Karácsonyi csoda Budapest ostroma idején

1944 karácsonya nem a békés családi ünnepről szólt Magyarországon, és főleg nem Budapesten. Az ország hadszíntérré vált, az egymással harcoló totális diktatúrák olyan pusztítást végeztek, amelyhez fogható addig nem volt a magyar történelemben. De még ilyen időkben is történnek karácsonyi csodák, hiszen ekkor van ezekre a legnagyobb szükség. Néhány részletre talán már nem emlékszem pontosan, mert körülbelül hat éve hallottam először a történetet, majd részletesebben utánanéztem, de ez a lényegen nem változtat.

Budapest, 1944 decembere, pár nappal karácsony és az ostrom kezdete előtt. Az evangélikus egyház Sztehlo Gábor vezetése alatt „árvaházakat” hozott létre, amelyekben több ezer zsidó és egyéb üldözött gyermeket bújtattak. Az egyik ilyen árvaház a budai Bogár utcában működött, körülbelül 30–40 gyermeket bújtattak itt egy mindössze 25 éves önkéntes gondozónő, „Éva néni” felügyelete alatt. Tovább olvasom →

Titok

krematóriumEgy Amerikában élő volt sonderkommandós feslőközéposztály-beli, konszolidált családapaként, kényelmes, úszómedencés otthonban élte az életét. Soha nem fedte fel a múltját, mígnem kilencvenévesen kórházba került, és a halálos ágyán megosztotta a fiaival mindazt, amit évtizedekig magába fojtott. Az első sokk után újabb is érte a gyerekeit: a végrendeletében azt kérte tőlük, hogy hamvasszák el, és a porait vigyék el az auschwitzi krematóriumba. Többszörösen is bűnhődni akart: szembement a vallással, hiszen a zsidók nem hamvasztanak, el akart égni, ahogy Auschwitzban a sorstársai, és nem akarta, hogy sírhely maradjon utána, ahol a leszármazottai emlékezhetnek rá.

forrás: akibic.hu

részlet: ,,Következmények nélküli ország vagyunk” cikkből.
Szerző: L. Horváth Katalin Készült: 2015. júl. 01, szerda,

Izraelben magyarul – VII. rész

 

2008. április végén nyílt újra lehetőség Izraelbe utazni. A konkrét ok egy konferencia volt, a Jeruzsálem közelében fekvő Kiryat Yearimban. Első utam azonban ismét Netanya városába vezetett, idős barátainkhoz. Mint a legtöbbször, most is gyorsan jött létre ez az utazás. Sokszor gondolkodtam azon, hogy ez miért van így. Habakukk könyvének verse jut eszembe: „Mert e látomás bizonyos időre szól, a vége felé siet és meg nem csal..”
Vannak dolgok, amire az Úr nem úgy vezet el, hogy hosszas készülődés után nyit ajtót, hanem hirtelen, gyorsasággal. Gyakran tapasztaltuk, hogy így van ez az utakkal is, amiket Isten népe közé, a Szentföldre tehetünk. Egyszer csak megindul, mint a szülés, és már megvan a repülőjegy, egyeztetjük az időpontokat, csomagolunk és megyünk. Ez alkalommal is így volt. A készülődés utolsó napjaiban pedig ráadásul még az is kiderült, hogy május 1-én tartja az Izraelben élő magyar nyelvű közösség a maga megemlékezését a Soáról. Abban a reményünkben, hogy így, együtt találva a Magyarországon szinte elfelejtett „határon túli magyarokat”, eljuthat hozzájuk – legalább valamilyen szintű – megkövetés, bocsánatkérés. Ezért mindent latba vetettünk amit csak lehetett, hogy egy, a jeruzsálemi Jad Vashem emlékmúzeumban felolvasható üzenet megfogalmazódjék az indulás előtt. Az idő rövidsége – és a magyar valóság – nem engedte meg, hogy levelünk egy igazi, egész nemzetet, de legalább az ország hívő kereszténységének teljességének hangját megszólaltató üzenet legyen. Mégis megfogalmazódott a következő levél...   >>

Tovább olvasom →