Avner Boskey: Dávid sátorának helyreállítása II.

Avner Boskey: Dávid sátorának helyreállítása a messiási zsidók perspektívájából II.

VI. A „9,11” nem sürgős felhívás volt?

Forduljunk vissza Ámósz könyvének 9,11-ik részéhez, ahhoz az egyetlen bibliai szakaszhoz, ahol a Dávid sátorának helyreállítása kifejezés ebben a formájában szerepel.

Az Ámósz 9 és az Ézsaiás 1-11 ugyan arra a témára összpontosít, bár Ámósz valószínűleg körülbelül egy évszázaddal Ézsaiás előtt rótta a tekercsekre sorait. Az Ámósz könyvében lévő fejezet első tíz sora az ítéletet írja le, amelyet az ÖRÖKKÉVALÓ a zsidó nép felett tart.
A nyolcadik vers közepén azonban Ámósz arról kezd prófétálni, hogy az idők végén Isten irgalma eljön Izraelhez, az ítélete időszaka után. Igaz, hogy Istennek egyes népeket az ellene való lázadás miatt el kell törölnie. De a zsidó népet nem fogja megsemmisíteni. Bűneik ellenére más, és örök rendeltetésük van (8b-9 versek).
Izrael fizikai ítéletének napja után azonban Ámósz próféciája arról is beszél, hogy eljön a helyreállítás ideje is. Isten eltávolítja a pusztítás által hagyott romokat, és visszaadja a zsidó népnek a „Nyugati sávot”, a Golán fennsíkot és Jeruzsálemet (lásd: Jeremiás 50,4-5 és 17-20). Akkor majd újjá építik a romokat, betelepítik a szőlőskerteket, és maguk is gyökeret vernek, örökre, és saját hazájukban, saját kezük munkája által (13-15 versek). E szövegösszefüggés megértése után forduljunk az Ámósz 9,11-12-höz. Itt Izrael Istene azt ígéri, hogy nemcsak Izrael földjét adja vissza Izrael népének, hanem a kormányzást is – Dávid királyi dinasztiáját, hogy az uralkodjék a zsidó nép felett, de Izrael ellenségei, az edomiták felett is (ezek olyan arabok, akik Ézsautól származnak (lásd: 1Móz 25,30; 27,38-40, Zsolt 137,7-9, Abdiás 1-21)… és a világ minden népe felett.

„Azon a napon fölállítom Dávid összedőlt sátorát, kijavítom réseit, helyreállítom romjait, fölépítem, és olyan lesz, mint hajdan.

Birtokba veszik Edóm maradékát és mindazokat a népeket, amelyeket majd rólam neveznek el – így szól az ÚR, aki ezt véghezviszi.”

Újra nyilvánvaló, hogy a kormányzás összefüggésében beszél itt a Biblia – egy Dávid házából való személy uralkodni fog Júdában, Jeruzsálemből a világ összes nemzete felett. Ez a látomás ugyanaz, mint amiről a 89. Zsoltár beszél. A 22-27-es versekben szól egy zsidó királyról, aki Dávidtól származik, aki az egész Föld felett uralkodik. Az omladékok felemelése „gádárti et pircéhen” kifejezések Etán Zsoltárában is előfordulnak, és ez egy olyan zsoltár, amely Dávid király kormányzó uralmának összeomlását siratja Jeruzsálembe. („páráctá khol gdérotáv” Zsolt 89,41).

Ámósz a saját szemével látta a dávidi Jeruzsálem ragyogó pompáját. Ám Isten azt mondta neki, hogy egy nap ez a salamoni dicsőség atomjaira hullik, és Dávid utódai szukkákban, kunyhókban fogják meghúzni magukat. Csak Dávid házának és Dávid zsidó népének megalázkodása után jöhet el a helyreállítás. „Azon a napon fölállítom Dávid összedőlt sátorát…

Az Ámósz 9,11 tehát a kormányzói tekintély helyreállításáról prófétál, ennek a kormányzásnak nemzetközi mivoltáról, és ennek a kormányzásnak dávidi és zsidó mátrixáról. Az Ámósz 9,11 nem 24 órás dicsőítő alkalmakról prófétál, és nem inspirált dicsőítésről. Bár a dávidi uralom idején áradni fog a Szellemtől inspirált dicséret, Ámósz próféciájának nem ez a jelentése.

