Lichtenstein Izsák tápiószelei rabbi: Zsidók tükre című írásából részletek

Sok keresés és kutatás, valamint az idők jelének szigorú megfigyelése után, támaszkodva az ó és új szövetségi Szentírás ismeretére, mélyen gyökerező eszményemmé, dönthetetlen meggyőződésemmé vált, hogy Krisztus Izraelnek megjövendölt Messiása, a világnak üdvözítője s hogy az ő személyében Izraelnek megbékélése és igaz megdicsőülése beteljesült…

Drága hitfeleim! Általában véve az a feltevés uralkodik, hogy azok a zsidók, akik Krisztusnak hódolnak s őt vallják, ezt csak világias okokból, önzésből, tehát színleg cselekszik. Korábban magam is így vélekedtem; de mióta meggyőződtem, hogy kicsoda az a Krisztus, s mily összeköttetés van közte s a törvény és próféták valamint az Izraelnek adott egész isteni kinyilatkoztatás közt, minden korábbi előítéletem eltűnt. Mikor az eredeti forrásból megértettem, hogyan teljesednek be a törvények és próféták az ő személyében, s hogy ő mindezeknek célja és koronája, szemeimről lehullt a hályog s előttem sugárzott a „király az ő szépségével.” Legyen bár mégannyi zsidó, ki haszonlesésből lesz kereszténnyé, de viszont vannak mások, kik vallásos, benső meggyőződésből lesznek azokká. Vannak s voltak minden időben zsidók, kik komolyan s az üdv után vágyódva olvasták Krisztus evangéliumát, akik felé az evangéliumból Krisztus fénykoronával sugárzik elő, kik testtel-lélekkel neki odaadják magukat s áldozatkész hittel hozzá ragaszkodtak.

Valaki azt kérdezte egy tiszteletre méltó tudós rabbitól „Valóban a fenséges istenség lehetett-e az, aki – mint az ige mondja – abban a keskeny és egyszerű frigysátorban megjelent és ott lakozott? A nagy, a legfőbb, a mindenható Isten, kit ég és föld befogadni képtelen, a szűk frigysátorban, a két kerubim felett, ugyan hogy trónolhatott volna?” A tiszteletre méltó rabbi pedig így felelt: „Végy bármily kicsiny tükröt s nézz bele, meglátod benne egész alakodat, bár tetemesen nagyobb vagy is a tükörnél. Ugyanígy áll a dolog Istennek a frigysátorban való megjelenésével is.”

Ily kristálytükör, a nagyság, hatalom, dicsőség, diadal, fény és isteni felségnek tükre Jézus Krisztus. „Lásd ezt megtaláltam, (azt mondja a prédikátor) mikor gyakorta nagy szorgalmassággal kerestem az okoskodást.”

Jézus Krisztus azonban nem csupán az utat egyengette el s az élet s üdv útját mutatta meg szent életével s a hitben való világos példaadásával – nem csak az Úr kapuját, melyen az igazak beléphetnek, nyitotta meg újra, hanem ő maga a kapu, az elegyengetett út, az aranyhíd, Jákob lajtorjája, mely bennünket az égbe vezet s melyen fölül az Isten áll és szól: Én vagyok az Örökkévaló, Ábrahámnak, a te atyádnak Istene. Jézus mondá: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki nem mehet az atyához, hanem én általam.” (János 14,6) „És lészen ott ösvény és út és szentség útjának neveztetik; tisztátalan nem megyen azon által és azoknak útjokat járják, hogy a járatlan is el ne tévedjen azon.” (Ezs. 35,8)

Krisztus soha sem hivatkozik arra, mint Mózes és a próféták tették, hogy neki az Isten megjelent s vele beszélt, mert valamint az éltető lelket magukban érezzük s ez magát a lüktető élet által bennünk nyilvánítja, épp úgy Krisztus az Istent érezte magában, mint élete lelkét s amit szólt és munkált, az mind Isten szelleméből szülemlett. Személye az isteni dicsőség által betöltött szent lakás, Isten fényének visszfénye, világosság a világosságból, ellennap, második szivárvány, mely az elsőt minden színben visszaragyogtatja. „Fülöp így szólt hozzá: Uram mutasd meg nékünk az Atyát és elég nékünk! Monda néki Jézus: Ennyi időtől fogva vagyok veletek, mégis nem ismértek-e engemet; Fülöp, aki engem lát, látja az Atyát. Mi módon mondod azért te: mutasd meg nékünk az Atyát? Nem hiszed-e, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem vagyon? e beszédeket, melyeket én szólok néktek, nem magamtól szólom;  hanem az Atya, aki én bennem marad, ő cselekszi e cselekedeteket.” (János 14,8-10) Mózes kitüntettetett, hogy Isten szájról-szájra beszélt hozzá, ellenben Krisztusban Isten mindig jelen volt, ő Istennek megtestesült igéje vala. „Kezdetben vala amaz ige, és az az ige Isten vala. És amaz ige testté lett és lakozott mi közöttünk és láttuk az ő dicsőségét, úgy mint az Atyának egyetlenegy szülöttének dicsőségét, ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.” (János 1,1.14)

