Soá 1

(Részletek Jamie Cowen: Izrael történelme c. előadás-sorozatából)

1938. márciusában, amikor Németország bekebelezi Ausztriát, újabb 280-300 ezer zsidóval növekszik a Német Birodalom hatalma alatt élő zsidók száma. Uralkodásának elején célja az volt, hogy minden zsidót száműzzön Németországból, ezért 1938 őszére a német zsidóság fele elhagyta az országot. Nagy számmal Franciaországban, némelyek Spanyolországban, Ausztriában, Csehországban, Dániában, Svédországban és Norvégiában telepedtek le. Mégis, ahogy eltávoznak, Németország egyre növekszik, így tovább nő a német fennhatóság alatt élő zsidók száma. Akkor újra óriási változások állnak be. 1938. november 7-én egy lengyel származású zsidó, akinek Hersel Grunstel volt a neve, elmegy a franciaországi német nagykövetségre, és a nagykövet titkárnőjét lelövi. Azért teszi ezt, mert szüleit kiutasították Németországból. Ennek következményeként a német propaganda miniszter, Joseph Göbbels szabadjára engedi a pogromokat egész Németország területén, és azzal vádolja a zsidókat, hogy meg akarják dönteni egész Németországot.

Ennek az évnek a november 9-ről 10-ére virradó éjszakáját úgy nevezik a történelemben, hogy Kristályéjszaka. Hitler emberei végigjárják Németországot, összezúzzák a zsinagógákat, és a zsidók lakóterületeit lerombolják. Himmler és Heindrich, akik Hitler asszisztensei voltak, megdöbbennek, és a pogromokat irracionális megoldásnak tartják. Egy racionális terv kidolgozását javasolják.

1938-tól Heindrich az, aki ezt a racionális tervet elkészíti. 1938. novemberében beszédet tart német generálisoknak és a következőket mondja: “Egy új háború jön, olyan, amilyen még nem volt. Ebben a háborúban a németek állnak szemben a világ zsidóságával és az egyikük győzni fog.”

1939 januárjában, amely Hitler hatalomra jutásának évfordulója, Hitler azt mondja egy müncheni beszédében: “Ha a nemzetközi zsidóság sikeres lesz abban, hogy a világot háborúba taszítsa, ennek az lesz az eredménye, hogy elpusztul a világ zsidósága.”

A legtöbb zsidó Németországban egymáshoz közel élt, de valóságosan csak akkor kerültek kapcsolatba egymással, ha valamilyen nemzeti krízis állt be. Hitler a háborút tudta felhasználni arra, hogy eltakarja és befedje a zsidósággal szemben elkövetett tetteit.

1939 szeptemberében Németország behatol Lengyelországba, azzal küldi be hadtesteit, hogy annyi zsidót gyilkoljanak le, amennyit csak tudnak. Amit a németek Lengyelországban találnak, igen meglepi őket: három és félmillió zsidó. Nagyon hamar rájönnek, hogy az a parancs, hogy öljenek meg annyit, amennyit csak tudnak, értelmetlen. Ezzel veszi a kezdetét az, amit ma a történelem úgy nevez, hogy végső megoldás. A megsemmisítő táborok.

1939 szeptemberében Németországban kora reggel összeszedik a zsidókat, vasúti pályaudvarokon bevagonírozzák, és koncentrációs táborokba viszik őket. Lengyelországban gettókba zárják, Franciaországban és Hollandiában munkatáborokba hurcolják őket. 1941-ben Németországban, 1942-ben pedig Európa más országaiból megindulnak a deportálások a haláltáborokba. Hitler a Nyugat-Európai országok leigázása után még nem mozdult a Szovjetunió felé.

A történelem egyik leghihetetlenebb ténye az, hogy Sztálint meglepi Hitler inváziója. Az eredmény mindig ugyanaz. A német hadtestek leigázzák a Szovjetuniót, és a hadtestek nyomában beáramlanak a gyilkos egységek. Az egyik legborzalmasabb mészárlás az ukrajnai Kijevben történik. Babi Jar a neve ennek a helynek. Egy szemtanú beszámolójából szerenék idézni. Egy teherautó sofőrje volt, aki véletlenül azon a napon Babi Jarba ment.