Számos áldás fog a világra áradni akkor, amikor Dávid királyi uralma helyreáll Jeruzsálemben. Amikor Dávid kormányzásának teljes helyreállítása megtörtént, a világban békesség (Ézs 2,4) és, egyetemes igazságosság (9,6) lesz, korlátozódnak a bukás következményei (Ézs 11,6-9), az ÖRÖKKÉVALÓ fizikai jelenléte ott lesz Jeruzsálemben (Jer 31,6; Ezek 48,35; Ézs 33,21-22). Felépül a Templom a Mória hegyén, amely imádság háza lesz minden nemzet számára, de a zsidóság szellemi áldásával (Ézs 56,7), a Negev sivataga rózsákkal lesz tele, és vízforrásokkal (Ézs 35, 1-10), és csodálatos esők fognak hullani Izraelre és a világ népeire is (Ézs 27,6; 55,3-12-13).

VII. Az ószövetségi próféciák nem az egyházra vonatkoznak?

Ezt a kérdést számos nem zsidó keresztény teszi fel. E kérdés mögött azonban teológiai igény is meghúzódik, ami talán sokaknak nem is tűnik fel, azért most tárjuk fel a kérdések mögöttes gondolatait.

Az érvelés első része az, hogy Jesua (Jézus eredeti, héber neve) valójában Dávid legnagyobb Fia (Zsolt 110,1, Máté 22,41-45), és ő uralkodik a Zsidó nép felett, és az egész világ felett. Ez a megállapítás igaz és biblikus.

A második rész azt állítja, hogy amikor a zsidó nép vezetőinek nagy része elutasította a Messiást, akkor Jesua is elfordult a zsidó népnek adott eredeti ígéreteitől (ez már nem igaz, lásd, Róma 11,1-2). Amikor Jesua megalapította az új szövetséget, örökre megváltoztatta a Messiási Királyság bibliai ígéreteinek minden jelentését (ez sem igaz, Lásd Róma 11,29). A kereszt előtt ezeket az ígéreteket lehetett úgy érteni, ahogyan azok elhangzottak: eljön a Földre egy Királyság, amelynek központjában Jeruzsálem áll és a zsidó nép köré összpontosul. A kereszthalál után ezek az ígéretek már valami mást jelentenek (ez is helytelen: lásd: Lukács 22,29-30).

A harmadik rész úgy hangzik, hogy a zsidóság fizikai helyreállítására vonatkozó ígéretek (ide értve a dávidi királyság helyreállításának ígéretét is) most már más módon értelmezendők. Ahelyett, hogy Jézus ezen a Földön a zsidó népen keresztül uralkodna, ezeket úgy kell érteni, hogy Jézus minden keresztény hívő felett uralkodik. Eltűnt a zsidóság kontextusa, a zsidóság helyreállítása, eltűnt Dávid háza és dinasztiája. Ezt a teológiát úgy értékelhetjük, mint amely „kasztrálta” Dávidot és utódait.

E nézet szerint minden ígéretet hamar át lehet értékelni (ha egyetértünk a nemzetek hívőinek némelyikével), vagy el lehet lopni (ha egyet értünk a zsidók álláspontjával). Az ígéretek most már főleg a nemzetek egyházaira vonatkoznak. Ezt a gondolkodásmódot nevezik a behelyettesítés teológiájának.

Ez a teológia nem más, mint szellemi rablás, ami szellemiségnek álcázza magát. Pontosan az, ami ellen Pál apostol a Római levél 11. fejezetében (18,20 és 25) figyelmeztetett: ne legyél felfuvalkodott a zsidókkal szemben, ne légy arrogáns és ne légy tudatlan elhívásukkal kapcsolatosan. A Messiás által Izraelnek adott ígéretek és ajándékok megbánhatatlanok és változtathatatlanok és ebbe Dávid királyi dinasztiájának helyreállítása is beletartozik. Isten be fogja tartani az Izraelnek adott jó szavát, különösen akkor, amikor a nemzetek azt állítják, hogy az ÖRÖKKÉVALÓ elhagyta eredeti népét, akinek megígérte a Messiási Királyságot (Jer 30,17; 31,20).