Azt mondjátok: Hiszen erre mint zsidók is kötelezve vagyunk; bibliánk, törvényünk, prófétánk, őseink szakadatlanul csak az emberszeretetet, könyörületességet és részvétet vésik szíveinkbe. Igaz! De Krisztus mint emberfia olyan zsidó volt, kihez hasonló módon azt, hogy mi a szeretet és mit kell isteni és emberi szeretet alatt érteni, sem előtte, sem utána senki sem határozta meg, sem meg nem valósította. Íme itt van az, ki a szeretetet nem csak tanítja, hanem szeretetben él s maga a megtestesült szeretet. Ő Izrael koronája és dicsősége; ama szent hegyeken van az ő alapja, Sionban a gyökerei; ő az Isten által vetett magnak gyümölcse, Izrael egész szent történetének betetőzése.

Méltán büszke a zsidó nemzetének minden nagyjára és nemesére, hőseire, úttörőire, vértanúira, kikről a történelem megemlékezik; nemzetségének bölcsei, tudósai iránt sok kegyelettel viselkedik; zsidó eredetű férfiainak érdemei iránt lelkesedik még akkor is, ha ezek más nemzetek hitét vezették, de népe legnagyobbjai közül a legnagyobbnak, a legnemesebbnek, és legjobbnak, kinek a világ többet köszönhet, mint bárki másnak, Jézusnak, eddig minden elismerést megtagadott… Jézus ezen név minden nevek felett – csak Izráelben ismeretlen és be nem fogadott. Az új világ Atlaszának, a Mesternek, az igazi művelődés megteremtőjének, a valláserkölcsi tisztaság ősi eszményképének, az isteni és emberszeretet őrszellemének; a világ világosságának és Izráel népe dicsőségének, Jézus Krisztusnak Izráel mint nép eddig nem csak pálmát nem nyújtott, de felőle majdnem tudomást se vett. De mi haszna!? Dacára az elhallgatásnak, mellőzésnek és dacára, hogy tagadjuk bármely embert meghaladó nagyságát, származása és lénye csodaszerű voltát, mi zsidók mégis azon világosságban és fényben járunk, mely belőle e világra áradt. Önkéntelenül is az ő díszeivel ékeskedünk, győzelmi zászlóját hordozzuk, fényében gyönyörködünk. Bármely párthoz és szellemi irányzathoz tartozzék is a zsidó, amennyiben él még benne zsidó érzés és öntudat, azon nép ivadékának és örökösének tekinti magát, melyet Isten a kinyilatkoztatás szervének s minden népek üdvössége eszközének kiválasztott; ragaszkodik amaz igérethez, hogy Ábrahámban és maradékaiban áldatik meg a világ minden nemzetsége.

Mert az üdvösség a zsidók közül támadott”, mondá Jézus a samariabeli asszonynak. Valóban a zsidóktól, de nem azoktól, kik miatt a zsoltár panaszkodva mondja: „megelegyedének a pogányokkal és azoknak cselekedeteit megtanulták; és szolgálának azok bálványainak, melyek nekik romlásukra lőnek” (CVI. zsolt. 35.36.) Még kevésbé jön üldözés azon bölcseinktől s tudósainktól, kik rendszerökbe zárkóztak s az idegenek iránti ellenszenvöket nem titkolták. (Jebam 46.) Legkevésbé jön pedig azoktól, kik magukat moderneknek vallják és a zsidóságot azzal vélik dicsőíthetni, ha tetszelegve hangsúlyozzák: a zsidóság nem ismeri a térítgetést.

Helyes! Ne is legyen térítgetés és lélekfogdosás. Ámde ha nálatok az igazság, hát miért nem hirdetitek? Van-e missziótok a világ számára és hol vannak misszióniáriusaitok? Ha azt hiszitek, hogy a világvallás ott nyugszik öletekben, miért vagytok oly henyék és bágyadtak? Állításaitok merő szemfényvesztések. Nem! a ti zsidóságtok nem világmegváltó, de a valódi Megváltó már Izraelből megérkezett, a világot szavával meghódította s diadalmenete a világon át még egyre tart.

  Alattad kezdődött Istenországa, körödben készült tovább, nélküled be sem fejeződik, Izrael!

A testvérét kijátszó Jákob, aki amattól sajnálta az Isten országába való beléphetést s az áldást és elsőszülötti jogot magának igényelte, még egy éjszakát fog harcban és megtisztulásban átélni, melyben ismét Izraellé s Istennel küzdővé lesz, harcos a nemzetek közt Istenért és felkentjeiért, jogért, szeretetért és világosságért a hit által. Akkor azután megtalálja Izrael a békét s betölti a világban reá váró hivatást.

forrás: www.izrael-immanuel.net