Az evangélium zsidóságának helyreállítása, meghatározás

Az evangélium zsidóságának helyreállítása azt jelenti, hogy tartalmában teljességgel megjelenítjük a zsidókra, valamint a zsidó nép és az egyház viszonyára vonatkozó elemeket. Más szóval: Isten teljes akaratát közvetítjük ebben a kérdésben, és nem csak annak egy-egy részét.
Fontos megértenünk, hogy a teológusok mire is gondolnak, amikor helyreállításról beszélnek. Mindannyian vágyunk rá, hogy az egyház, a gyülekezet „helyreálljon” abba az állapotába, amilyen az elsõ évszázadban volt. Vagy legalább is ezt szoktuk mondani. Természetesen jó lenne helyreállítani az elsõ hívõk buzgalmát és tüzét, életük tisztaságát, a következményeket nem mérlegelõ odaszántságukat Jesua (Jézus), a Messiás követésében, a Szent Szellemben való teljességüket, az imádkozásra való készségüket, bizonyosságukat és tapasztalatukat, hogy Isten a hitre csodákkal válaszol. De voltak-e az elsõ évszázadi testvérek életének olyan külsõ vonatkozásai is, amelyeket szükséges lenne visszaállítani?

Vagy talán a tanításnak olyan elemei, amelyeket õk elfogadtak, ám a késõbbi korok követõi ezeket elhanyagolták? És ha igen, mik lehettek ezek? És mit tehetünk mi a mai korban?
Nézetem szerint minden tõlünk telhetõt meg kell tennünk annak érdekében, hogy úgy értsük az Újszövetség szövegét, ahogyan azt az elsõ évszázad hallgatósága is értette és alkalmazta saját életkörülményei között. Alkalmaznunk azonban, meggyõzõdésem szerint, nekünk nem ugyanúgy kell mai életünkre nézve…
… A fenti sorok nem egy új filozófiát kívánnak megalkotni. Ismerõs módszert fogalmaznak meg, amely szerint azt kell megvizsgálnunk, hogy egy adott újszövetségi szakaszt szó szerint kell-e alkalmazni, vagy az olvasónak egy általános érvényû alapelvet kell-e keresnie a szakasz mögött. …
… Amikor a zsidó evangélium helyreállításának kérdését vetem fel, szándékom, hogy az evangélium olyan vonatkozásaira hívjam fel a figyelmet, amelyek nyilvánvalóan érthetõek lettek volna az elsõ század hívõinek, ám amelyek mára — hosszú évszázadok hanyagsága miatt — elrejtettek elõlünk. …

A teológia három útja: szövetségi, diszpenzációs (korszakok teológiája) és az olajfa teológiája.

A keresztény teológusok általában két lehetséges megközelítés egyikét követték e kérdéssel kapcsolatban. A régebbi és közismertebb a „behelyettesítõ” teológia néven ismert, de hívják szövetségi teológiának is, bár napjainkban más címszó alatt is megtalálható e tanítás. Eszerint az egyház a szellemi Izrael vagy az „új” Izrael, amely felváltotta a „régi” Izraelt, vagyis a zsidókat, és most már az egyház, a gyülekezet lett „Isten népe”. A mai idõkhöz közelebbi korban, protestáns körökben fejlõdött ki a diszpenzációs teológia, amely azt tanítja, hogy Izraelnek csak e Földre vonatkozó ígéretei vannak, míg az egyház, a gyülekezet mennyei ígéretek örököse. Ezeket a teológiai utakat nem vizsgáljuk meg részleteiben, de a valóság az, hogy mindkét megközelítés leegyszerûsítés; és e leegyszerûsítés nyomán mindkettõ nyilvánvalóan antiszemita következtetésekre jut.
A következõ elemzés arra igyekszik rámutatni, hogy az egyháznak és a zsidó népnek az elmúlt kétezer év során kibontakozott elszakadása teljes mértékben ellenkezik Isten akaratával; szörnyû tévedés és bolygónk történetének legsúlyosabb szakadása.
Azt is megláthatjuk majd, hogy a mi feladatunk ezt a tévedést jóvátenni, teljes mértékben átadni magunkat annak, amit a judaizmus úgy nevez: tikun háolám, amely szó szerint azt jelenti: a világ helyrehozása, helyreállítása. A zsidó hagyományok szerint ez a tevékenység sietteti a Messiás eljövetelét — és egybeesik azzal, amire Kéfá (Péter) bátorítja Jesua (Jézus) követõit, hogy siettessék az Úr napjának eljövetelét. Én az olajfa teológiájának neveztem ezt az utat Saul (Pál) allegóriája nyomán, amellyel a Római levél 11. fejezetének 16-26 verseiben él …

