlékezve a Szent Szellem kiáradására, és a háromezer zsidó alámerítkezésére Jeruzsálemben, ahogy a Cselekedetek könyvének második fejezete mindezt elbeszéli. Az ünnep hallatán leginkább a hatalmas zúgó szélre, a tüzes nyelvekre, és a Szellem által nyelveken szóló tanítványokra gondolunk.
Ez az ünnep azonban mélyen az Ószövetségben gyökerezik. A Tóra rendelései alapján kezdetektõl fogva a zsidóság három nagy ünnepének egyike. (V. Móz. 16, 10. 16.) Nem lenne Pünkösd a Tórában lévõ gyökerek nélkül. A Cselekedetek könyve így vezeti be a pünkösdi eseményeket:
És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.” (Apcsel. 2,1 – Károli)

Az apostolok, és a tanítványok az ünnep miatt jöttek össze, ugyanúgy, mint a  Jeruzsálembe felzarándokolt zsidók. A Tóra előírta minden zsidó számára (V. Móz. 16, 16), hogy jelenjen meg Sávout ünnepén Isten színe előtt Jeruzsálemben. Egy ilyen ünnep akár több milliós tömeget is jelenthetett, amely leginkább a Templom körül gyűlt össze. Az ünnep miatt voltak ott a Szellem kiáradásakor azokból az országokból, amelyeknek nyelvein hallották dicsőíteni Istent. A szétszórattatásban élő zsidóság így lett Isten dicsőségének tanúja. A párthusok, médek, elámiták (Csel. 2, 8-11) és a más népek között élő zsidók Jeruzsálemben járva-kelve saját nyelvükön hallották Isten magasztalását.

Tovább olvasom →

Chanuka – Fények Ünnepe

 

sael3Hanuka (Chánuká, חנוכה) ünnepe a zsidó naptár szerinti kiszlév hó 25-én kezdődik, és nyolc napig tart.

Ezen az ünnepen mi, kései utódok annak a győzelemnek állítunk emléket, amelyet a Makkabeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az akkori zsidó államot, Judeát elfoglaló szíriai megszállók felett.

Az idegen hatalom és helyi támogatóik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban. A harc a polgári időszámítás előtt 165-ben a Jeruzsálemi Templom visszafoglalásával ért véget. A győzelemmel helyreállt a zsidó állam – amelyet akkor Judeának hívtak – katonai és vallási szuverenitása. A “chánuká” azt jelenti: “felavatás” és arra utal, hogy őseink újra Isten oltalmába ajánlhatták a Templomot, amelyet a pogány bálványok és praktikák beszennyeztek. Tovább olvasom →

Jom kippur – az engesztelés napja

A kürtzengés ünnepe után tíz nappal, tisri hónap tizedikén beköszönt a következő nagy ünnep: a Jom kippur. Ez rendkívül fontos nap volt a zsidó nép számára az évben, mert ezen a napon szerzett engesztelést a főpap Izrael egész népe, papsága és önmaga számára. „…a hetedik hónapnak tizedikén az engesztelés napja van…“ (III. Móz. 23, 27).A történelmi Izraelben, amikor még állt a Templom, hatalmas bűnvallás történt ezen az ünnepen. Izrael egész népe könyörgött Istenhez, hogy a bűnbánati napon fogadja el a bemutatott áldozatokat. Ettől függött a következő év áldása, szellemi szabadsága, hisz a bűnöktől való szabadulásra a népnek csak egy év múlva volt lehetősége. Az ünnepre három Igerész vonatkozik: a III. Móz. 16. fejezete azt írja le részletesen, hogy mit kell cselekednie a főpapnak. A III. Móz. 23. a néphez szól, és a IV. Móz. 29, 7-11 az előírt áldozatokat foglalja össze. A Mindenható a „szombatok szombatja”-ként nevezi meg ezt az ünnepet (III. Móz. 16, 31), és „örökkévaló rendtartás”-ként adja Izraelnek. Az ünneppel kapcsolatban négy alkalommal is emlékezteti a népét az Örökkévaló, hogy „örök rendtartásul” rendeli (III. Móz. 23, 21; III. Móz. 16, 29; III. Móz. 16, 31; 3 Móz. 16,34). A III. Móz. 23, 21 hozzáteszi, hogy „örök rendtartás legyen ez nemzetségről nemzetségre minden lakhelyeteken.” Emiatt a zsidóság a szétszóratásban, „minden lakóhelyén” különösen fontosnak tartja az ünnep megtartását a mai napig.Úgy tűnik, mintha az Újszövetségben eltűnne a Jom kippur. Legalábbis a keresztény tanítók nem foglalkoztak vele túlságosan sokat, és az ünnepet évente a rendelt idején meg sem szokták említeni.