PÉLE-MÉLE (5.rész) -Önéletírás-

Elsõ „találkozásom” a baptistákkal.

Ki ne maradjon innen elsõ „találkozásom” a baptistákkal. Apámat egy haldokló újszülötthöz hívták. (Ha orvosi vizsgálat nélkül halt volna meg, a szülõket följelentik.) Kérdezték a szülõk apámat, hívják-e a papot is. Már nem emlékszem, mit válaszolt rá, de arra igen, hogy mikor egyedül maradtam, megkérdeztem a mamámtól: „Minek a pap?” Ő azt felelte: „Tudod, ha pap nélkül hal meg, – így tartják a katolikusok – a kis újszülött a pokolra kerül.” Én csodálkoztam: „Honnan érthetné meg egy ekkora baba a következményt?” Erre a mamám felvilágosított, hogy ez a szabály nem minden keresztyén vallásra vonatkozik, – pl. a baptisták csak késõ gyerekkorban vagy felnõtt korban keresztelkednek meg, ill. merítik be őket. És elmesélte, hogy ő gyerekkorában közel lakott egy baptista templomhoz, amely a Nap utcában volt. Egyszer bemerészkedett, hogy megnézzen egy bemerítést.

Amikor Lonával a megismerkedésünk elején a baptistákról beszélgettünk, megjegyezte: Honnan ismered te a baptistákat? Biztosan a szüleidtől! Sokan nem tudják megkülönböztetni a jehovistákat a baptistáktól!” „Á, – mondtam – hisz a saját vallásomról sem beszélgettünk!” Lonának igaza volt. El is vitt megnézni a Nap utcai baptista templomot.

Ehhez kapcsolódik egy vicces dolog. Harmadik gimnáziumtól Szolnokon jártam iskolába, és beszerveztek a zsidó templom gyerek-énekkarába is. Nagyon szerettem oda járni, de miért? Úgy, ahogy a többi lány, én is szerelmes voltam a fiatal, csinos kántorba.

(Folytatása következik)