PÉLE-MÉLE (15. rész) -Önéletírás-

Egyetemi évek, a magyar mikrobiológia történetének nagy tragédiája

Egyetemi éveim kellemesen teltek – jó vizsgázó is voltam. Csak egy szégyenfoltra emlékszem; a kórtani szigorlatra. A tételt persze húzni kellett – s én egy EKG képet kaptam. Alaposan megnéztem – aztán mondtam egy szamárságot.
– „No de kisasszony, hiszen fordítva tartja a papírt, nem látja?” Akkor már láttam: az EKG görbe alatt gépelve ez állt: „Milyen EKG ez?” – s a szöveg fejjel lefelé állt! Csak meg kellett volna a lapot fordítani! Ide illik leendő férjem bakija is: A törvényszéki orvostani szigorlaton az ő kérdése a „házasság definíciója” volt. Jogi nyelven: A házasság egy férfi és nő közötti olyan szerződés mely a szerződő feleket arra kötelezi…. Az én drága vőlegényem: „… mely a szerződő feleket arra kényszeríti…” – óriási tapsorkán a hallgatóság részéről.

Harmadéves koromban leendő férjemmel együtt bekerültünk dolgozni az Egyetemi Mikrobiológiai Intézetbe. Az, hogy oda mehettünk, nagy megtiszteltetés volt, s persze az ottani munka mellett az egyetemi tanulmányokat is folytattuk. Az intézet fő témája a tetanusz elleni aktív oltóanyag kidolgozása volt. Ezen kívül számos más mikrobiológiai témánk is volt – és egy kis kereseti forrásunk: pertussis (szamárköhögés) gyógyítására javasolt emberi szérum eladása a rendelő orvosoknak.

A tetanusz elleni aktív oltóanyag előállításához jó minőségű toxint kellett termelni, majd azt méregteleníteni – s ez volt az oltóanyag: a tetanusz toxoid.

Én is foglalkoztam az előállítással egy ottani magántanár felügyeletével. (A natív toxin borzasztóan veszedelmes, – adagjától függően megöl egy sor kísérleti állatot, sőt embert is!!) Mivel a magántanár 1949 végén elment az intézetből az akkori Fehér Kereszt (ma a II. számú gyermekklinika) laboratóriumába, én is vele mentem. Szerencsémre. Ugyanis 1950-ben történt a mikrobiológia történetének egyik legnagyobb tragédiája: Kilenc szamárköhögésben szenvedő csecsemő meghalt tetanusz mérgezésben, a nagyobb gyermekek megbetegedtek!

A magyarázat kissé komplikált, röviden: mint említettem, a Mikrobiológiai Intézet folyamatosan szállított szamárköhögés elleni ellenanyagot (szérumot) a szamárköhögős gyerekek részére. Akkoriban ugyanis az az orvosi felfogás uralkodott, hogy a szamárköhögést – elsősorban csecsemőket a betegségen átesett felnőttek szérumával eredményesen lehet kezelni. Az eredményt az átvészeltek vérében levő szamárköhögés – ellenanyag gyógyító hatásának tulajdonították. Az ilyen savókat úgy kapták, hogy egy klinikán önként jelentkező nőket szamárköhögés elleni oltóanyaggal immunizáltak, mire azok szamárköhögés elleni ellenanyagokat termeltek, ami a vérsavójukba került. A klinikán vért vettek tőlük, a véreket a Mikrobiológiai Intézetben sterilre szűrték, és ampullákba osztották. Az ampullázott savókat a mi intézetünkből küldték ki az orvosoknak. Az üzlet nem volt túl jövedelmező, mégis jutott belőle a régi munkatársaknak.

Történt egy napon az egyik gyermekkórházban, hogy egy szamárköhögésben szenvedő csecsemő tetanuszban (merevgörcs) megbetegedett és meghalt. Röviddel utána más-más kórházakban még kilenc ilyen haláleset történt! A vizsgálatok megállapították, hogy egy adott napon az orvosoknak nem szamárköhögés elleni emberi vérsavót, hanem az intézetben frissen előállított tetanusz toxint küldtek (kinézésre alig van köztük különbség). Azt, hogy ez hogyan történhetett meg, mindenki sejtette, de bizonyítani nem lehetett. A rendőrségi vizsgálatokba én is belekeveredtem, mert az intézetben találtak egy tetanusz toxinnal tele üveget „Gáspár Györgyi” felirattal. Bevittek a híres fekete autón az intézetbe, de néhány kérdés után – hogy miért, miért nem? –elengedtek. A professzort, (a börtönben meghalt) három kollégámat (köztük egy zseniális virológus) halálra ítélték – az előkészítőben dolgozó altisztet szintén. Még ma is őrzöm Alapi főügyész úr vádiratát: Először politikai pert készültek csinálni a dologból, (1950!), aztán valamiért ezzel felhagytak. Maradt a szándékos emberölés. A Rákosi időszak meggyengülése után valamennyiüket felmentették. A tragédia keletkezésének oka sohasem derült ki.

(Folytatása következik)