Tehát az igazság az, hogy Isten nem részesíti a nem zsidó egyházat előnyben a zsidó néppel szemben (ahogy ezt Jusztinosz mártír állította), és nem vetette el a zsidó népet, meghamisítva az ígéreteket, amelyeket az ősi időkben adott nekik (Róma 11, 12). A zsidó nép fizikai helyreállítása Izrael egész földjén (Jer 31,5-6; 50,19), az egész zsidó nép szellemi megváltása (Jer 31,31-34) , 50,20), és a dávidi dinasztia kormányzásának helyreállítása (Ámósz 9,11, Ézs 2,1-5, Jer 33,19-26): mindez meg fog történni Izrael számára, mert a seregek Urának buzgalma fogja mindez megtenni.

VIII. Az Ámósz 9,11 az Újszövetségben

Az ApCsel 15, 13-18-ban Jakab apostol az Ámósz 9,11-re utalt akkor, amikor kihirdette, hogy a nem zsidó megtérők teljes befogadásra találnak az akkor még főként zsidókból álló gyülekezetbe – és ezt úgy tehetik meg, hogy nem kell betérniük a judaizmusba. Legfőbb érve három rétegű volt. Isten bemutatta, hogy számára fontos a nemzetek megváltása, ez egyezik azzal, amit a héber prófétáknak mutatott Isten a jövőről, ezért ezt a folyamatot annyira egyszerűvé kell tenni, ahogyan lehet.

Jakab valószínűleg egy görög fordítás alapján idézi a héber Írásokat, amelynek Septuaginta a neve. A héber szövegnek ebben a fordításban egy kicsit más az olvasata. De ez a más olvasat egy kicsit sem változtat a Dávid sátora kifejezés eredeti jelentésén. A változás igazán az edomita kifejezést érinti, és az a kérdés merül fel, hogy ez valóban Edom törzsére vagy az emberiség többi részére utal-e. Erről is érdekes lehet beszélnünk, de jelen írásunk tárgyát nem ez képezi.

Jakab egyszerűen arról beszél, hogy az apostolok tudták: az idők végén Isten újra felállítja Dávid Messiási Királyságát az egész világ felett. ők azt gondolták, hogy azonnal Jesua feltámadása után fog bekövetkezni (lásd ApCsel 1,6-7), de Jesua azzal felelt nekik, hogy ezek az idők és időpontok nem jelentettek ki még senkinek. Tehát ahogyan a Messiás zsidó követői várták Dávid trónjának teljes helyreállítását, Jakab arra emlékeztette őket, ne legyenek meglepve, ha azt látják: a pogányok is keresni kezdik Izrael Istenét és az ő Messiását. Miért van ez így? Ezen a ponton fordul Jakab Ámósz próféta bizonyságához. Ámósz arról prófétált a maga idejében, hogy az idők végén szellemi ébredés lesz a világ népei között, és ez valahogyan összefüggésben lesz Dávid dinasztiájának helyreállításával.

Fontos megemlékeznünk arról, hogy Dávid trónjának teljessége még nem állt helyre, napjainkban sem (lásd: ApCsel 26,6-7; 2Tim 2,9; Zsid 2,8; Máté 19,28; Zsolt 122,5; Róma 11,12). A Bibliából azt is megértjük, hogy nemzetek ébredése még nem történt meg teljesen (Lásd Jel 7,9-14 és Róma 11,25). Ahogyan számtalan keresztény a nemzetekben várja a népek (és a zsidóság) végső nagy aratását, éppolyan biblikus dolog várni a dávidi dinasztia teljes helyreállítását.

