A holokauszt felé vezető úton

(Részletek Jamie Cowen: Izrael történelme c. előadás-sorozatából)

A holokausztot két különböző szempontból vizsgáljuk most meg.
Először, hogy mi volt a holokauszt filozófiai vagy elméleti alapja, azután pedig azt, hogy mi is történt. A zsidó nép történetében két, egymással ellentétes irányban ható erőt látunk. Egyik oldalról Isten tervét, amely küldetést ad a zsidóságnak, hogy a világ megváltását szolgálják, másik oldalról a Sátán terveit, akinek célja, hogy elpusztítsa a zsidóságot. A XX. század elejére Isten úgy rendezi az eseményeket, hogy a zsidó nép visszatérhessen földjére és megtalálja üdvösségét. Sátán látja, mi történik és megpróbálja megakadályozni, mert tudja, hogy ha a zsidóság visszatér a földjére és eljön az üdvösség, az véget vet a démoni uralomnak ezen a világon. Ezért végső soron a holokausztot úgy kell látnunk, mint a Sátán erőfeszítését arra nézve, hogy elpusztítsa a világot. Ezen a ponton szeretném említeni azokat az elméleteket, filozófiákat, melyek alátámasztották a holokausztot. A megközelítésem különbözik attól, ahogyan a legtöbben a holokausztról beszélnek. A legtöbb, ezzel a kérdéssel foglalkozó tudós úgy tekint a holokausztra, mint a hosszú évszázadokon keresztül húzódó keresztény antiszemitizmus betetőződése.

Én azonban úgy gondolom, hogy a Soa annak az eredménye volt, hogy Németország adott otthont leginkább a humanista filozófiának, amely egy nemtörődömséggel kezdődik az emberi élettel kapcsolatban, a vége pedig a zsidóság elpusztítása.

Kövessük nyomon a megelőző néhány évszázad filozófiai változásait. A XVI.-XVII. század filozófiája Istenben gyökerezett. Ez volt a reformáció időszaka. Új társadalmakat, új közösségeket (lutheránusok, anabaptisták, kálvinisták) hozott létre. Ezek a változások vezettek el a XVIII. századhoz, amikor egyre nagyobb hangsúly kerül az egyéni emberi jogokra.

A korábbi évszázadok változásai kezdtek befolyást gyakorolni a politikai életre. Egyre inkább úgy tekintettek az egyénre, mint akinek elidegeníthetetlen jogai vannak, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett. Azonban ahogyan haladt előre a XVIII. század, mindez a filozófia egyre kevésbé gyökerezett Istenben és egyre inkább az ember kerül a középpontba.

A XIX. században jelent meg egy olyan filozófiai csoportosulás, melynek tagjai már teljesen emberközpontúan gondolkodtak: Rousseau, Hume, Hobbes, Voltaire és Hegel. Elsősorban Hegelt szeretném megvizsgálni, mivel ő válik a világ legbefolyásosabb filozófusává.

Hegel a XIX. század elején élt, politikai és történelem-filozófus volt. Érdekes megfigyelései voltak az emberiség történelmében megfigyelhető ismétlődésekkel kapcsolatban. Úgy látta, hogy a társadalom egy-egy időszakában mindig egymással ellentétesen fellépő erők működnek, amelyek aztán a kettő ellentétéből egy újat fognak létrehozni. Ezt a jelenséget filozófiai módon fogalmazta meg, úgy, hogy megjelenik egy tézis a társadalomban, majd egy ezzel ellentétesen fellépő erő, az antitézis. A kettő eredménye a szintézis. Megjelenik valamilyen rendszer egy társadalomban, amivel szemben fellép egy ellenrendszer, és ennek a kettőnek a harcából megszületik egy újabb, amely mindkettőből a legjobbat foglalja magába.

Ha ezt a politika szintjén nézzük, és kiindulunk a monarchiából, mi lehet egy ellentétes politikai formáció? Az anarchia. A kettőből létrejön a demokrácia. Hegel felfedez ugyan egy törvényszerűséget a történelemben, ám az efféle történelemszemléletből kivonul az Isten.

Hegelt hamarosan egy másik személy követi, aki a hegeli filozófiát a gazdaságra alkalmazza. ő pedig Karl Marx. Marx ugyanezeket az elveket alkalmazza: kiinduló tétel a kapitalizmus, ennek az ellentétele a proletariátus megjelenése, mert a kapitalizmus rendszerében hatalmas különbségek vannak a kapitalisták és a munkások között. A munkások fellázadnak, mert ők is részesedni akarnak a javakból. Ennek a szintézise a szocializmus lesz.

