Dr. Dan Juster: Pogány eredetűek a keresztény ünnepek?

A hitük gyökereinek helyreállítására törekvő keresztények gyakran tesznek olyan kijelentést, hogy az Egyház nem a megfelelő időpontokban tartja meg ünnepeit. Ezzel valójában azt mondják, hogy az Egyházi ünnepek pogány eredetűek. Ezért felhívást intéznek az “Örökkévaló ünnepeihez” való visszatérésre (3Móz. 23). Én úgy látom, hogy a messiáshívő zsidók nem hangoztatják ezt annyira, mint a gyülekezeteikhez csatlakozó keresztények, akik üzenete úgy szól, hogy a legtöbb keresztény megbékélt a paganizmussal (pogánysággal)! A paganizmus miatt a Húsvétot és a Pünkösdöt téves időpontokban ünneplik, és a Karácsony is teljesen a pogány vallásokban gyökerezik. Ez az állítás annyi megosztást hoz, hogy bölcsen tesszük, ha utánajárunk, tényleg van-e bizonyíték ennek alátámasztására.

Valójában, ezt az állítást nem lehet egyértelműen bizonyítani. Régebben vitattuk, hogy a keresztényeknek nem a zsidó naptár szerint kell ünnepelniük, mert az a zsidó néppel kötött szövetségnek része (ld. Csel. 15; Róm. 14; Kol. 2; és Gal.). Az Egyház elfogadott egy éves naptári alapon működő ünnepi körforgást. A kevésbé hagyományhűek heti rendszerességgel, vasárnapoként, éves szinten pedig Karácsonykor, Húsvétkor (Pászka), és Pünkösdkor ünnepelnek. A történelmi egyházak ünnepi menetrendjüket Jesua életének eseményei köré szervezik: születése, körülmetélése és felajánlása, negyvennapos böjtje, bevonulása Jeruzsálembe, utolsó vacsorája, megfeszítése, feltámadása, mennybemenetele stb.

A probléma nem az Egyház ünnepeinek időpontjaival van, hanem abban, hogy azok nem kapcsolódnak ősi gyökereikhez. Nem dolgunk kritizálni az Egyházat ünnepi időpontjai miatt, viszont a visszatérés a zsidó gyökerekhez, az visszatérés a zsidó kontextus mélyebb megértéséhez, amelynek gyümölcse a zsidó hívő elfogadása, akit arra hívott el az Örökkévaló, hogy tanúbizonyságként maradjon meg a zsidó közösségben és megerősítő jelenlétével támogassa a zsidó élet megnyilvánulásait. A következőkben felsorolok néhány okot, amiért úgy gondolom, hogy helytelen dolog az Egyház ünnepeit pogánynak nevezni.

1. A rabbik határozták meg az ünnepi időpontokat; csak a Sábát ideje származik Istentől. Mit jelent ez számunkra? Tudjuk, hogy a Sábát megfelelő időpontja a hét hetedik napja, azonban igen nagy problémával nézünk szembe az éves bibliai naptárral kapcsolatban. Hogyan hangoljuk össze a hold fázisait a nap éves körforgásával? A holdhónapok a napévvel összevetve legalább 5 nappal tolódnak el, ami azt eredményezi, hogy az idő előrehaladtával az őszi ünnepeket lassan télen kellene ünnepelnünk! Vagyis a zsidó naptár (amely holdhónapokkal dolgozik) minden hetedik évben hozzáad egy extra hónapot az évhez tizenkilenc éves ciklusokban, amely a szökőévekben 13 hónapot eredményez. A nappal dolgozó kalendárium a 12 hónapból 5 hónaphoz ad hozzá egy napot, majd még egy extra napot minden negyedik évben. A Biblia nem ad útmutatást arra, hogy miként hangoljuk össze a kétfajta időszámítást! Ezt az ember döntheti el. Ezen kívül, az újhold és a telihold napjainak meghatározása közösségi rabbinikus döntés volt. Az ősi Esszénus közösség (első századi zsidó aszkéták) a nap alapján működő naptárt használták és éves összehangolást végeztek. Néhányan azt is vitatják, hogy a különböző naptárhasználatból származó eltérés az evangéliumokban is megtalálható. A János evangéliuma úgy is olvasható, hogy Jézus a Pészahot előbb ünnepelte, összehasonlítva a szinoptikus evangéliumokkal.