Összegzésül elmondhatjuk: Jakab szerint az Ámósz 9,11 azt tanítja, hogy a világ népeinek nagy aratása akkor fog bekövetkezni, amikor megjelenik Dávid Messiási Fia. Jakab azt is mondja, hogy a kereszt után egy új korszak indult el. Egy olyan korszak, amikor számos pogány fogja megtalálni a személyes kapcsolatot Izrael Istenével a Messiásban, Jesuában. Jakab elképedve és döbbenten hallotta volna, ha néhány évszázaddal a halála után a pogányok között furcsa tanítás támad, amely tagadja a dávidi és zsidó helyreállítást. Azt mondta volna nekik: „Nem látjátok, barátaim? Hogy Ámósz szavai az én napjaimban teljesedni kezdenek, ez azt jelenti, hogy egy napon az is bekövetkezik, amiről Ámósz beszélt: a dávidi uralom is helyre fog állni.”

Az évszázadok során nagyon sok zsidó és még sokkal több nem zsidó hitt Jesuában, de Dávid Királyságának teljessége még nem virágzott ki. Ám hamarosan a nemzetekből hatalmas számban fognak hitre jutni, Izrael, mint nép a tűzön keresztül fog megmenekülni, Jesua visszatér és felállítja Dávid trónját Jeruzsálemben.

IX. Tiszteljétek a zsidó népet – ne lopjátok el a nekik adott ígéreteket

Mi az eredménye annak, amikor a „Dávid sátorának helyreállítása” mozgalom azt tanítja, hogy Dávid sátorának helyreállítására az egyház dicsőítésében és imádatában teljesedik be? Azt eredményezi ez, hogy sok keresztény prófétai látása elhomályosul. Elkezdik elhinni, hogy Isten ajándékai és elhívása a zsidók számára már többé nem érvényes, és Isten szíve a főleg nem zsidókból álló keresztény egyház mellett van. Ezt nevezi Pál az ágak ellenében való kevélykedésnek. Egyszerűen arról van szó, hogy ellopják az Izraelnek adott ígéreteket. Ez nagymértékű illetlenség is!

A probléma másik oldala, hogy a Biblia átkot mond arra, aki átkozza a zsidó népet – ez egy további aspektusa annak, amit a Biblia Izrael mandátumának hív. Átkot hozhat az, amikor a Messiás testének egy része ellopja a zsidó nép prófétai jövőjét, összezavarja az egyházat Jésua jelenbeli és jövőbeli dávidi királyságát illetően, és hallgat arról, hogy az egyház prioritása az Izrael helyreállásáért való közbenjárás kell, hogy legyen.

Isten akarata valóban az, hogy az ő Teste megépüljön a prófétai dicsőítés által. Szívének céljait a közbenjáró imádsággal együttműködve szeretné megvalósítani. Isten azt is akarja, hogy a nemzetek egyháza tisztelje, és prioritást adjon a zsidó népnek, Isten elsőszülöttjének (Lásd 2Móz 4,22-23, 2Móz 21,15.17; Róma 1,16; 2,5-11; 3,1-2; 9,1-5). Mindez azt jelenti, hogy a Dávid sátora mozgalomnak abba kellene hagynia, hogy saját ima és dicsőítő tevékenységét Dávid sátoráról nevezze el. Az igazi dávidi helyreállítás Jésua király dolga lesz egyedül, és hatalommal fog megvalósulni Jeruzsálemben, amikor trónra lép, hogy hatalmat gyakoroljon saját zsidó népe felett és a világ többi népe felett is.

Mint a Messiás zsidó követői, kéréssel fordulunk a nemzetek keresztényeihez. Miután a mi „játékainkkal játszottatok”, (a messiási ígéretek, amelyek a zsidó népnek adattak, és amelyek egy részében ti is részesültök), ne lopjátok el azokat! Tegyétek szépen vissza a polcra Isten és Izrael szerelméért! A mi népünknek nagy szüksége van ezekre az ígéretekre – túlélésünkért, megváltásunkért, és nemzeti ébredésünkért. És arra is szükségünk van, hogy imádkozzatok értünk – védelmünkért, üdvösségünkért, és azért, hogy betöltsük hivatásunkat és a nemzetek közé elvigyük az ébredést (Róma 11,15). És kérlek, imádkozzatok velünk együtt a zsidó imádság házáért, amelyet Isten fog létrehozni Jeruzsálem szívében (Ézs 56,3-8). Áldjuk Istent azért, hogy komoly kijelentéseket ad mindenütt a dicsőítés és a közbenjárás jelentőségéről. Velünk együtt emlékezzetek arra, hogy egy napon Isten személyes tanítása a Sionról fog jönni és az Úr Igéje Jeruzsálemből ragyog fel (Mik 4,1-5)! Már most elkezdhettek a jövő jelenlétében élni.

