Az ember teremtése – és a Ros Hásáná összefüggése néhány zsidó írásmagyarázat tükrében

2017. szeptember 21-én ünnepli a zsidóság, hogy az Örökkévaló 5778 éve az első pénteki napon megalkotta az első emberpárt.
A zsidó naptár időszámításnak alapjait II. Hillél főpapsága idején, i.sz. 359. körül rakták le. Ezek szerint az ember teremtésének pontos időpontja i.e. 3761. év tisri hónap első napja, amelyet héber hittudósok számították ki a TANACH alapján.

Felmerül a kérdés, hogy miért nem a teremtés első napjától kezdik az időszámítást?

Ennek az a magyarázata, hogy szerintük a teremtés első napjának minden különlegessége ellenére, Ros Hásáná felülmúlja Elul hónap 25. napját, mivel az ember megteremtése újfajta, mélyebb kapcsolatot hozott létre a Teremtő és a teremtett világ között.
A fizikai és szellemi tartományokban élő valamennyi lény közül csupán az ember az, amelyik szabadon dönthet, hogy elfogadja-e az Örökkévaló uralmát. Annak dacára, hogy a világegyetem valamennyi lényét az Örökkévaló teremtette, részükről e kapcsolat elfogadása nem tudatos. Viszont az Örökkévalóval alkotható egység lehetősége, ami az ember megteremtésével jött létre, felülmúlja a teremtés valamennyi korábbi szintjét.

Ádám, azaz az ember teremtése:

Napjainkra az Ádám szó személynévként honosodott meg, és így cseng a füleinkben. Tovább olvasom →