Az egyház és Izrael a történelemben …

… a negyedik évszázad elejétõl, miután a kereszténység Róma államvallásává lett, számtalan nem megtért, ujjá nem született pogány csatlakozott az intézményessé lett egyházhoz. Létszámát tekintve sokkal nagyobbá vált, mint az egész világon élõ zsidó nép lélekszáma.
Teljes mértékben nem zsidóvá vált, és a zsidó népre úgy tekintett, mint legyõzött versenytársra. Egyáltalán nem értette azokat a zsidó származású hívõket, akik vágytak megõrizni zsidóságukat. Lehetetlenné vált a messiási zsidó identitást megõrizni. A zsidó nép Messiásában hinni vágyó zsidónak el kellett hagynia népét és „ki kellett térnie”— a keresztény egyházba. Azokat a zsidókat, akik hittek Jesuában, arra kényszerítették, hogy teljes mértékben szakítsák el magukat a judaizmustól, a zsidó kultúrától és néptõl…

… Tehát egészen a mostani idõkig a zsidó nép és az egyház egymástól teljes elkülönülésben létezett, ahol nem maradt hely a messiási judaizmus számára…

Az olajfa teológiája

Egy pillanatra magunk mögött hagyva a nemes olajfa e tragikus szétszakadását Isten két látszólag elkülönülõ népére, vizsgáljuk meg az olajfa kiterjesztett metaforáját, azzal a céllal, hogy megértsük teológiai vonatkozásait. Csak egyetlen nemes olajfa van, ami azt jelenti, hogy csak egyetlen Izrael létezik, nem kettõ. A vadolajfa ágak (a nemzetek) a Messiásba vetett hitükön keresztül beoltattak, „közel kerültek a Messiás (Krisztus) vérén keresztül” (Efezus 2,13), és most már Izrael közösségéhez tartoznak. Ettõl még azonban nem lettek az „új Izrárellé”, ellentétben a behelyettesítõ teológia gondolkodásával. Még azt sem mondhatjuk, hogy a zsidó és nem zsidó hívõk együttesen váltak volna az „új Izraellé”, hiszen a letört ágak továbbra is Izraelként ismerhetõek fel, még akkor is, ha nem áramlik át rajtuk az élõ nedv. Mert Isten csodálatos módon megõrzi õket, és ahelyett, hogy kihalnának, ahogyan a kivágott ágak rendesen szoktak, képesek lesznek hit által visszaoltatni saját fájukba…

…Az egyéni üdvösség kérdésében valóban nincsen zsidó és görög (Galata 3,28), közöttük nincsen megkülönböztetés (Róma 10,12), nincsen többé már ott az ellenségesség elválasztó fala (Efezus 2,14-19). Istennek a nemzeti Izraelnek, a zsidó népnek tett ígéretei, amelyben sem a többi nemzetnek, sem a nemzetekbõl származó egyéni hívõknek nincsen közvetlen része, megmaradtak…

Az evangélium egyszerre kollektív és egyéni

Az evangéliumnak vannak olyan vonatkozásai, amelyek egy népközösség egészére és nem csak az egyéni ember életére érvényesek. Egyes keresztények, akik megértik ugyan, hogy helyes hirdetni az evangéliumot zsidók számára, gyakran olyan evangéliumot hirdetnek, amely nem teljes, hiszen csak az egyén életére irányul és nem foglalkozik a zsidó néppel, mint kollektív valósággal. Véleményem szerint az individualizált (csak az egyéni ember megváltásáról szóló) evangélium nemcsak egy zsidó számára nem a teljes evangélium, hanem a nemzetek számára sem az…
… az egyéni embernek adott evangéliumot kényelmesen, 4 vagy 5 pontba szedett „Szellemi törvényeket” tartalmazó füzetecskékben mutatják be, és ez arra enged következtetni, hogy nem is kell többet tudnunk az evangéliumról. Az üdvösség azonban egyszerre kollektív és egyéni. Ha a jesu’á (üdvösség, szabadulás) szót tanulmányozzuk a héber Bibliában, az sohasem vonatkozott kizárólag az egyéni ember szabadulására, bár az egyén megváltása kétségkívül része az Ószövetség üzenetének. Ennek ellenére a Tánákhban (Ószövetség) egyáltalán nem található, hogy az egyes zsidó személyek szabadulása ne kötõdne a zsidó nép egészének szabadulása iránti törõdéssel. Éppen ellenkezõleg: a Tánákhban az üdvösség kérdése mindig a zsidó nép egészének integritására, szentségére összpontosít…
… Mivel a legtöbb zsidóban nagyon erõs a néphez tartozás tudata, négyezer éves közös történelem után, önzõnek és sekélyesnek tûnik számukra a csupán egyéni megváltásról szóló evangélium, mert nem érinti a nemzeti és egyetemes kérdéseket. Általánosságban fogalmazva, a legtöbb zsidó sokkal közösségibb módon él, mint az individualizmushoz szokott nyugati ember — és ezt a keresztény egyház szégyenére kell mondanom, pedig róla mondja az Újszövetség: „egy test vagytok”. Valójában az egyház tanulhat a zsidó néptõl, mit jelent egymással törõdni…