Zsidó-Keresztény

Kereszténység, zsidóság – útban a második jeruzsálemi zsinat felé?

Dobner Gyõzõ

Valószínûleg a legtöbbek számára nehezen értelmezhetõ, netán értelmezhetetlen a címként elhangzott mondat, és annak kérdésként feltevése.Úgy vélem emlékeztetnem kell egy korábbi elõadásomra, amelyben igyekeztem körvonalazni Jézus zsidó követõinek közösséggé szervezõdését, a kezdetektõl napjainkig. (Vagy ahogyan önmagukat nevezik: a messiáshívõ zsidóság, még helyesebben a Názáreti Jézust messiásként elfogadó zsidóság).

Az első pünkösd utáni messiás-hívő gyülekezet szinte kizárólag zsidókból állt, azonban a negyedik század közepére ez a zsidó vonulat eltűnt a Jézust követők táborából. Halvány nyomok ugyan kimutathatók, de erőteljesen csak a XIX. sz. utolsó negyedében jelent meg újra. Említenem kell Joseph Rabinowitz rabbit és követőit (kb. 1000 ember), a tápiószelei Lichtenstein Izsák rabbit, a németországi héber-keresztények 1935-ös konferenciáját, ahol 400 személy vett részt, valamint az Észak-Amerikai kontinens ezidőben létrejött közösségeit. (Chicago, 1934, az első héber-keresztény gyülekezet.)

Az 1960-as évek hippimozgalmából kinőtt messiási zsidó mozgalom pedig már napjaink történéseivel kapcsolja össze a közelmúltat, hiszen az Államokban ma több száz messiás-hívő gyülekezet működik, valamint Izrael államában is mintegy 10.000 tagja van e közösségnek.

Az elhangzott bevezető nem képezi mondandóm kifejteni kívánt részét, csupán rövid összefoglalás a továbbiak áttekintéséhez. 1995 nyarán az Egyesült Államok messiás-hívő gyülekezetei konferenciát tartottak. A rendezvény egyik felkért előadója Marty Waldman, a Dallas-Texas-i Baruch Ha Shem messiási zsinagóga vezető rabbija (lengyel Holokauszt túlélő szülők leszármazottja). Készülése során az Ap.Csel 15 fejezetét tanulmányozta, amikor felismerte: az apostolok és elöljárók annak idején megfogalmaztak egy világos és egyértelmű utat a zsidóság és a nemzetekből származó Jézus követők számára. Úgy látta, Jakab, Péter és társaik nagyon nagylelkűen körvonalazták a két csoport útját, amely bizonyos gyakorlatokban eltérő, de a hitélet célját tekintve közös úton jár.

Marty Waldman meggyőződött arról, hogy az egykori tanács (zsinat) döntéséhez hasonlóan napjainkban is szükség van egy újabb tanácskozásra Jeruzsálemben, amelynek keretén belül új megállapodásnak kell létrejönnie, miszerint a keresztény egyházak felelős küldöttei elfogadják a zsidó Messiás-követők zsidó identitását és nem próbálják arra késztetni őket, hogy a Tóra előírásait mindenestől elvetve azonosuljanak a különböző, helyileg pedig az adott nemzeti hívő csoporttal.

– 2 –

Az első (Ap.Csel-ből ismertté vált) eseményben a zsidók határozták meg a befogadás feltételeit, most pedig ennek a fordítottja vált szükségessé. A Második Jeruzsálemi Tanács azt kell, hogy szolgálja, hogy a messiás-hívő zsidók teljes elfogadást nyerjenek a Krisztus Testében, ugyanis – amint Marty Waldman megállapítja, a IV. századtól kezdve a keresztény egyház nem adott lehetőséget a zsidó Jézus követőknek identitásuk megélésre.

Ugyanekkor a keresztény egyház fogadja el tisztelettel a zsidó hívők „idősebb testvér” státuszát. Úgy lehetnek a Messiás zsidó követői a „nemzetek áldása”, amikor a zsidó hívők közösségi identitása a Krisztus Testében elfogadottá lesz. E kifejezett igény az elmúlt 30-35 évben formálódott és nyert konkrét megfogalmazást, az 1967 óta megjelenő és erősödő messiási mozgalom révén, amely kiterjed az USA-ra, Izraelre, a volt Szovjetunió utódállamaira.