X. Mint Dávid király szíve

Ami a „Dávid sátora” mozgalom szívében van, az alapvetően jó. A legtöbb követőjük tiszta szívvel szereti, és felszabadult szívvel dicséri az Urat és érzékenyen közbenjár. Mindannyian erőt nyerhetünk a mozgalom pozitív aspektusaiból.

Ez a mozgalom Dávid király dicsőítő szívét állítja a központba, és azokra a héber Írásokra támaszkodik, amelyek Dávidot, mint Isten szíve szerinti embert írják le. Dávid élete és példája csodálatos modellt állít elénk. Amíg a mozgalom Dávid példájára tekint, és tevékenységét úgy írja le, hogy „éneklünk, miként Dávid”, biztos talajon maradnak. Tanításuk és szolgálatuk milliókat fog megépíteni. Fontos lenne arra is emlékezni, hogy az eredeti prófétai kijelentés, amelyet Michael Bickle kapott, ezt a különbségtételt pontosan tiszteletben tartja: „1983-ban az Úr szólt, hogy felszabadítja a 24 órás városi szintű dicsőítő szolgálatot Dávid sátorának szellemében. A Szent Szellem úgy utalt a dicsőítésre és közbenjárásra, mint ami Dávid sátorának szellemében történő helyreállítás és nem úgy, hogy a dicsőítés és a közbenjárás a Dávid sátorának helyreállítása maga!”

Ha a „Dávid sátorának helyreállítása” mozgalom vezetése továbbra is azt tanítja, hogy a mozgalom már maga egyenlő a Dávid sátorának helyreállításával az Ámósz 9,11 alapján, akkor ennek a csodálatos új áramlatnak a vitalitása kerül veszélybe, és szembe kerül Dávid Fiának tulajdon céljaival e bibliai kérdés tekintetében. Bármiféle prófétai tanításnak, amely magának bibliai hitelességet igényel, úgy kell értelmeznie a Bibliát, ahogyan az értelmezi önmagát.

Menjünk tovább abban, hogy a Messiás Jésuában bátorítjuk egymást, hogy utánozzuk Dávid király szívét a dicsőítésben a minden világosság Atyjában, és hallgassuk a Szent Szellem hangját, amint az Úr vezetését keressük a közbenjáró imádságban! A dolgokat pedig pontosan hívjuk a maguk bibliai nevén, és ne tegyünk buktatókat a zsidó nép elé, ne tereljük félre az egyház világos elhívását, hogy a Sionért ne hallgasson.

„Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki.

Erős üdvözítőt támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából,

ahogyan kijelentette azt szent prófétái által örök időktől fogva:

hogy megszabadít ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket;

hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről,

arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak; és megadja nekünk,

hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki,

szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján.

Te pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétája leszel, mert az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd az ő útjait,

hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által,

Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból;

hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára.”Luk 1,68-79.

Utóirat – Dávid vagy Mózes

Ezt az utolsó részt mintegy utószónak szántam. Azoknak szól, kik jobban ismerik a Dávid sátora mozgalom teológiáját, és hajlandók újragondolni teológiai nézeteiket, tanításaikat. Szerintük isteni ideál a Dávidnak a Szövetség Ládája előtt szerzett dicsőítés tapasztalatai, míg a szünet nélkül zajló mózesi dicsőítés a Szent Sátorban csak másodlagos és törvénykező.

Valóban biblikus ez a szembeállítás, amelyet a Dávid sátora mozgalom a „törvénykező mózesi” és a „felkent dávidi” dicséret között állít, és alátámasztható-e az Igéből? Emlékezetünket frissítsük fel néhány igehely átnézésével.

