Dr. Daniel Juster: A visszavonhatatlan elhívás 4. rész

Részletek a hamarosan megjelenő könyvből:

3. fejezet:Izráel elhívása a mózesi szövetségben

Szukkot (Sátrak)

A Szukkot ünnepe jelzi az év utolsó aratását. Ez az esztendő végső és legnagyobb ünnepe, amely szintén a hetedik hónapban, a telihold megjelenésével kezdődik, amely a legragyogóbb esti fényt etrog1.jpgbiztosítja a közösségi ünnepek számára. Az aratóünnep csak Izrael éghajlati viszonyai között nyeri el teljes értelmét. Ez arra mutat, miként kötődik a bibliai naptár egy bizonyos néphez, egy meghatározott földön. Ezen ünnepek ciklikus ismétlődése miatt még a zsidó nép szétszóratásban élő tagjaiban is elevenen él Izrael földje.
A Szukkot fontos, az Isten Királyságához fűződő kapcsolata, a föld minden nemzetéért szóló felajánlások és a Mózes negyedik könyvében leírtak szerint feláldozott hetven bika miatt. További példa ez Izrael közbenjárói szolgálatára, és föld nemzeteinek érdekében kifejtett tevékenységére.

Izrael földrajzi elhelyezkedése is ezt a bizonyságot erősíti. Bizonyos értelemben veszélyes területnek számított az őt körülvevő birodalmak miatt, amelyek hatalmat akartak gyakorolni a területe fölött. Másrészről viszont, Izrael három kontinens – Afrika, Ázsia és Európa – között lévő központi kereskedelmi útvonalon helyezkedett el. Mint ilyen, egyedülálló fekvéssel rendelkezett ahhoz, hogy terjessze és megalapozza Isten igazságát.
A szukkoti mulatság csupa öröm és gyönyörűség volt. Az Örökkévaló minden izraelitának megparancsolta, hogy az ünnep idején sátrakban lakjanak; a ’szukkot’ szó szerint, héberül „sátrak”-at jelent. Hálaadó ünnep ez, amelyen köszönetet mondunk Istennek a learatott termésért és mindenért, amellyel nagylelkűen ellátott bennünket. Izrael sátrakban lakik, ahogyan ezt az Exodus idején tették, hogy fokozódjon a zsidó népben annak megértése, hogy milyen áldásokban részesült az Örökkévalótól és hogy egész múltja során Tőle függött. Akkor történt ez, amikor Isten mennyei étellel és itallal látta el népét, s a ruha, amit viseltek, nem használódott el. Mannával etette őket a sivatagban, hogy emlékezzenek, „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden szóval, amely Isten szájából származik” (5Móz. 8:3). Egykor az Örökkévaló letelepítette Izraelt a földjére birtokaikkal, házaikkal és nyájaikkal, ezért nem feledhették el, hogy Isten az, aki gondoskodik róluk. Megkísérthette őket a gondolat, hogy gazdagságuk saját munkájuk gyümölcse. Ám minden jó dolog Isten hatalmas kegyelméből származik. Erőfeszítéseinket csak akkor kíséri áldás, ha a Vele való kapcsolatnak rendeljük alá életünket; el kell ismernünk, hogy Ő az, aki a képességeket és a sikerre vezető lehetőségeket megadja számunkra.
A többihez hasonlóan, ez a szimbolikus újraélése a múltnak is üzenet a világ számára. A Szukkot zarándokünnep. A régi időkben Izrael egész földjéről feljöttek, hogy sátrakban lakjanak Jeruzsálem egész környékén. Nagyszerű látványt nyújthatott ez az arra járó idegen számára. Az üzenet, hogy az egész világ térjen vissza az Örökkévalóhoz, és forduljon el az Éden kertje és Ádám bukása óta meglévő függetlenség örökségétől. Arra van szükségük, hogy visszatérjenek az Atyához, és úgy lássák Őt, mint aki minden szükségüket betölti. Biztonságunk nem a cselekedetekből, hanem kegyelemből származik.
A Szukkot nyolc napon át folyamatosan tartó ünnep. Hét nap jelképezi a jelen világ különböző korszakait, a nyolcadik nap pedig az örökké tartó kor ünnepe. Így előretekintünk egy örömteli, örökké tartó Királyságra, amelyben minden nemzet aláveti majd magát Isten, és az Ő Messiás-Királya uralmának. A Zakariás 14:16 fedi fel azt a próféciát, hogy minden nemzet eljön majd Jeruzsálembe megünnepelni a Szukkotot a Millennium korában. „Azon a napon lesz egyetlen Úr, és az Ő neve lesz az egyetlen név” (Zak. 14:9).
Az ünnep alatt Jesua a hagyományos szertartásokra mutatott, úgy, hogy kijelentse elhívását, Önmagát, akin keresztül megtaláljuk az Örökkévaló ellátását (Jn. 7-9). Az ünnep utolsó napjának csúcsponti szertartása volt, amikor a Főpap beleöntötte a Siloám tavából hozott vizet az oltár melletti medencébe. Trombiták sokasága kísérte a lévita zenészek rituális és szent dalait, míg a nép a Hallélként (Zsol. 113-118) ismert zsoltárokból énekelt. Jesua felkiáltott az ünnepen: „Ha valaki szomjas, engedjétek hozzám, hogy igyon és így a legbelsőbb lényéből élő vizek folyamai áradnak ki (Jn. 7:37). A Templom udvaraiban lévő lámpások meggyújtása kapcsán mondta Yeshua: „Én vagyok a világ világossága” (Jn. 8:12). Valóban Ő Isten világossága, és azok a fények erre a világosságra mutattak. A Talmud megjegyzi, hogy egész Jeruzsálem fényárban úszott, amikor a sok lámpást meggyújtottak, és dicsőséges látványt nyújtott (Szukká 53 a).
Minden valószínűség szerint, Jesua Szukkot ünnepének kezdetén jött a világra (a papok szolgálati rendjét és Bemerítő János megszületésének időpontját használták föl a számításhoz). Körülmetélése – valószínűleg – az ünnep nyolcadik napjára esett. Erre utal a János által lejegyzett Örömhír első fejezetének tizennegyedik verse, amely azt mondja, hogy Jesua közöttünk „sátorozott”. A sok zarándokkal, illetve az ünnep körülményeivel magyarázható, hogy miért nem volt üres szállás, és miért kellett Jesuának jászolban születnie.
E tradíciók évenkénti ciklikus ismétlődése hatékonyan mutatja be Izrael visszavonhatatlan elhívását, hogy közbenjáró-képviselőként vegyen részt a föld nemzeteinek megváltásában. Az Örökkévaló ajándékai, és az Izrael földjén való élet áldásai között összefüggés van. Izrael elhívásához tartozik papi szerepe és tanúsága. Ez az ősi nemzet, amelyet megtartott az isteni kegyelem és hűséges ragaszkodás a bibliai hagyományokhoz, megvetette Isten igazságának alapjait, hogy azt mindenki számára láthatóvá tegye.