David H. Stern:Az evangélium zsidóságának helyreállítása – Részletek a 2. fejezetből

Az evangélium zsidóságának helyreállítása, meghatározás

Az evangélium zsidóságának helyreállítása azt jelenti, hogy tartalmában teljességgel megjelenítjük a zsidókra, valamint a zsidó nép és az egyház viszonyára vonatkozó elemeket. Más szóval: Isten teljes akaratát közvetítjük ebben a kérdésben, és nem csak annak egy-egy részét.

Fontos megértenünk, hogy a teológusok mire is gondolnak, amikor helyreállításról beszélnek. Mindannyian vágyunk rá, hogy az egyház, a gyülekezet „helyreálljon” abba az állapotába, amilyen az első évszázadban volt. Vagy legalább is ezt szoktuk mondani. Természetesen jó lenne helyreállítani az első hívők buzgalmát és tüzét, életük tisztaságát, a következményeket nem mérlegelő odaszántságukat Jesua (Jézus), a Messiás követésében, a Szent Szellemben való teljességüket, az imádkozásra való készségüket, bizonyosságukat és tapasztalatukat, hogy Isten a hitre csodákkal válaszol. De voltak-e az első évszázadi testvérek életének olyan külső vonatkozásai is, amelyeket szükséges lenne visszaállítani? Tovább olvasom →