A troászi esti összejövetel rejtélye

Kedves Olvasók!

Izgalmas „utazásra” hív minket Risto Santala a finn lutheránus  tudós theológus, aki a Szent Írások mélységeit kutatja. Hosszú éveket  élt Izráelben és tanulmányozta az ősi forrásokat. A  Pál apostol – Saul rabbi: az ember és a tanító a zsidó iratok fényében című könyvében tárja fel  számunkra a troászi esti összejövetel rejtélyét.

részlet a könyvből:

Ennek az összejövetelnek a leírása így kezdődik: ” A hét első napján pedig, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret…“. Az eredeti görög szövegben ez áll: “en de té mia tón szabbatón“, vagyis, a “sabbat elsején“. Ezt általában vasárnapnak szokták értelmezni, és amikor a gyülekezet ebben a különös éjszakai órában az Úr vacsoráját ünnepelte. A zsidók a napokat azonban napnyugtától napnyugtáig számolják. Az ősi keleti egyházak által használt szíriai Pesita az étkezést “eucharisztiának” nevezi, és hogy erre “b’jámmá d’chád b’sábbá” került sor, vagyis sabbatra következő napon, vagy – ha másképpen értelmezzük – a hét első napján. Franz Delitzsch  héber fordítása  szerint: “beechád básábbát“, amely szó szerinti jelentése: “az első napon a Sabbat  alatt“.

Miért jelenik meg a sabbat szó az eredeti görög szövegben és a szír változatban is? Lukács azt is írhatta volna, hogy a “hét első napján“, vagy a “hét első napjának estéjén“, ha valóban vasárnapról lett volna szó. Akkor szövege a héber “be jom ha rison” kifejezésnek felelt volna meg.

Ez az alternatív magyarázat néhány zsidó értelmezőt arra a következtetésre vezetett, hogy ez az étkezés a sabbat végén lévő úgy nevezett  “melávé málká“, amely a zsidó tradíció szerint késő estig tart. Ezt az étkezést “Dávid vacsorájának“, vagy népszerű nevén “a Messiás (Krisztus) vacsorájának” is mondják, mert az ezt körülvevő imádságok és az étkezés alatt folyó beszélgetések a Messiás (Krisztus) eljövetelével foglalkoznak. (93)

Az ősi szír és közel – keleti egyházakban a mai napig megtalálható az “Eucharistia” vagy “Szent Közösség” ünneplése szombat este, a második órában. Gyülekezeteikben sok zsidó él, aki körülmetéli fiait. Az eucharisztiának szombat este való ünneplése, azt mondják, egy olyan ősi hagyományra megy vissza, amely az apostoli időkből származik. Hillél, Sámmáj és követőik is értekeztek már ennek az étkezésnek a részleteiről.(94)

A midrás erről a különös gonddal terített asztalról azt mondja, hogy az “olyan, mint az oltár, és az étel, mint az áldozat”, mert a 3Mózes 2,13 szerint: “Ne maradjon el  ételáldozatodról Istened szövetségének a sója. Minden áldozatodat sóval mutasd be.
A sabbat végi “melávé málká“, vagyis a “királynő kísérete“, amely visszavisz a hétköznapokba, ünnepélyes keretek között zajlott, az úgynevezett “hávdálá“, vagyis a  “kenyér és a bor megkülönböztetésének” szertartásával egybekötve. Hillél iskolája szerint mindig a kenyér felett kellett először áldást mondani, és ezt követte a bor, csakúgy, ahogyan ezt Jesua (Jézus) tette a Messiási Szövetség vacsoráján. A hávdálát sötétedés után olvasták fel, amikor látni lehetett a csillagokat. Ez volt a sabbat kísérete és meghosszabbítása, egészen késő estig.

A Talmud szerint három dolog biztosítja az eljövendő világban való életet: ha valaki Izráelben él, fiának tanítja a Tórát és megtartja  a hávdálá szertartásban a kenyér és a bor megszentelését.(95)

