PÉLE-MÉLE (18. rész) -Önéletírás-

Az elsõ nyugati út – cicaszõr kaland

A francia Bio-Mìrieux oltóanyag termelõ cég meghívására 1954-ben Lyonba utaztam egy nagyon kedves, de nagyon fegyelmezett idõsebb agglegény kollegámmal. Utunkban megálltunk Velencében, ahol egy régi magyar kolléga lakott, és meghívott minket vacsorára. Későn kerültünk vissza a szállodába. Egy asszony vasalt a hallban. Felmentem a szobámba, ahol elképedve láttam, hogy az ágylepedő tele van szőrrel. Lerohantam a hallba, és kézzel-lábbal magyaráztam a vasalónőnek, hogy jöjjön fel velem. Jött. Mérgesen rámutattam a lepedőre, amit ő aztán közelebbről megvizsgált. Az olasz szavakra már nem emlékszem, de a derültségre az arcán igen, és olyasvalamit mondott boldogan, hogy „Nem, a szőrök nem emberi eredetűek.” Aztán kézzel-lábbal elmagyarázta, hogy amikor vasalás közben a lepedő leér a földre, a cica bele hempereg, s cicaszőr marad a lepedőn.

Én még ettől sem hatódtam meg, és ragaszkodtam, hogy cserélje ki a lepedőt tisztára. Kicsit értetlenül nézett rám, de megtette.

(Folytatása következik)