“Egy napon arra kértek, hogy a teherautómat a városon kívülre vezessem. Egy ukrán kísért. Körülbelül 10 óra volt. Útközben leelőztünk egy zsidó csoportot, akik csomagokat hurcoltak, ugyanabba az irányba haladva gyalog, amerre mi mentünk. Egész családok mentek. Minél kijjebb kerültünk a városon, annál sűrűbbek lettek a menetoszlopok. Egy nyílt mezőn halomban álltak a ruhák. Nekem is ezekért a ruhákért kellett elmennem. Az ukránok mutatták, hogyan kell odajutnom. Miután megálltunk egy területen ezek mellett ruhahalmok mögött, a teherautót hirtelen feltöltötték ruhákkal. Ezt az ukránok végezték. Figyeltem, hogy akkor mi történt, mikor ezek a zsidó családok, férfiak, asszonyok és gyerekek odaértek. Az ukránok különböző helyekre, pontokra vezették őket. Itt le kellett vetniük először a kabátjukat, cipőjüket, felsőruhájukat, majd később a fehérneműjüket is. Az értéktárgyaikat egy erre kijelölt helyen kellett hagyniuk. Minden ruhaneműnek külön kupacba kellett kerülnie. Minden nagyon gyorsan történt, és aki bizonytalankodott, vagy megrugdosták, vagy meglökdösték, hogy gyorsan cselekedjenek. Nem hiszem, hogy több telt volna el egyetlen percnél, míg minden zsidó a kabát levetésétől a teljes meztelenségig jutott. Nem választották külön a férfiakat, nőket és gyerekeket. Azt lehetett volna gondolni, hogy azoknak a zsidóknak, akik később érkeztek, lehetőségük volt arra, hogy visszaforduljanak miután látták, hogy a többiek ruhátlanul ott állnak. A mai napig sem értem, miért nem tették ezt. Miután levetkőztek, a zsidókat elvezették egy gödörhöz, amely kb. 100 m hosszú, 30 m széles és 15 m mély volt. Két vagy három keskeny bejárat vezetett ehhez a gödörhöz és ezeken keresztül kellett bemenniük a zsidóknak. Miután elérték ennek a gödörnek az alját, elkapták a rendőrség tagjai és kényszerítették őket, hogy feküdjenek olyan zsidók testére, akiket már lelőttek. Mindez nagyon gyorsan történt. A holtestek szó szerint rétegekben feküdtek egymáson. Egy rendőrségi ember jött és minden egyes zsidót tarkón lőtt egy puskával azon a helyen, ahol feküdt. Amikor a zsidók odaértek a gödör szélére, annyira sokkolta őket a rettenetes látvány, hogy elvesztették az önuralmukat. Még az is lehet, hogy maguk a zsidók feküdtek ezekbe a sorokba és várták, amíg lelövik őket.”

Egyetlen hétvége alatt harmincötezer embert végeztek ki Babi Jarban. Ami a haláltáborokban történt, még ennél is szörnyűségesebb. A haláltáborok legtöbbje Lengyelország területén volt. Mindegyik vidéki területen és vasútvonal mentén helyezkedett el. Auschwitzban2, amely a legnagyobb volt, 1942 telén két földalatti gázkamrát építettek, mindennap öt vasúti szerelvény érkezett, szerelvényenként 5-7 ezer zsidóval. Egy-egy gázkamrába ezerötszáz, kétezer ember fért el egyszerre.

A németek a zsidókat használták fel arra, hogy elpusztítsák zsidó társaikat. Négy munkacsoportot jelöltek ki arra, hogy ezt végrehajtsák. A németeknek nemcsak az volt a céljuk, hogy elpusztítsák a zsidókat, hanem teljes mértékben embertelenségbe taszítsák őket.

Az első csoport a rámpákon végzett feladatokat. Ezek olyan zsidókból álló csoportok voltak, akiknek az újonnan érkezőket kellett fogadniuk. Úgy válogatták őket ki, hogy olyan nyelven beszéljenek, mint az érkező csoport. Azt kellett mondaniuk az újaknak az anyanyelvükön, hogy nem lesz semmi probléma, azért viszik el őket zuhanyozni, hogy ne legyenek tetvesek. Ha bárki is megpróbált volna ennél többet mondani az érkezőknek, azonnal lelőtték.

