“Rossz pásztorokra hallgatnak ma Betlehemben”

00144246Államtalan, hontalan, állandóan úton és életveszélyben – a Zöld herceg nagy árat fizetett azért, hogy a Hamasz palesztin terrorszervezet egyik alapítójának fiaként a Sin Bét izraeli titkosszolgálatnak kémkedett egy évtizeden át.  mégis elégedett azon döntésével, hogy a terror helyett az életmentést választotta. Az életútjáról készült dokumentumfilmet az izraeli filmhéten mutatták be Magyarországon. Moszab Budapesten nyilatkozott a Hetek tudósítójának.

Nagyon fiatal volt, amikor aktívan kivette részét az úgynevezett ellenállásból. Mennyire volt jellemző ez a fajta hozzáállás a palesztinok között Izrael felé?
– Egy gyereknél még nagyon gyengén működik az ítélőképesség. De sajnos ebben a térségben nemcsak a gyerekek, hanem a felnőtt férfiak és nők ítélőképességével is ez a helyzet. Amikor el vannak vakítva a gyűlölettől és a bosszútól, nem képesek úgy látni a dolgokat, amilyenek azok valójában. Kisfiú voltam, amikor apámat többször letartóztatták. Sok erőszaknak voltam a szemtanúja, és láttam, hogy szenved az anyám és a népem. Az volt a meggyőződésünk, hogy Izrael tehet mindezekről a szenvedésekről. Senki sem hívta fel a figyelmünket arra, hogy milyen hibákat követnek el a mi vezetőink. A palesztin vezetés azonban soha nem vállalt felelősséget. Soha nem volt példa arra, hogy azt mondták volna: hibáztunk, vagy valamit jobban csinálhattunk volna.

Tehát a propaganda, egy politikai propaganda, és olyan ideológiai eszmék a meghatározóak, amelyek tele vannak gyűlölettel, bosszúval. Ha egy gyerek ilyen környezetben nő fel, nem sok esélye van, hogy úgy lássa a dolgokat, ahogy kellene. Sajnos számomra is lehetetlen volt, hogy tisztán lássak. De emlékszem az eseményekre, bár a konfliktus természetét tízévesen nem értettem meg. De tíz, tizenöt, húsz, huszonöt évesen sok eseménynek szemtanúja voltam. Mint ahogy ma is sok ilyet látok közvetlen közelről, és próbálom megfejteni azt a rejtélyt, amit Közel-Keletnek hívnak.

Amikor látta a terrortámadásokat, amiket izraeliek ellen követtek el, soha nem támadt fel Önben együttérzés az áldozatok felé?

– Mielőtt az izraeli hírszerzésnek dolgoztam volna, jó érzéssel töltött el, hogy láttam az izraeliek szenvedését. Olyan állapot volt ez, amit a bosszú motivált. Amikor láttam a robbantásokat vagy izraeliek halálát, ünnepeltem. De ez óriási tévedés volt. És sajnos sokan így vannak ezzel ma is. Ahelyett, hogy túllépnének a fájdalmon, még több fájdalmat akarnak okozni. A megbocsátás helyett bosszút akarnak állni. Ahelyett, hogy feltétel nélkül szeretnék az embertársaikat, hogy ezáltal fejlődés és növekedés történjen minden területen, az erőszak végtelen körét választják. Úgy tapasztalom, hogy ebben sok embert a bizonytalanság és a félelmeik motiválnak.

Tehát a palesztinok nagy része bosszúvággyal van Izrael felé?

– Igen, ez természetes és érthető náluk. Persze ezt nem úgy értem, hogy tényleg természetes, de van erre magyarázatuk. Nagyon jól ismerem a palesztin nép küzdelmeit. De a rossz csak még rosszabb lesz, ha ezen az úton maradnak, ha minden tettüket erre a fájdalomra alapozzák, és ha továbbra is bennragadnak az áldozatmentalitás csapdájában. Hatvan éven át hova vezette a bosszú a palesztin népet? Ez a küzdelem már rég véget érhetett volna. Szerintem eljött az idő a palesztin nép számára, hogy döntsön: továbbra is abban a pásztorban akarnak-e bízni, aki a mészárszékre viszi őket. A bárányok ebben az esetben azt hiszik, hogy a pásztor a legjobb barátjuk, de valójában a legrosszabb ellenségük, mert a mészárszékre viszi őket. Kétezer éve Betlehemben a pásztorok, akik a csillagot látták, az igazságot hirdették. Ma viszont olyan vezetőkben bízunk meg, akik mindenfélét ígérgetnek nekünk, anélkül, hogy hinnének benne.