Ha a Troászban tartott esti étkezés egy ilyen “meválé málká” volt, amelyet a zsidók széles körben ünnepeltek, érthetővé válik, miért nyújtotta el beszédét Saul (Pál). Így kap új értelmet számunkra az is, amit Saul (Pál) az 1Kor 11,29-ben mond, hogy nem szabad az Úr testét és vérét úgy venni, hogy az ne különböztetnénk meg a többitől (ne becsülnénk meg). A troászi összejövetelt és az 1Kor 16,2 figyelmeztetését, hogy “a hét első napján” tegyenek valamit félre, úgy értelmezték, mintha az támogatná az elgondolást, hogy már igen korán az Úr napja lett volna a pihenés napjává. Egy zsidónak azonban sabbatkor nem volt szabad pénzzel foglalatoskodnia, ezért a pénz
félretevését mindig a hét első napján végezték. Az ezekben az otthonokban folyó adománygyűjtést nem lehet a gyülekezet adakozásaival egyenlőnek tekinteni.  A Jelenések 10,1 sem vonatkozhat vasárnapra. Amikor Jochánán (János) “szellemben az Úr napján” volt, ugyanazt az Úr napját értette, mint az 1Thessz 5,2 és a 2Thessz 2,2.

A zsidóság összefüggésében az Úr vacsorája három legfontosabb dologgal függ össze:

1. A “Szent Közösséget” a páska, vagyis a peszáchi vacsorával összefüggésben alapította az Úr. Részletei azzal a zsidó széder vacsorával függenek össze. Az áldozatokra vonatkozó nyelvezetben a “guf hápestách” nem más, mint a “peszáchi test”, vagyis a pészachi bárány. Saul (Pál) értette azt, hogy a széder harmadik  poharában, az úgynevezett “áldás pohárban” való részesedés a Messiás (Krisztus)
engesztelő vérében való részesedést jelentette (1Kor 10,16). Az eucharisztia legfőbb hangsúlya a bűnök bocsánatán van. Másrészről azonban, sok tekintetben az örökkévalóság perspektívájára is mutat; egy napon gyümölcsét újonnan fogjuk enni és inni Isten országában.

2. A zsidó tradíció a Biblia egyes szakaszaiban utalást lát a “Messiás vacsorájára“. Amikor például a Midrás a Rút 2,14-es verset, amely egy darab kenyérnek ecetbe való mártásáról beszél, a midrás négy alkalommal is  így magyarázza: “Aki ebben a világban fogyasztja a Messiás (Krisztus) vacsoráját, az eljövendő világban is enni fogja“. Négy alkalommal azt is mondja ez a midrás, hogy: ” a darab kenyér az Isten  országának kenyere“. Egy rabbi pedig ezt mondja: “a Szent Szellem által”, vagyis mint egy, a zsinagóga által elfogadott dolgot: ” az ecet azokra a szenvedésekre utal, amelyekről írva van: vétkeinkért sebesíttetett meg”.
A judaizmus legismertebb Biblia magyarázója, Rási a Zsolt 22,27-ről mondja, miszerint az “az alázatosok esznek és jóllaknak“, hogy ez a zsoltár “a megváltás idejéről, a Messiás (Krisztus) napjairól” szól. Ehhez hasonló az, ahogyan a Midrás S’mot Rábbá magyarázza a pásztor-zsoltár, a 23 zsoltár 5. versét: “asztalt terítesz nekem ellenségeim előtt“, hogy ez a mannára utal, a “megkened fejemet olajjal” kifejezés a gondoktól való felszabadulást jelenti, a “poharam túlcsordul” pedig egy patakra utal; “vagyis asztalt készít a Messiás (Krisztus) eljövetelére, esznek isznak az Éden kertjében“.(96)
A Paradicsom fogalma alatt a rabbik a Seol “kellemesebb szakaszát” értik, ahogyan  Jesua (Jézus) is ebben az értelemben beszélt a keresztre feszített tolvajhoz.  Ezekből a szavakból is érződik az örökkévaló perspektíva.

3. A sabbat utolsó étkezése, a “melávé málká“, vagy “Dávid vacsorája“, vagy a “Messiás (Krisztus) vacsorája” és azt körülvevő messiási imádságok tartalmaznak  olyan elemeket, amelyek megjelennek Saul (Pál) leveleiben. Az asztal, amely oltárhoz hasonlítható,a kenyér, amely a búzaáldozatra emlékeztet, és a hávdálá, különösen a  kenyér és a bor különleges “elválasztása vagy megkülönböztetése” az étkezés többi  részétől: ezek az elemek megjelennek Saul (Pál) gondolati világában. Nem lehetetlen, hogy az a troászi eucharisztikus étkezés, amely egészen a hajnali órákig tartott a megszokott “melávé málká” tradíció folytatása volt. ….

93 Lásd R. Santala, A Messiás az Újszövetségben, pp 208-212.
94 Berakot 52, és a Peszáchim 105,a és 113,a.
95 Peszáchim 113,a.
96 Semot Rábbá, párásá 25,7