Szerelemből Auschwitzba című film vetítése Budapesten

Szerelemből Auschwitzba című film vetítése Budapesten VIII. ker. Horánszky u. 14. Korong Kész 0216

Jézus  Szíve Társaság kollégiumának előadótermében. 2014. május 17-én 19 órakor.

A film narratív eszközzel mutatja be a pécsi születésű magyar zsidó holokauszt-túlélő, Garai András személyes történetét. Az átélt gyermekkori élményeken keresztül nyerhetünk bepillantást Magyarországon a 30-as, 40-es években zajló történelmi eseményekbe.
Garai András 3 évesen elvesztette édesanyját.  Édesapja kikeresztelkedett és új házassága révén – egy őskeresztény nővel –   Andris megmenekülhetett volna a deportálástól. Azonban a 16 éves kamasz fiú az éj leple alatt kiszökött otthonról és feljelentette magát a Gestapo-nál, hogy kedvesével, Ágival lehessen a gettóban. Másnap jöttek érte és elvitték. Andris számára ez nagy öröm volt, hiszen azzal lehetett, akit nagyon szeret. A két kamasz fiatalt egymás iránt érzett szerelmük pillanatokra kiragadja a zsúfolt vagon, a deportálás valóságából: „…nem volt minden bezárva abba a vagonba…” emlékezik vissza közel hetven év után Garai András….. Tovább olvasom →

Rendhagyó történelem óra és megemlékezés a soproni Fáy András SZKI-ban

DSC_0864-2A  Holokauszt Emléknapján iskolai megemlékezés és rendhagyó történelemóra keretében a soproni Fáy András SZKI-ban került sor a Szerelemből Auschwitzba c. film levetítésére 2014.04.14-én. A vetítést követően az alkotók, Csányi Gábor és Roóz Zoltán beszélgettek és válaszoltak a 2-2 összevont osztály tanulóinak (közel 80 fő) kérdéseire.

Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban

Szt orsolyaAz iskola történelemtanára, Zalai Ottóné meghívása alapján került sor  a Szerelemből Auschwitzba c. film levetítésre a Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban 2014.04.07-én. A tanítási időn kívül, mégis közel 80 érdeklődő  diák előtt mesélhettek az alkotók, Csányi Gábor és Roóz Zoltán a forgatás élményeiről és a tanulók kérdései mentén  interaktív módon dolgozták fel a film tanulságait.

„Beszéljünk róla…” interaktív program Sopronban

Sopron 3Sopronban 2014. március 25-én a NYME Benedek Elek Pedagógiai Kar Brunszvik teremében (Sopron, Ferenczy J. u.5.) volt a „Beszéljünk róla…” interaktív programsorozatunk utolsó állomása. Az alkalmat Dr. Patyi Gábor PhD egyetemi docens, filozófus, történész, oktatási dékánhelyettes nyitotta meg, aki szakértőként is részt vett a filmvetítést követő beszélgetésen, amelyet Dr. Varga László PhD egyetemi docens, tudományos és külügyi dékánhelyettes vezetett le. Prof. Dr. Szita Szabolcs DSc Holokauszt Emlékközpont igazgatója, egyetemi tanár mellett jelen volt még Sándor Péter a Soproni Zsidó Hitközség elnöke. Sajnos azonban az előzetes tervektől eltérően Barna Máté OP generalis vicarius váratlan római kiküldetése miatt nem tudott jelen lenni. Csányi Gábor és Roóz Zoltán a film alkotói a szakértőkkel együtt válaszoltak a népes közönség kérdéseire.

A soproni program megvalósításában együttműködő partnerek voltak:

Keresztyén Segítség Hídja Alapítvány, Soproni Zsidó Hitközség, Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar, és a Soproni Evangéliumi Gyülekezet (MPE).