Dobner Győző: A messiáshívő zsidó mozgalom és az evangéliumi keresztyénség 1.rész

yesuahA  mozgalmak  nem  előtörténet  nélküliek.  Sok  közülük hosszú  ideig  érlelődik,  majd  megjelenési  formát  keresve  és találva  tör  ki  az  ismeretlenségből. Természetesen  vannak olyan próbálkozások, amelyek sohasem válnak mozgalommá, egy  idő  után  elhalványulnak,  jelentéktelenné  silányulnak. Vannak mozgalmak, amelyek a történelem korábbi szakaszában rendkívül jelentősek voltak, majd szinte teljesen eltűntek az évszázadok viharaiban, azután váratlanul újra megjelenve nyúlnak vissza gazdag örökségük feltárásához. Ilyen  a  messiási  zsidó  mozgalom.  Zsidók  mozgalma, akik  elfogadták  a  názáreti  Jézust  mint  Izrael  és  a  világ Messiását.  Vallják,  ő  Isten  egyszülött  Fia,  akit  héber  nevén Jesuának hívnak. E hitvallásuk mellett sem kívánnak keresztyén vagy keresztény közösségek egyikéhez sem csatlakozni. Helyzetüket az első századi Jézusban hívő zsidók státuszához  hasonlónak  tekintik,  akik  Izrael  népéhez  tartoztak valós identitással.

 A  messiáshívő  zsidók zsidóként kívánnak élni,  megkülönböztetve  magukat  az  úgynevezett  héber keresztyénektől,  akik  valamilyen  egyház  kereteiben  találtak otthonra. A mozgalom célja a fentiek értelmében zsidó identitású  gyülekezetek  létrehozása,  illetve  létrejötte.  Nem  kívánnak nem-zsidó közösségi kontroll ernyője alatt élni. A korai századok egyháza Jézus zsidó követőit tekintve szinte teljesen kiirtotta a zsidó jelleget és gyakorlatot a zsinatok  intézkedéseivel.  Következményeként  az  első  pünkösd utáni viruló messiási judaizmus a 4–5. századra láthatatlanná vált. 

Titkos  egyéni  törekvések  halvány  lenyomata  is  alig ismerhető fel a történelmi feljegyzésekben. Ilyen villanásnyi utalás az úgynevezett „aragóniai vita” (1413–1414) egy bizonyos József és Andreas nevű messiáshívő zsidó férfiről, akik 22 rabbival folytattak vitát a Messiás személyéről. Az említett feljegyzés szerint a korabeli zsidóság nagy figyelemmel kísérte a történéseket, megragadta őket a két férfi érvelése, sokakat meggyőzött, akik elfogadták Jézust Messiásként.  Az  inkvizíció  félelmetes  besúgóhálózata,  a  spanyolországi zsidóság kiűzése (1492), a keresztyénséget felvevő úgynevezett  marannusz  zsidók  (maranno  =  disznó)  kegyetlen üldözése sötét évtizedeket jelentett az egyetemes zsidóság számára.

A reformáció hozott valamelyest enyhülést a szorongatás évtizedei után. Azonban a reformátorok – Luther, Kálvin, Hubmayer – csak a teljes asszimilációt voltak készek elfogadni a zsidóság részéről. A változást a teológiai gondolkodás újiránya indította el. Protestáns teológusok felismerték a zsidó nép  Isten  üdvtervében  betöltött  szerepének  jelentőségét. Megrendült  az  évszázadok  óta  bebetonozott  behelyettesítő teológia (szuperszesszió). Úgynevezett „héber keresztyén mozgalom” bontakozott ki Nagy-Britanniában és az USA-ban. Kezdetét vette a zsidó misszió. A reformátorokat követő puritán mozgalom tanítói megértették  és  hirdették  a  zsidóság  üdvtörténeti  jelentőségét: Samuel  Rutherford,  John  Milton  (Anglia),  Increase  Mather (Amerika) Samuel  Lieberkühn,  Nikolaus  Ludwig  Zinzendorf (1700–1760),  az  úgynevezett  morva  testvérek  nagy  alakjai hirdették; „a keresztyénségnek vissza kell térnie bibliai gyökereihez”.  Zinzendorf  felismerte  a  „minden  népnek  a  maga nyelvén” elv jelentőségét. 1750-ben kastélyában adott helyet a messiási zsidó közösségnek.

Ezek a történések nagy hatással voltak  az  angliai  Wesley testvérekre  a  metodista  mozgalom kezdetén, az 1730-as években. Nagy-Britannia 1840-ben létrehozott egy protestáns püspökséget, első püspöke egy Jézus hívő zsidó – Salamon Alexander volt, egy rabbi fia. E kezdeményezésnek ma is létező és működő eredménye a jeruzsálemi  Jaffa  kapu  közelében  1846-ban  felépült  „Christ  church” épületegyüttese. 1860-ban szintén Nagy-Britanniában létrejött a Hebrew Christian Alliance (Héber Keresztyén Szövetség), majd 1915-ben  az  USA-ban,  1925-től  pedig  nemzetközi  szövetségként működött tovább. 1882-ben  Joseph  Rabinowitz kisinyovi  rabbi Jeruzsálembe   látogatott,  ahol  természetfeletti  módon  jutott hitre Jézusban mint Messiásban. 1883-ban  Lichtenstein  Izsák (Ignácz)  tápiószelei  rabbi fogadta el Jézus mint Messiást. Őket tekintjük az újra éledő messiási mozgalom előfutárainak. 1948-ban  megalakult  Izrael  állama.  Sok  zsidó  prófétai jelnek tekintette ezt a rendkívüli eseményt, hiszen a több mint 1700 év után újra létező a zsidóság számára az Erec Izrael – a haza.

De a 20. század második felében kibontakozó messiási mozgalom  közvetlen  kiváltó  tényezője  az  1967-es  hatnapos háború  eseménye,  Jeruzsálem  városának  újraegyesítése,  a Templomhegy elfoglalása. A héber keresztyének, a messiási zsidók,  sőt  az  evangéliumi  keresztyénség  egy  része  ennek kapcsán úgy tekintett a Lukács 21,24-ben írottakra, mint beteljesedett  próféciára,  melynek  értelmében  „Jeruzsálemben  a pogányok ideje betelt”. Az USA-ban az 1960-as években bontakozott ki a hippi-mozgalom  a  vietnami  háború  elleni  tiltakozásként.  Jelszava ma is emlékezetes azok számára, akik már éltek ebben az időben: „Szeressétek egymást! Ne háborúzzatok!” Szinte e mozgalom  éveiben  kezdődött  el  a  kaliforniai  központú  „Jézus-mozgalom”.  A  különböző  keleti  kultuszok  bűvöletében  élő amerikai zsidó fiatalság nagy számban vált messiáshívővé. A felfedezés  erejével  hatott  rájuk,  hogy  a  keresztyének  Jézusa zsidó származású, hogy a tanítványai zsidók voltak. Egyfelől zsidó hátterük elhallgatta ezt a tényt, másfelől a keresztyénség „zsidótlanította” a Messiást.

folytatás következik………

Elhangzott az Országos Lelkipásztor-konferencián

Balatonszemesen 2012. november 5-én