Sámuel napjaiban Éli engedetlen fiai, Hofni és Fineás elvitték a Szövetség Ládáját a Silóban lévő Szent Sátorból a csatatérre (Józs 18,1 és 1Sám 1,9; 2,22; 4,4-5). Ezt azért tették, hogy növeljék a győzelem esélyét a csatában, annak ellenére, hogy az ÖRÖKKÉVALÓ már korábban megmutatta, Éli engedékenysége fiaival szemben óriási nemzeti katasztrófához fog vezetni (1Sám 6, 21-7,1).

Sámuel kisfiú volt még, amikor a Szövetség Ládáját kivitték a Szent Sátorból. Élete további részét úgy élte le, hogy nem látta meg a Láda visszahelyezését annak Istentől rendelt nyugalmi helyére – a Szent Sátorba (2Móz 25, 8-16; 26,30-34; 30,6; 1Sám 25,1).

Dávid Sámuel halála után lett Júda királya és hét évvel később az egész Izrael királya. Miután meghódította Jeruzsálemet és fővárossá tette, Dávid király megkísérelte a Szövetség Ládáját elvinni Jeruzsálembe Baalé Jehúdából (amit Kirjat Jeárim néven is ismernek (2Sám 6,1-9; 1Krón 13,1-14).

Nyilvánvaló, hogy Dávid és tanácsosai nem voltak tisztában a szellemi útmutatásokkal, mert olyan módon akarták a Ládát szállítani, ami nem egyezett Isten parancsával; egy ökrös-szekéren és nem úgy, hogy a lévitáknak kellett volna rudakra helyezve (2Móz 25,12-15; 37,3-5; 5Móz 10,8.) Ez a kísérlet Uzza idő előtti halálával végződött. Később Dávid valószínűleg megértette a Tórának ide vonatkozó részeit, mert az 1Krón 15,2.13.15-ben azt olvassuk, a király nyilvánosan ragaszkodott a Láda szabályszerű, a Bibliában előírt szállításához, amikor azt Jeruzsálembe vitték.

Dávid Király úgy döntött, hogy a Ládát nem a bibliailag meghatározott helyre, a Szent Sátorba viszi vissza, amely ezen a ponton Gibeonban volt. Ehelyett a ládát egy ideiglenes helyre vitték Dávid városába, és egy olyan sátorban helyezték el, amelyet erre az alkalomra vertek fel (1Krón 15,1). Néhány papot és Lévitát jelölt ki, hogy a sátorban szolgáljanak a Láda előtt könyörgésekkel, hálaadásokkal és zenei dicsérettel (1Krón 16,4-6).

Ugyanakkor hűségesen támogatta a gibeoni Szent Sátort, a szerint a parancs szerint, amelyet Isten Mózesnek adott (1Krón 16,39-42). Dávid király egész életében, és még halálakor is a zsidó istentisztelet központjának Gibeon számított (1Kir 3,4).

Ad-e a Biblia magyarázatot arra, hogy Dávid vajon miért nem az Istentől rendelt helyre, a Szent Sátorban állította fel a Szövetség Ládáját? Megengedi-e a mózesi törvény ezt? Isteni kijelentésére alapozta-e cselekedetét?

Mindezekre a kérdésekre nemmel kell válaszolnunk. Úgy tűnik, hogy Dávid király két tényező alapján döntött úgy, hogy a Szövetség Ládáját nem Gibeonba viszi. Mivel szíve Isten szerint való volt, olyan közel akart lenni Istenhez, amennyire csak lehetett. (Lásd a 42,63 és 84-es Zsoltárokat). Mivel király volt, tudta, hogy óhaja a szolgái számára parancs. A másik tényező az volt, hogy Dávid szívében már ott lehetett a vágy, hogy csodálatos templomot építsen az ÖRÖKKÉVALÓ számára. Talán feltételezte, hogy sem Isten, sem Izrael nem veszi rossz néven, ha a Templom megépítéséig átmenetileg helyezi el a Ládát.