2. A történelem azt bizonyítja, hogy a keleti és nyugati egyházak eltértek egymástól az ünnepek megtartásának idejét tekintve, amint ezt Oskar Skarsuane monumentális könyve: „A Templom árnyékában” (In the shadow of the Temple) mélyrehatóan elemzi.
A keleti egyházakban, közelebb lévén a rabbikhoz, Jesua halálát és feltámadását a zsidó naptár szerint pészahkor ünnepelték. A rabbik tanítása szerint ugyanis az „első zsengék” ünnepe a pészahot követő napon van. Ezt az álláspontot quartodecimanizmusként ismerjük. Nyugaton úgy döntöttek, hogy a feltámadás napjától számolnak vissza, amely viszont mindig vasárnapra esik, vagyis a pészah hetének sabbatját követő napra. Ez nagy ellentmondást támasztott a második század végére, mivel mind a keleti, mind a nyugati egyházak apostoli tekintéllyel léptek fel az ünnepek időpontját illetően.
Ha tehát a keleti egyház a farizeusok gyakorlatát követte az „első zsengék” és a feltámadás napjának összekötésével, a nyugati egyház pedig az „első zsengéket” (és ezzel a feltámadás napját) a pészah utáni első vasárnaphoz kötötte a szaducceusok irányzata szerint, akkor ennek az ellentmondásnak a gyökerét a judaizmusban találhatjuk meg.
Skarsuane úgy gondolja, hogy az első zsengék ünneplése áll a nyugati hagyomány mögött. Az egyház visszaszámolta a feltámadás napjától a keresztre feszítés időpontját (és ezek köré szervezte az ünnepet), nem ragaszkodván a niszán hó 14. és 15. napjához.
Érdekesség, hogy akaratlanul bár, de ez a nap a legtöbb évben egybeesik a szaducceusok által meghatározott és a Templomban megtartott „első zsengék” ünnepével. Skarsuane arra is rámutat, hogy az eucharisztia liturgiája miként emel be elemeket az ősi pészah széderből. Az egyházak vasárnapi istentisztelete is gyökerezhet ebben a gondolatmenetben, de az én véleményem szerint ennek bizonyítása zavarosabb.
Mindamellett a vasárnap tartott istentiszteletek legnyomósabb oka a feltámadás napja. Mindennek a szomorú oldala az, hogy később az egyház elutasította a (Jesuában hívő – a ford. megjegyzése) zsidók számára a hetedik nap, vagyis a sabbat ünneplésének legitimitását.

3. A pünkösd ünnepe, ezt a számítást követve, ötven nappal későbbre esik, nyilvánvalóan a shavuotra (hetek ünnepe) építve. Skarsuane ez esetben is úgy gondolkodik, hogy az ünnep judaizmusban megtalálható témáit – a Törvény és a Lélek (Szellem) – építették be a keresztény ünnepkörbe.

4.  A karácsonyt van, ahol megrontják pogány szinkretizmussal, de a kereszténység ellen ez ügyben felhozott vádak túlságosan leegyszerűsítettek. Sokan úgy vélik, hogy a karácsony nem más, mint a pogány Saturnalia ünnep „megkeresztelése”.
Ám a karácsonynak is lehetnek zsidó gyökerei a kislev 25 -ének (Hanukka) és a december 25-ének összemosása által. Ez Jesua megfoganásának legvalószínűbb időpontja, ha születését a szukkot (Sátoros ünnep) idejére helyezzük és visszaszámolunk. Ha így van, akkor Hegissipus állásponja (Kr. u. második század vége), amely szerint Jesua december 25-én született, lehet, hogy a megfoganás és a születés időpontját keveri össze.

5. Nagyon fontos Skarsuane bizonyítása arra irányulóan, hogy a keresztény hitvallások is zsidó jegyeket viselnek. Ő úgy tekint a hitvallásokra, mint az Írások zsidó értelmezésének védelmezőire az unitáriánus eretnekség ellen, amely hellenisztikus kontextusban született.
Tehát, az egyházakhoz intézett felhívás arra nézve, hogy térjenek vissza zsidó gyökereikhez, nem alapulhat azon a kritikán, hogy az egyházi ünnepeknek pogány gyökereik vannak, ezért vissza kell térni a zsidó ünnepekhez, mintha az ünnepek rabbinikus időszámítása tévedhetetlen lenne. Ez annál inkább is igaz, mivel ezek az ünnepek bibliai eseményeket és jelentéseket hordoznak.
Hanem arról van szó, hogy túl tudjunk lépni a korai egyház paradoxonján, amelyben az egyház befogad zsidó hagyományban gyökerező elemeket, ugyanakkor elutasítja magát a zsidó nép egészét.
Ez az, ami elrejtette a zsidó gyökereket, amelyek jelen voltak és vannak az egyházban. Ezek nagyon jól láthatók azon a közös szimbolizmuson keresztül, amelyet megoszt az egyház és a zsinagóga.
Az egyház zsidó gyökereihez való visszatérésére szóló felhívás abban az értelemben szól, hogy Izraelhez és a Messiás-hívő zsidókhoz kapcsolódva az egyház megismerje és elismerje zsidó gyökérzetét és hogy a Bibliát az eredeti szövegkörnyezetében értelmezze.
Ez megköveteli a visszatérést a Biblia aktívan résztvevő és érzékenyen reagáló Istenének megismeréséhez, a görög filozófia absztrakt és statikus istene helyett, amely a keresztény teológiát dominálta.
Kulcsfontosságú annak a teológiának a megtagadása is, amely azt tanítja, hogy az egyház átvette a zsidó nép helyét.

A zsidó gyökerek ilyen formában történő megközelítése sokkal ésszerűbb és igazabb az egyházakhoz való közeledésben és támogatásuk megnyerésében az utolsó idők hatalmas munkájához, amely Izrael üdvösségére irányul.

forrás: TJCII júniusi és júliusi hírlevél