A palesztin vezetés felszabadulást, igazságot és ehhez hasonló nemes dolgokat ígér a palesztinoknak úgy, hogy közben erőszakot alkalmaznak. És az emberek elhiszik, hogy ha erőszakot és terrorizmust alkalmaznak, akkor az igazságot és boldogságot hoz a számukra. Azt hiszik, hogy ha elpusztítják Izrael államát, hirtelen boldogok lesznek. Ezek olyan politikai-vallásos hazugságok, amelyekkel a palesztin vezetés a népet az önpusztításba taszítja. Amikor az embereknek fájdalmuk van, és kiábrándultságban élnek, könnyen elhisznek ilyen teóriákat, mert nem tudnak önállóan gondolkodni. Kiábrándultak, félnek, mindent úgymond biztonságosan akarnak tenni, nem akarnak kockázatot vállalni. Ha pszichológiai szempontból nézzük, azt látjuk, ilyen az ember mindenhol. De a különbség az, hogy például a nyugati kultúrában a keresztény befolyás eredményeképpen sokan hisznek a tolerancia és a megbocsátás fogalmaiban. Sokan tisztában vannak azzal, hogy az erőszak és a háború nem visz bennünket sehova.

Az Ön számára hosszú folyamat volt a megbocsátás? Amikor először börtönbe került, megverték, megkínozták. Hogyan tudott megbocsátani? A megbocsátási folyamat során voltak olyan pillanatai, amikor a bosszút fontolgatta?

– A megbocsátás mindennapos kihívás. Először is meg kell bocsátanunk magunknak a hibákat, amiket elkövetünk. Másodszor, meg kell bocsátani másoknak, ha bántanak bennünket. Bennem az hozta a változást az izraeliek felé, amikor láttam, mennyire emberségesek, és megértettem, hogy nincs közöttünk különbség, ugyanazokkal a dolgokkal küszködünk. Megváltozott a véleményem, amikor engedtem, hogy tisztán lássam a dolgokat, és nem a propagandán vagy azon a képen keresztül, amely közvetett módon alakult ki Izraelről. Másképp gondolkodtam, amikor engedtem, hogy részesévé váljak a küzdelmeiknek, és a helyükbe tudtam képzelni magam. Láttam bennük az emberséget, sőt azt is, hogy magasabb tudati szinten vannak. Így nem volt más választásom, mint hogy meg­bocsássak, és megértsem, hogy a megbocsátás az egyedüli út.

Több európai országban tartanak szavazást a palesztin állam elismeréséről. Ön azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban, hogy a palesztin állam fantázia. Miért?

– Azért fantázia, mert van egy elképzelt vezető, egy teória, a helyes ítélőképesség viszont nincs meg, hanem torz képekben hisznek az igazságról. Mindehhez még hozzáadódik a kiábrándultság, az erőszak és a szegénység – ez együtt a receptje annak, hogy valaki teljesen elszakadt a valóságtól, Istentől, a természettől és az emberiség többi részétől. Ezt a jelenséget tanulmányozni kellene, mert máshol is láthatjuk a hatását. Ugyanezt a fantáziát testesíti meg az Iszlám Állam is. Azok a százak és ezrek, akik Nyugaton, a szabad világban éltek, majd otthagyták munkahelyüket, családjukat, és az Iszlám Államhoz csatlakoznak, a valóság és az élet elől menekülnek. Odamennek, ahol minden könnyű, mindent el lehet érni erőszakkal. Az Iszlám Állam helyesnek tartja a rabszolgaságot, az emberek meggyilkolását és lefejezését, az erőszakot. Náluk nincs korlátja annak, amit az ember megtehet. Az Iszlám Állam esetében az uralom fogalma azon alapul, hogy minden materialista, önző vágyukat kielégíthessék. Ha száz nő a vágyuk, akkor elmehetnek és elfoglalhatnak egy falut, a nőket rabszolgákká tehetik, a többieket pedig lefejezhetik.

