„Egy dicső nemzetkép érdekében” – Randolph L. Braham történész, holokausztkutató

Öt évtizedes munkássága elismeréseként Randolph L. Braham október közepén a budapesti Holokauszt Emlékközpontban átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, és felavatta a róla elnevezett Tékát és Információs Központot. A magyarországi holokauszt legismertebb kutatója exkluzív interjút adott a Narancsnak.

sztojay döme

Magyar Narancs: Előadásai során éppúgy, mint a tanulmányaiban visszatérően a magyar történeti emlékezet és a holokauszttal való szembenézés hiányosságaira hívja fel a figyelmet. Miért?

Randolph L. Braham: Magyarország más kelet-közép-európai országokhoz hasonlóan elmulasztotta vállalni annak a felelősségét, ami zsidó közösségeivel történt 1944-ben. Ehelyett csak arra történtek próbálkozások, hogy minden felelősséget a német nácikra, illetve a Szálasi-korszak magyar nyilasaira hárítsanak. Ez persze nem változtat a tényen, hogy a magyarországi zsidók elhurcolására és megsemmisítésére 1944 márciusa és júliusa között – Horthy Miklós kormányzása és a Sztójay-kormány alatt – került sor. Nagyon sok magyar a szíve mélyén sajnálja és szégyelli, ami történt. Többségük – egy dicső, tisztességes és becsületes nemzetkép megőrzése érdekében – mégis szükségét érzi, hogy bagatellizálja Horthy szerepét, és felmentse őt a felelőssége alól. A magyaroknak igenis nyíltan és őszintén szembesíteniük kell magukat saját történelmükkel.

Tovább olvasom →

Dr. Tatai István: Kié az Ígéret Földje?

izraelA keresztyén–zsidó kapcsolatokban a Szentföld tulajdonjogi kérdésének felvetése ma is jelentős vitákat provokál. A zsidók számára az Erec Jiszrael birtoklása az ősatyákkal kötött szövetségi ígéretek és ajándékok része, éppen ezért többségükben úgy gondolják, hogy aki a modern Izrael államának létjogosultságát megkérdőjelezi, az a holokauszt után élő zsidóság vallásának alapjait és annak túléléshez való jogát kérdőjelezi meg.

1. Teológiatörténeti adalékok

A jeruzsálemi templom lerombolása után a zsidóság azzal a reménységgel indult el egy újabb diaszpóra létbe, hogy Istene velük megy, s egykor majd visszahozza őket földjükre. Akkor mind a zsidók, mind a keresztyének egyetértettek abban, hogy a tragédia Isten büntetése volt. Miközben a keresztyének mindezt a Jézus-Messiás elutasításával kapcsolta össze, addig a zsidóság a szétszóratást inkább általános bűneinek tudta be, s ezen túlmenően az új exiliumot missziós lehetőségnek is tekintette. A keresztyén gondolkodás ekkor kezdte kiépíteni a behelyettesítés-teológiát, miszerint Izrael helyett a Jézus-hívők váltak Isten népévé. Tovább olvasom →

Az antiszemitizmus mint teológiai és társadalmi probléma – VIDEÓKKAL!

Budapest – 2013. november 18-án a Norvég Egyházi Szolgálat Izraelért és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében került sor Az antiszemitizmus mint teológiai és társadalmi probléma című konferenciára az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. A konferencia védnöke dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök, a Keresztény-Zsidó Társaság ügyvezető elnöke volt. Az előadásokról készült videókat cikkünk végén nézhetik meg. Forrás: MTI. http://www.evangelikus.hu Tovább olvasom →

Zsidók és keresztények együtt imádkoztak Mária Magdolna városában ?

meno1A zsidó és a keresztény vallás alakulásáról, változásáról mesélnek azok a leletek, amelyeket a Mária Magdolna (Mária Magdaléna) városában feltárt kétezer éves zsinagógánál találtak izraeli régészek. A zsidó valláshoz köthető leleteket a Galileai-tenger partján fekvő Migdalnál folyó ásatások során találtak meg az izraeli szakemberek. A korábban Magdalaként ismert településen előkerült egy kőtábla, amelyen egy hétágú gyertya, azaz egy menóra látható, azonban maga az épület és a feltárt pénzérmék Jézus, illetve a kereszténység elterjedésének időszakából származnak. Tovább olvasom →

Martonyi János: a holokauszt a legnagyobb nemzeti trauma

martonyij__nos_parlamentA holokauszt a legnagyobb nemzeti trauma számunkra – jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című, a Tom Lantos Intézet által szervezett nemzetközi konferencián szerdán az Országházban.

A magyar külügyi tárca vezetője a kétnapos rendezvényen tartott záróbeszédében azt hangoztatta: a magyar holokausztot magyarok követték el magyarok ellen, az elkövetők és az áldozatok egyaránt magyarok voltak, számunkra ez a legnagyobb nemzeti trauma, amivel szembe kell nézni.

„Elfogadjuk a felelősséget” – tette hozzá Martonyi János, aki Navracsics Tibornak a konferencia előző napján tartott beszédével kapcsolatban megjegyezte, hogy a miniszterelnök-helyettes a magyar kormány, az ország és nemzet nevében beszélt. Tovább olvasom →