Peter Hocken: Keresztény bűnbánat

A zsidó nép elleni bűnök feletti bűnbánat az egyházat a gyökér-fontosságú kérdéshez vezetik

„Az amerikai teológus, R. Kendall Soulen: Izrael Istene és a keresztény teológia című könyvében a behelyettesítési gondolkodásmód három formáját azonosította. Az első kettőt könnyen megérthetjük. Az első az „ökonómiai behelyettesítés”, amely azt jelenti, hogy Izrael többé már nem a választott nép, mert Isten ökonómiájában ezt a szerepét már akkor betöltötte, amikor Jézus meghalt a kereszten. A második a „büntető behelyettesítés”, vagyis az a nézet, hogy Isten Izraelt a bűne miatt vetette el . Soulen azonban a behelyettesítés gondolkodásának egy harmadik változatára is rámutat, amelyet „strukturális behelyettesítés”- nek tart . Soulen úgy találja, hogy a behelyettesítésnek ez a formája a keresztény egyház minden, önmaga alapjait meghatározó szövegében megtalálható. Abban nyilvánul meg, hogy ez az önmeghatározás teljességgel figyelmen kívül hagyja Izraelt és a zsidó népet. A keresztény hit minden olyan hirdetése, megfogalmazása, amely Ádámnak és Évának az 1 Mózes 3-ban leírt bukásától közvetlenül az Újszövetségi megtestesüléshez ugrik (az ember vétkezett, de Isten elküldte Fiát, hogy meghaljon a bűnösökért) nem más, mint strukturális behelyettesítés. Ebben a történetben Izrael feleslegessé vált. Szó sincs benne Ábrahámról, Mózesről a Szináj szövetségéről vagy a Tóráról. Szó sincs benne az eljövendő messiási királyságról.

Soulen az isteni kinyilatkoztatás két olyan elemét azonosítja, amely teljesen elvész, amikor az üdvösség történetét ilyetén módon félreértjük: az Isten tervének középponti helyén lévő szövetség gondolata (Én a te Istened leszek, te pedig az én népem), valamint Izrael és a nemzetek egymást kiegészítő szerepe.

A messiási reménység teljességét csak akkor tudjuk visszanyerni, amikor a strukturális behelyettesítés e formáiból megtérünk. Bűnbánatot kell tartanunk afelett, hogy Isten népével kötött szövetségeit lebecsültük, hogy Izrael népét kizártuk a Jézusban kötött „új szövetségből” (azáltal, hogy a Jeremiás 31,31 igehelyét eltorzítottuk). A bűnbánatnak e folyamata teszi majd lehetővé, hogy az új szövetséget az eggyé lett új emberben ünnepeljük, amely előkészíti a Messiás menyegzői vacsoráját, amikor „sokan eljönnek majd napkeletről és napnyugatról és leülnek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal az Isten országában.(Mt 8,11).”

Risto Santala: A Messiás fénye

Risto Santala: A Messiás fénye a Teremtés történetében

Isten első szavai a Bibliában így szólnak: „Legyen világosság”! És lőn világosság. És Isten látta a világosságot és látta, hogy az íme jó. Amikor a teremtés történetét tüzetesen tanulmányozzuk, láthatjuk, hogy Isten csak a negyedik napon teremtette meg a „két nagy világító testet”, a Napot és a Holdat.
A bölcsek ezt messiási utalásként értették. A Peszikhtá Rábbá néven ismert Midrás, amelyet a 9. századtól kezdve az ünnepek kapcsán olvasnak, felteszi a kérdést: „ Kié az a fény, amely Isten gyülekezetére esik?”. A kérdésre így felel: „A Messiás fénye.”. A Jálkut Sim’oni, amely a talmudi és midrási szövegek részleteit tartalmazza, és amelyet a 12. és 13. században állítottak össze, ehhez a magyarázathoz a következő szavakat teszi hozzá: „Ez a Messiás fénye, ahogyan írva van a Zsoltár 36,10-ben: „A te világosságodnál látunk világosságot.”

A rabbik a „Nehorá” arám szóban a Messiás titkos nevét látták, hiszen Dániel könyvének arám nyelven írott részében olvassuk: „ő ismeri azt, ami a sötétségben lakik, és vele világosság lakik”. 2,22). Továbbá, az Ézsaiás 42,6 és 60,1-3 próféciái megerősítik, hogy a Messiás a „nemzetek világossága”. Nem maga mondta-e Jézus Önmagáról, hogy ő a világ világossága, és „aki engem követ, nem jár sötétségben”? A Midrás messiási módon értelmezi a Dániel 2,22 szavait: „És vele lakik a Nehorá. Ez a Messiás Király, mert meg van írva: Kelj fel, világosodjál, mert eljött a te világosságod (Ézsaiás 60,1)”.

Még a Zsoltár 43,3-at is, amelyet a zsinagógai imádságokban is elmondanak, gyakran kapcsolnak a Messiáshoz. „Küldd el a te világosságodat és igazságodat, hogy azok vezéreljenek engem.” A fenti szavakból láthatjuk, hogy a zsidó írásmagyarázók által használt asszociatív módszer az olyan helyeken is talál messiási magyarázatokat, ahol a keresztény exegéták ezeket nem látják. Pál apostol mondja, hogy a Krisztusnak eme titka „elrejtetett a korszakokon és nemzedékeken át (Kol 1,26). Lehet, hogy Pál ezekkel a szavakkal a zsidó hagyományokra utalt?

Elvetette-é Isten az ő népét?

“Elvetette-é Isten az ő népét? Semmiképpen sem!”
(Pál Apostol, Rómaiakhoz írt levél 11,1)

“A megbékéléshez hozzátartozik a múlt áttekintése és feldolgozása. Az anti-judaizmust és antiszemitizmust nem lehet egyszerűen egy pragmatikus filoszemitizmussal legyőzni, hanem a keresztény egyház egész teológiai tradícióját türelmesen és átfogóan kell megrostálnunk.”
(Haacker Klaus:
A Holokauszt mint teológiatörténeti dátum,
in.: Egyház és Világ 1991/8.sz.)Az “Elvetette-e Isten az ő népét?” címmel 2002 áprilisában tartott est előadásainak szövege:

Endreffy Zoltán
Görgey Géza
Raj Tamás
Szeverényi János
Szécsi József