Milyen következtetéseket vonhatunk le mindebből?

Dávid képes volt táncolni az Úr ládája előtt, és imádta őt „személyes Láda-kápolnájában” a legbensőségesebb módon, amit rajta kívül egyetlen más zsidó sem volt képes megtenni. Dávid személyes imádat-kápolnája mindenképpen kivételnek tekinthető az Istentől rendelt tórai rendtől. Ajtaja egyetlen ember előtt állt nyitva (Dávid előtt), és nem az egész zsidó nép előtt. Kivétel volt, és nem a szabály.

Dávid kápolnai rendje körülbelül 30 évig tartott, mindaddig, míg Salamon fel nem építtette a Templomot. Salamon ekkor megerősítette a gibeoni Szent Sátrat, a Szövetség Ládáját pedig gyönyörű nyugvóhelyére vitette, az Arauna mezején épített Templomba a Mória hegyére (2Sám 24,16-24; 1Kir 8,1-9). Isten jótetszése a Láda és a Szent Sátor újraegyesítése felett nyilvánvaló lett minden ember számára, mert a Dicsőség Felhője betöltötte a Templomot (1Kir 8,10).

A Biblia nem szentel túl nagy figyelmet annak a ténynek, hogy a Láda hiányzott a Szent Sátorból, (ami annak Istentől kijelölt helye) Dávid király uralma alatt. Végül is hatalmas átalakulások és politikai erjedés ideje volt ez. Még Dávid hatalomra kerülése előtt is, Sámuel próféta is több mint 30 évet élt anélkül, hogy látta volna a Láda visszatérését annak Istentől rendelt helyére. Ahogyan a korábban keletkezett Bírák könyve említi, ezekben az időkben mindenki úgy tett, ahogyan a saját szemében jónak tűnt (Bírák 21,2).

Dávid király életében saját személyes kápolnáját sohasem tartotta különbnek a mózesi Szent Sátornál. Tudta, hogy az ő sátora csak átmeneti létesítmény. Dávid király vágyakozott arra, hogy a megépíthesse a Templomot az ÖRÖKKÉVALÓ tiszteletére (2Sám 7,1-3) a Mózesnek adott utasítások szerint ( 2Móz 25,8 , Zsid 8,5), ahogyan erről Mózes prófétált (5Móz 12,4-7). Nem áll bibliai alapokon az a feltételezés, hogy Salamon Temploma egyenesen a dávidi sátor folytatása, vagy hogy Salamon, édesapja – Dávid sátorának mintájára építette volna fel a Templomot, ahogyan ezt a „Dávid sátora” mozgalomban egyesek állítják. Ilyen állítások nincsenek a Bibliában, éppen az ellenkezője az igaz.

Mind Dávid, mind Salamon Mózes instrukcióit követte. Salamon a Templom építésében tette ezt. Abból, ami Uzzával történt, megtanulták, hogy mi a következménye, ha Mózes útmutatásait nem veszik figyelembe. Salamon templomának építésekor a terveket egyáltalán nem Dávid sátora alapján készítették (erről egy szót sem ír a Biblia), hanem Mózes 2,3,4, és 5 könyvében adott utasítások szerint.

Dávidot túlcsorduló öröm töltötte be, amikor Isten kijelentette számára, hol legyen a Templom építésének pontos helye (1Krón 21,28-22,1). Egyáltalán nem volt összetörve, hogy saját imádati központját most már elhomályosítja egy nemzeti, mózesi imádati központ megépítése. Kiterjedt előkészületeket tett az építkezési munka elkezdésére. Elmondta fiának, Salamonnak, hogy egykoron kijelentést kapott Istentől, hogy fia, Salamon lesz az a személy, aki álmát beteljesíti (1Krón 22,1-19). A prófécia beteljesedése Dávid szemei előtt zajlott le. Saját imádati helyét bezárták és a mózesi templom elkészült.

A fentiek alapján két javaslattal szeretnék élni a „Dávid sátora mozgalom” számára.

