Lichtenstein Izsák rabbi kíváncsian figyelte iskolája egyik tanárát, amint az egy német nyelven írott könyvecskét olvasgatott, Kérdésére, hogy ugyan mit olvas, a tanár átnyújtotta neki az írást. A rabbi szórakozottan lapozgatott a könyvben, mígnem tekintete Jézus Krisztus nevére esett. Ekkor ébredt rá, hogy kezében az Újszövetség egy példányát tartja. Tanárát szigorúan megfeddte, hogy miért tartogatja magánál ezt a tiltott könyvet, majd azt dühösen a terem másik sarkába hajította. Egy polcon landolt a kötet, és ott is maradt a következõ harminc évre, a feledés homályában.
nevében ellene mondtak az antiszemitizmusnak és a zsidó nép védelmére keltek. E keresztények között volt a híres Biblia tudós, Franz Delitzsch is, aki a lipcsei egyetem professzora volt. Lichtensteint meglepték az olyan kijelentések, amelyek Krisztus üzenetét a minden embernek szóló élet és szeretet üzeneteként jellemezték.
Ekkor került kezébe a kicsiny Újszövetség, amely még mindig a könyvek között, a polcon hevert, azon mód, ahogyan egykor mérgében odahajította. A már idõsödõ rabbi számára az Újszövetség elzárt és gyûlölt könyv volt, és azt gondolta róla, hogy telve van a zsidó nép iránti megvetéssel és gyûlölettel. Most azonban felmerült benne a kérdés: tényleg az e az Újszövetség, amit õ arról feltételezett. Fellapozta hát, és olvasni kezdte lapjait. Rabbi Lichtenstein késõbb ‘Két levél’ címû írásában így beszéli el tapasztalatát az Újszövetség olvasásáról:
“Mindig azt gondoltam, hogy az Újszövetség tisztátalan, hogy a felfuvalkodottságnak, az önzésnek és a legszörnyûbb erõszaknak a forrása. Ám amikor kinyitottam lapjait, valami különös és csodálatos dolog kerített hatalmába: hirtelen dicsõség, és fény világította át lelkemet. Tüskéket kerestem, de rózsákat találtam. Gyöngyökre bukkantam kavicsok helyett: gyûlölet helyett szeretetre, a bosszúállás helyett irgalomra és megbocsátásra, a kötelékek helyett szabadságra, a büszkeség helyett alázatra. Az ellenségesség helyén kiengesztelõdést, a halál helyett pedig életet, üdvösséget, feltámadást és mennyei kincseket.”
Az 1880-as évek elején történt, hogy Magyarország egyik nagy tiszteletben álló kerületi rabbija, Izsák (Jitzak) Lichtenstein elkezdte olvasni az Újszövetséget, és arról így nyilatkozott
” A felét sem hallottam ennek a Könyvnek a dicsõségérõl, nagyságáról és erejérõl, amely korábban el volt zárva elõttem. Új volt benne minden, mégis, mintha egy régi barát érkezett volnameg, aki uti ruháit levetve már ünneplõbe öltözött. Olyan volt, mint az ékszereivel felékesített menyasszony és võlegénye.”
Nem sokkal ezután Lichtenstein rabbi zsinagógájában az Újszövetségbõl kezdte tanítani az embereket. A személyét övezõ tisztelet és a ma gyarországi rabbik tanácsában elfoglalt szerepére való tekintettel behívatták õt, hogy adjon magyarázatot tanításaira. Hosszas viták után a rabbik tanácsa úgy döntött, hogy Lichrensrein rabbinak vissza kell vonulnia, meg kell keresztelkednie és egy kereszrény felekezerhez kell csatlakoznia. Lichtensrein erre azzal válaszolt, hogy nem áll szándékában egy kereszrény felekezethez csatlakozni. Most találta meg az igazi judaizmust, ezért zsinagógai közösségével óhajt maradni. Továbbra is a zsinagógában akar tanítani. Ezt meg is tette, minden üldöztetés és bántások ellenére is.
Továbbra is kerületi rabbi maradt, és így hirdette az Új(abb) Szövetséget. Bizonyság volt ez a zsidó hitközséghez való hûségérõl
Lichtenstein rabbi és írásai hamarosan széles körben ismertté váltak, Istentiszteleteit keresztény missziós szervezetek és egyházak képviselõi is elkezdték látogatni. Még maga a Vatikán is felkereste a rabbit. Pápai követ jelent meg Tápiószelén és vonzó ajánlatokat tett Lichtensteinnek, hogy katolizáljon. Bárki is csalogatra azonban, Izsák rabbi mindig egyformán válaszolt:
“Saját népem között akarok maradni. Szeretem a Krisztust, hiszek az Újszövetségben, de nem vonz a keresztény világhoz való csatlakozás gondolata. Zsidó testvéreim között maradok és belülrõl leszek õrálló. Közöttük könyörgök érettük, hogy meglássák Jézusban Izrael igazi dicsõségét.”
Loading ...