Az egyre erősödő messiási közösség úgy érzi, „senki földjén” van, közbevetve a keresztény egyházat és a judaista zsidó közösséget elválasztó határon, noha hidat képezhetnének. A judaista zsidóság sommás véleményt fogalmaz meg róluk: zsidónak „álcázzák magukat”. A keresztény egyház azt a kérdést teszi fel újra és újra: miért nem épülnek be az egyházba, elhagyva zsidó identitásukat. A messiási mozgalom azonban egyre határozottabban igényli a választ, hogy mindkét oldal fogadja el megfelelő toleranciával identitásukat. Marty Waldman kifejezte reményét, hogy a keresztény egyház válasza hasonlóan érzékenyen reagál erre az igényre, mint az első század zsidó vezetői, akik felismerték a nemzetek hívőinek hitelességét. Waldman előadásának ismertetése kellően megvilágítja az elhangzását követően kialakult szerveződést. Erőteljes támogatást nyújtott már a kezdeteknél Dr. Dan Juster a Beth Messiah gyülekezet vezetője, aki a norvég lutheránus egyházban nyert teológiai képzést és kvalifikációt, azonban később visszatért zsidó gyökereihez. John Dawson támogatása is jelentős volt, aki a Youth With a Mission világszervezet vezetője.

Már a kezdeteknél megfogalmazták; a tevékenység fókuszában a kiengesztelődésnek kell állnia. A szervezők úgy tervezték: álljon fel 17 zsidóból és 7 nem zsidóból álló vezetőség, akik alkalmasak arra, hogy a megfogalmazott célok megvalósulását hatékonyan munkálják.

1994-ben a két legnépesebb amerikai messiási zsidó szervezet a Messianic Jewish Alliance of America és a Union of Messianic Jewish Congregations egységer jutott, és később támogatólag viszonyult Marty Waldman kiengesztelődést munkáló látásához. A konferencia felhatalmazott egy 5 személyből álló bizottságot, hogy képviselje az ügyet az amerikai messiási zsidóság részéről. Ezek a személyek, Marty Waldman, Dan Juster, David Rudolph, David Chernoff és Bob Cohen voltak. A messiási zsidó mozgalom az Egyesült Államokban a legerőteljesebben kifejezte azon véleményét, hogy kötődésük Izraelhez és Jeruzsálemhez meghatározó, amelynek hangsúlyt kívánnak adni, ezért úgy döntöttek, bővüljön ki a csoport Ilan Zamir jeruzsálemi, valamint Evan Thomas netanyai messiási zsidó vezetőkkel.

– 3 –

A tervezett bizottság 7 nem zsidó tagjának megtalálása már nem bizonyult gyorsan megoldható feladatnak, azonban voltak bátorító megnyilvánulások néhány evangéliumi keresztény gyülekezeti vezető részéről. Olen Griffing, a Shady Grove (Árnyas Liget) dallasi gyülekezet vezető lelkésze, tekintélyes, ismert pásztor, valamint Don Finto vezető lelkész a Nashville-i Belmont gyülekezetből. Komoly segítséget nyújtottak, nemcsak anyagiakban, hanem felkészült embereket küldtek ki, akik megszervezték és irányították az első messiási Bibliaiskolák működését, Odesszában és Budapesten. Ezt követően bekapcsolódott a bizottsági munkába néhány fontos személy a történelmi (tradicionális) egyházak köréből. Brian Cox, a püspöki (episzkopális) egyház lelkésze, és Peter Hocken, angliai katolikus lelkész, aki a messiási zsidóság szempontjait figyelembe véve dolgozta fel a római katolikus egyház történelmét „Dicsőség és szégyen” címen.

Az első találkozás még csupán körvonalazta a szándékot, bátran alkalmazva a „Második Jeruzsálemi Zsinat” megnevezést, hangsúlyozták a zsidó gyülekezet helyreállítását a keresztény egységben. Előtérbe került az ún. „replacement”, behelyettesítő teológia kérdése, amely széles körben elterjed, mind a történelmi, mind az evangéliumi közösségek, egyházak teológiájában és tanításában. A nem zsidó résztvevők kijelentették: szükséges, hogy a keresztény egyházak megbánást tanúsítsanak az évszázadokon keresztül megnyilvánuló keresztény arrogancia miatt. 1997 májusában öt tagú vezetői csoport látogatást tett Európa öt országának egyes keresztény vezetőit és teológusait. Párizsban felkerestek keleti ortodox teológusokat és protestáns vezetőket, egyházközségek titkárságait, érdeklődve a zsidóság felé épített kapcsolatok felől. Látogatást tettek a francia katolikus püspököknél, prágai katolikus püspöknél, a bécsi bíborosnál. A látogatások elsődleges célja a zsidó messiási mozgalom bemutatása volt, valamint a zsidóság újra megjelenése és ennek kifejeződése az egyházban. Tanúságot tettek arról, hogy a messiási zsidók hogyan lettek Jézus, azaz Jesua követőivé, akit Izrael messiásának és a világ megváltójának vallanak. Az elmondottakat kiegészítették személyes történeteik részleteivel, amelyek különösen mélyen érintették az egyházi vezetőket.