Az Iszlám Állam egyébként nem az első iszlamista állammodell. Ha megnézzük a történelmet, láthatjuk, hogy ilyenek többször is megtörténtek. A palesztin állam azért fantázia, mert nem reális. A Hamasz embe­rei Izraelt egy modern országként látják, és azt hiszik, hogy az ő nagyapáik hozták ezt létre, és ők hagyták maguk után ezt. Elhiszik, hogy ha elpusztítják Izraelt, akkor mindent megszereznek. Abba nem gondolnak bele, hogy ez csak kis része annak, amivel Izrael nemzete rendelkezik. A könyvek, az életstílus a munkájuk gyümölcse. Ezeket a dolgokat úgy érték el, hogy keményen dolgoztak. A holokauszt katasztrófája után az építést választották, és nem azt mondták: a németek legyilkoltak bennünket, menjünk és gyilkoljuk le mi is őket. Nem a bosszúra szentelték oda az életüket. És ennek az eredménye lett egy fejlett, modern ország. A Hamasz ezzel szemben a gyors megoldásokat keresi, az áldozat-mentalitásban akar maradni, mindenért a másikat hibáztatja, és arra ösztönzi az embereket, hogy álljanak bosszút és öljenek.

Manapság gyakori, hogy világvezetők, sőt keresztények is a béke vallásaként hivatkoznak az iszlámra. Ön, aki beleásta magát ebbe a vallásba, ráadásul nagyapja és apja is iszlám tudós volt, egyetért ezzel?

– Nem értek ezzel egyet. Szerintem az iszlám nem a béke vallása, hanem egy nagyon erőszakos vallás. És ez nem az én értelmezésem vagy tapasztalatom, hanem ez az igazság. Ezt látjuk, ha megnézzük Mohamed, a vallásalapító viselkedését. A legtöbb muszlim Mohamedet békésnek képzeli el, de ez nem változtat azon, hogy milyen is volt a valódi Mohamed, aki 1400 évvel ezelőtt élt. Én magam is tanulmányoztam iszlám szövegeket, könyveket, és saría iskolába is jártam. Nagyon vallásos családban nőttem fel. Ismerem az iszlám intellektuális vitáit, ismerem mindegyik felekezetet és irányzatot. Megéltem, részese voltam az iszlamista küzdelemnek, az iszlamista tervnek. Most mindezt kívülről nézem, egy teljesen más valóságból. És azt állítom, hogy az iszlám valódi természete nem békés. Ha megnézzük, amit az Iszlám Állam, a Hamasz, a Hezbollah, az Iszlám Dzsihád, a szalafista dzsihádisták, a Boko Haram, a tálibok, az al-Kaida tesz – nem létezik, hogy minden esetben és korban félreértelmezésről van szó.

Ha valaki tanulmányozza az iszlám történelmet Mohamed napjaitól kezdve, láthatja, hogy tele van gyilkosságokkal, katonai akciók­kal és háborúkkal. Legyen szó síiták vagy szunniták harcáról, ami az iszlám belső konfliktusa, vagy a környező civilizációk elleni támadásokról. Ez mind egy és ugyanazon ideológiának a megnyilvánulása. Nincs szó félreértelmezésről. Szembe kell néznünk ezzel a valósággal, el kell fogadni, hogy ez egy erőszakos vallás, és bölcsen kell kezelni. Természetesen nem azt mondom, hogy háborút kell indítani a muszlimok ellen.

Arra lenne szükség, hogy tudatosítsuk bennük: nem tartjuk elfogadhatónak, amit tesznek, bármivel is indokolják azt. Gondolkodóinknak, íróinknak, újságíróinknak, művészeinknek és a nyugati embereknek azt kellene kommunikálniuk, hogy az erőszak nem megoldás. Ha a muszlimok látják az elutasítást, nemcsak a hírszerző szolgálatoktól, hadseregektől és rendőröktől, hanem tömegméretekben, hogy az emberek többsége elutasít mindent, ami erőszakos, és minden olyan teóriát, amely a világ uralmára törekszik, talán másképp fognak gondolkodni. Én magam is azon dolgozom, hogy egy történelmi szempontból valóságos portréfilmet készítsek Mohamed életéről. Nem provokálni akarok ezzel, hanem felvilágosítani, mert a muszlimok nagy többsége nem ismeri, ki volt valójában a prófétájuk.

Ön szerint sok mérsékelt muszlim van, aki valóban elutasítja az erőszakot?

– Sajnos nem sok ilyet látok, sajnos a muszlimok többsége nem utasítja el az erőszakot. Pedig azt szeretném látni, hogy egy óriási mozgalom – azok, akik nem támogatják az erőszakot – szembeszáll azokkal, akik erőszakosak. Ez elsősorban a muszlimok felelőssége, nekik kell felállniuk és kimondani: ez nem képvisel minket. De ezt félnek megtenni, mert itt az identitásukról van szó. A muszlimok többsége nincs tisztában az iszlám valódi természetével. Valójában egy olyan vallást követnek, amit nem értenek.

forrás: atv.hu – Hetek / Németh Csillag