A zsidókat csoportokra osztották. Az idősebb férfiakat, asszonyokat és a gyerekeket azonnal a gázkamrákba küldték. Az egészségesebb férfiak kényszermunkát végeztek, az egészségesebb fiatal nőket pedig prostituáltakká tették. Aztán volt egy másik csoport, akiknek az volt a dolguk, hogy vetkőztessenek. A gázkamrák külső részén ruhafogasok és öltözködésre alkalmas helyiségek sorakoztak. A vetkőztetőknek az volt a dolga, hogy szétválogassák a ruhákat.

Azt kellett mondaniuk a többieknek, ha befejezték a zuhanyozást, visszajöhetnek és felöltözhetnek. Utána behajtották őket a kamrákba. A terem felső részére zuhanyozófejeket építettek. A zuhanyrózsák alá kellet állniuk azzal az ürüggyel, hogy a tetveket lemossák róluk.. Ekkor két német katona felmászott a gázkamrák tetejére, ahol volt egy cső. Ez volt az egyetlen pontja az egésznek, mikor a németek effektíven részt vettek benne.

Ciklon B nevű gázt töltöttek a csőbe, ami befolyt a gázkamrába és húsz percen belül meggyilkolta a bentlévőket. Rettenetes kínhalál volt ez. A következő csoport feladat az volt, hogy a tetemeket kivigye. Mikor kinyitották a gázkamrákat, a holttestek piramis alakban voltak egymás tetején. Ebből az derül ki, hogy egymás tetejére próbáltak mászni, hogy még egy utolsó levegőt tudjanak venni.

Ezután a holttesteket kivitték és kiszedtek minden olyan értéktárgyat, amit a testükben rejtettek el. Olyan kemencékhez vitték, ahol a negyedik csoport dolgozott. Így zsidóknak saját honfitársaikat kellett bevinniük a kemencékbe és elégetniük. Ebben a háborúban hat haláltábor volt, ahol a legtöbb zsidó elpusztult.

Auschwitz 2.000.000

Majdanek 1.400.000

Treblinka 800.000

Belzen 600.000

340.000

Sobibor 250.000

összesen: 5.200.000

Ahogy a háború a végéhez ért, egyre inkább kezdett kiderülni, hogy mi folyik. A világ még ekkor sem tett semmit. Churchill azt támogatta, hogy bombázzák a vasútvonalakat és a koncentrációs táborokat, de Roosevelt megvétózta javaslatát. A háború utolsó évében, 1944-45-ben több zsidót gyilkoltak meg, mint a háború többi évei alatt összesen. Az európai zsidóság kétharmadát lemészárolták. Akadtak rendkívüli hősök. Olyanok, mint Raul Wallenberg. Ma Izraelben különleges tisztelettel adóznak az ilyen óriásoknak. Sírjuk az igaz pogányok temetőjében van. De kevesen voltak a Wallenbergek.

Néhány záró gondolatot szeretnék fűzni e történelmi korszakhoz. A világ akkor döbbent meg, amikor végül is megnyitották a haláltáborokat. Nem hitték el, amit láttak. Pillanatok alatt lelepleződött a XVIII. században útjára indult humanizmus kultuszának hazugsága; kiderült, hogy az ember alapvetően nem jó. Valószínűleg a holokauszt durvábban józanította ki ezt a világot a humanizmus illúziójából, mint bármi más a világtörténelemben. Az egyház, amely nagyon keveset tett a holokauszt évei alatt, bűnbánatot tartott ezek miatt, de az a csoport, amely gyakorlatilag végrehajtotta a holokauszt rémtetteit, nem tartott bűnbánatot, mert az igazi oka a holokausztnak a szekularizált humanizmus volt.

Lábjegyzetek

1 Héber kifejezés a holokauszt időszakára, jelentése vészkorszak

2 Auschwitz a mai Lengyelország területén, Krakkótól nem messze fekszik. A falu mai neve Oswiecim.