1999 szeptemberében Dan Juster és Peter Hocken Oslo-ba utazott, hogy megismertesse a TJC2 látását a norvég lutheránus egyház vezetőivel. (A norvég misszió elsőként alapított lutheránus gyülekezetet Izraelben, és mint történelmi egyház, támogatta a zsidó karakterű, héberül beszélő közösségek létrejöttét a Szentföldön. A látogatás meleg légkörű és eredményes volt. Ugyanebben az évben került sor a Jad Ha S’monah-i találkozóra. A TJC2 két izraeli tagja úgy vélte, talán 30-35 résztvevőre lehet számítani. Azonban mintegy 80 vezető vett részt ezen a találkozón. Délután 4-ig a résztvevők osztották meg problémáikat, láthatóan értékelték, hogy jobban megismerhetik egymást, hiszen többségük az elmúlt években települt Izraelbe, a volt Szovjetunió különböző köztársaságaiból. Végül a TJC2 is lehetőséget kapott, hogy 1 órában ismertesse programját és így teljesebb képet kapott a messiási mozgalomról Izraelben.

– 4 –

Másik két vezető, Bob Cohen és David Rudolp imautakat szervezett a korai századok négy történelmi kapujához, így a spanyol Granadába, az itáliai Rómába, Niceába (ma Izmir, Törökország) és Jeruzsálembe. Az utazások célja áldás mondás azokon a helyeken, ahol a zsidóságot üldöztetés és sérelem érte az említett századok idején. Az elhangzott ismertetőből látható, hogy a messiási mozgalmat támogatólag felvállaló TJC2 elkötelezett és kezdeményező lépéseket tűzött ki, és valósít meg. Figyelme fókuszába két fontos területet állított, a teológiai valamint a történelmi tisztázást. A TJC2 nem támogat politikai törekvéseket, az egymást követő izraeli kormányokat. Azt tartja helyesnek, ha a nemzetek elfogadják, hogy a Szövetség ma is érvényes, hogy Izrael Isten Izraele, az ígéret földje pedig része a Szövetségnek. Úgy látják, Izrael elhívása áldást hozni a nemzetek számára, valamint részesíteni az ábrahámi örökségből a szomszéd népeket is. Az egyházra nézve a Róma 11, 15 alapján vallják, a messiási zsidóság áldást jelent a Krisztus egész Testére nézve.

Az elmúlt években a szomszédos Bécs városa adott helyett a TJC2 konferenciák számára. Az eseményeknek lendületet adott, hogy Peter Hocken Angliából Bécsbe költözött, másik aktív szervezője Johannes Fichtenbauer, a bécsi bíboros közeli munkatársa. 2002, 2003 és 2004 években egyre növekvő részvétellel folytak konferenciák a világ minden tájáról érkező résztvevőkkel. Az utóbbi kettőn részt vett, és előadást tartott Schönborn bíboros. Bizonyos, hogy személyes részvétele jelzésértékű a TJC2 tevékenységét illetően. Összességében az elmúlt három konferencia jelentős lépésként értékelhető a zsidóság és kereszténység történelmi kiengesztelődése ügyében.

Felhasznált irodalom:

1. Becker, Michael: Messianic Jews (Kézirat)

2. Chernoff, Yohanna: Born a JEW Die a JEW, EBED Publications, Hagerstown, Maryland

3. Damkani, Jakov: Miért pont én? 1998, Zúgó Szél Alapítvány

4. Doron, Reuven: One new Man 1996

5. Goldberg, Louis: Our Jewish Frineds, Loizeaux Brothers, Neptune, New Jersey

6. Heidler, Robert D.: The Messianic Church (Kézirat)

7. Hocken, Peter: Toward Jerusalem Council II, The Vision and the Story, TJCII 2004

8. Johnson, Paul: A zsidók története, Európa Kiadó, Budapest, 2001

9. Juster, Daniel, C.: The Irrevocable Calling

10. Juster, Daniel., Hocken, Peter: The Maessianic Jewish Movement, An Introduction, TJCII 2004

11. Kir-Hansen Kai: Joseph Rabinowitz and the Messianic Movement. The Handsel Press Ltd, Carberry, Scotland

12. Kecskeméti Ármin: A zsidók egyetemes története, Budapest, 1927

13. Lichtenstein Jákób: Zsidók tükre, Feinsilber Róbert, Budapest

14. Roth, Sid: Akiknek volt bátorságuk

15. Schoenfeld Hugh: History of Jewish Christianitiy

16. Wilson, Marvin, R.: Our Father Abraham, W.B. Eerdmans Publ., Co., Grand Rapid, Michigan