Van ebben valami igazság, de itt is teljesen kimarad az a gondolat, hogy Isten gondoskodik az emberiség szükségleteiről. Isten úgy teremtette a világot, hogy Tőle függjünk, és Tőle várjuk a mindennapi kenyerünket.

Jön egy újabb személyiség Marx után, aki a biológiára alkalmazza ezeket a tételeket, a neve Charles Darwin. Van egy faj, ennek ellentéziseként természeti katasztrófa történik, ebből lesz egy újabb faj. Azok az egyedek élik túl, amelyek a legerősebbek, és ebből jön létre az új faj. Ekkor már az emberi életből is kimarad az Isten.

Három gondolat-rendszer: Isten kivonul a történelemből, kivonul a gazdasági lét mindennapjaiból és az emberi életből. A legnagyobb hatása ezeknek a gondolkodóknak a németországi akadémiai, tudományos körökben volt. Nem mintha Németország maga szocialista országgá lett volna. Ám míg ezekben a tudományos értelmiségi körökben terjedtek ezek az elméletek, kezdtek hatással lenni a német teológiai gondolkodásra is.

Humanista szemléletből kezdték felülvizsgálni a társadalom minden egyes vetületét, az élet minden oldalát. Elsősorban a Bibliát bírálták felül ilyen humanista módon. Elkezdik Istent másképpen látni az Ószövetségben, mint az Újszövetségben. Számukra elvesztette a Biblia isteni ihletettségét. Szemléletükben a Biblia nem más, mint az emberiség történelmének dokumentuma. Elveszti isteni tekintélyét és azt, hogy az élet alapvető kérdéseit meghatározó fórum legyen. A Biblia is az evolúció futószalagjára kerül, azt úgy értelmezik, hogy ember önképének változásáről ad képet.

Milyen volt a német társadalom a XIX. század végére? Drámai változások történtek. Ekkor terjed ki az ipari forradalom, túlzsúfolt városok jönnek létre, kialakulnak a különböző társadalmi osztályok. Egész Európában elismerik a zsidók jogait. Különös, hogy a zsidókra a kívülállók vagy úgy tekintenek, mint gazdag bankárokra, akik megpróbálják a világ pénzügyi életét a kezükben tartani, vagy úgy, mint forradalmárokra, akik megpróbálják az adott társadalom rendjét felforgatni. Mikor az orosz forradalom kitör, úgy tűnik, tényleg van mögötte egy ilyen összeesküvés. Még a vérvádak idejére megy vissza az az elképzelés, hogy létezik egy világméretű összeesküvés.

1905. körül Oroszországban megjelent egy kis iromány, amely egy tervet ír le a cár hatalmának megdöntésére. Ezt az irományt megszerzi egy hamisító és kicserél benne két dolgot: a cár nevét kicseréli arra, hogy a világ egész gazdasági rendje, a másik változtatás pedig az, hogy ezt az összeesküvést állítólag a zsidók szervezik. E hamisított dokumentum címe: Cion bölcseinek jegyzőkönyve.

Elkezdik ezt az írást a nyugati világban terjeszteni. Az eredeti dokumentum arról szólt, hogy Oroszországon belül létezik egy összesküvés, amelynek a célja a cár hatalmának megdöntése. Amikor 1918-20-ban a győz a bolsevik forradalom, úgy tűnik, igaz, ami ebben az irományban van.

Ekkoriban Amerikát a vörösöktől való félelem jellemzi. Amerikában pedig ez a hamisítvány már kapható volt 1920-ra. E két tényező összességeként az amerikai hatóságok leállítják az oroszországi zsidók bevándorlását Amerikába. 1924. volt az utolsó év, amikor még befogadtak orosz zsidót Amerikába. Az Egyesült Államok azt mondta, hogy már túl sok zsidó jött Oroszországból és eszerint az írás szerint mindegyik kommunista és összeesküvő.

Ez a kiadvány Nagy Britanniában is kapható ugyanebben az időben. Hogy fel tudjuk mérni romboló jellegét, tudnunk kell, hogy hatására kezd Nagy-Britannia az arabok oldalára állni.