A. A kivételből ne formáljunk szabályt!

Mindannyiunknak vágyakoznunk kell a szív szerinti érettségre, amely abban talál örömet, ha Isten törvényei szerint él, míg örvendezünk annak, amikor a kivételes helyzetek mélyebb betekintésekre vezetnek minket.

Ezeket megtanulhatjuk Dávidnak Istent imádó szívétől, és abból az alázatból, hogy nem helyezkedett szembe azokkal a csodálatos istentiszteleti módokkal, amelyeket a mózesi szent sátorban gyakoroltak. A dávidi alapelvek nem szellemibbek, felkentebbek és nem prófétikusabbak, mint a mózesi alapelvek. Ezek egymást kiegészítik. Miért nem úgy tanítjuk ezeket, mint amik nem ellentétesek, hanem kiegészítik egymást. Ne keltsünk feszültséget Mózes és Dávid között, amikor ilyen feszültség a valóságban nem létezik.

B. Óvakodjunk a rejtett antiszemitizmustól, a törvényellenes gondolkodásmódtól és a szellemi elitizmustól!

Szellemi csőlátáshoz vezet, ha valaki túlzott módon és buzgón csak „Dávid sátorára” fókuszál, főleg akkor, ha enyhén negatív felhanggal jelenik meg benne a mózesi istentisztelet értékelése. A Bibliából nem alapozható meg a szellemi büszkeség. Az elitizmus (a mi dicsőítésünk jobb, mert dávidi, és nem mózesi) nagyon könnyen belép a képbe. A történelem bizonyítja, hogy amikor Mózest lekicsinylik, a következő lépésként Mózes népének lekicsinylése következik. Más szóval: a kereszténység története bizonyítja, hogy a keresztény anti-mózesi magatartása gyakran vezetett el keresztény antiszemitizmushoz.

Egy másik kérdés: a Törvénnyel való szembehelyezkedés könnyen megjelenik itt a képben. (A szívnek olyan magatartása, amely Isten szabályaival való ellenkezést és a bibliai alapelvekkel való ellenkezést hangsúlyozza.) Ha, ahogyan ma ez a mozgalom érvel, Dávid azért volt „szuper-áldott”, mert a mózesi intézményrendszeren kívül dicsőítette Istent, ebből arra kell következtetnünk, hogy hagyjuk el eddigi gyülekezeti hátterünket annak érdekében, hogy a dicsőítés „szuper-áldásaiban” lehessen részünk. (Ahogyan ez a burkolt üzenet megfogalmazódik a mozgalomban.) Ez a mentalitás a gyülekezeti életben súlyos engedetlenségekhez vezethet.

Miért kényszerítünk ki olyan kettősséget, amely az embereket hamis döntési kényszerbe sodorja a Szent Szellem vezetése és az Isten törvényének való engedelmesség között; Dávid szabad Isten-imádata és az Isten által tervezett mózesi Szent Sátor között? Ez a versengés nincsen összhangban a Biblia látomásával. A Szellem és az Ige nem versengenek egymással. Nem helyes és nem biblikus a hívő népet választás elé állítani a Dávid sátorában lévő imádat szabadsága és a mózesi sátor élettelennek nyilvánított istentisztelete között. Mindkét sátor istentiszteletéből meríthetünk a magunk számára. Ha figyelmünk középpontjába az egyik sátor kerül a másik rovására, olyan teológiához jutunk, amely egyszerűen túl „sátoros”

Gyakran esnek a szellemi elitizmus kísértésébe azok, akiknek elhívása az, hogy szellemi igazságokat állítsanak helyre a Messiás testében. Gyakran megkísérti az embert az, hogy önmagát is különlegesnek tartsa, amikor Isten az ő kegyelme által az imádat és a prófétai szellem megnyilvánulásait adja. Mindig csábító a gondolat, hogy minket különlegeseknek tartsanak. De sokkal igazabb, biblikusabb és egészségesebb, ha magunkra úgy tekintünk, mint egyszerű, és normális emberekre (Róma 12,3.6). És végül is nem éppen ez volt Dávid király imádó szívének a titka, – egy egyszerű és őszinte ember szívének feltárulkozása, aki egy bámulatos és különleges Istent imád?