Benjamin Berger második előadása az Izrael Kongresszuson 2009.05.01-03. II. rész

Józsué könyvébõl olvasnék fel:
És lõn Mózesnek, az Úr szolgájának halála után, szóla az Úr Józsuénak, a Nún fiának, Mózes szolgájának, mondván:
Mózes, az én  szolgám meghalt; most azért kelj fel, menj át ezen a Jordánon, te és mind ez a nép arra a földre, a melyet én adok nékik, az Izráel fiainak.
Minden helyet, a melyet talpatok érint, néktek adtam, a miképen szólottam Mózesnek. A pusztától és a Libánontól fogva a nagy folyóvízig, az Eufrates folyóvízig, a Khitteusoknak egész földe és a nagy tengerig napnyugat felé lesz a ti határotok.
Meg nem áll senki elõtted életednek minden idejében; a miképen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek; el nem hagylak téged, sem el nem maradok tõled. Légy bátor és erõs
…” (Józs. 1, 1-6a)

Látjuk, hogy Mózes nem tudott bemenni a földre. Õ elõtte meghalt, mert vétkezett, és Isten azt mondta neki, hogy nem mehetsz be a földre. Látta a földet a magasból, egy hegyrõl, de nem mehetett be. Józsué vezette be a népet a földre. Azt gondolom, hogy ebben is van prófétikus mondanivaló. Mert Józsué neve héberül Jehosua. Ugyanaz a név, mint Jézusé. Jézus neve Jesúa, Józsué neve Jehosua. Jelentését tekintve ugyanaz a név. Néhányszor elõfordul a Bibliában, Nehemiásban, Ezsdrásban a Jesúa név és tudjuk, hogy van emellett egy Jehosua név is.
Mózes – és ez nagyon érvényes ránk, Messiási zsidókra – Isten hû szolgája volt, de õ nem tud minket bevezetni az országba, az ígéretbe. Most jönnek azok az idõk, amikor az ígéretek beteljesednek. Józsué bevezetett minket az ígéret földjére. Jesúa bevitt minket az ígéretbe. Már nem a mózesi szövetségben vagyunk, hanem beléptünk az újszövetségbe. Amit Isten apáinkkal kötött.  Egy olyan szövetséget, ahol a törvényeit a szívünkbe írja. Ahol egy belsõ átalakulást élünk meg. Ez az újszövetség. Hogy bemenjünk az örökségünkbe, ez nagyon-nagyon fontos.Látunk néhány mozzanatot ebben a történetben, amik valóban prófétikusak számunkra. Emlékeznünk kell, hogy nem ment be egy egész generáció. Mert nem hittek, mert nem bíztak Istenben, mert õk nem az Õ útján jártak. De volt egy generáció, amelyiket Isten felkészített és bement, és kettõ az idõsebb generációk közül, amelyek ugyancsak bementek. Nem fiatal és idõs emberekrõl van szó, nem errõl van szó, akkor sem, ha ez a generáció valóban egy fiatalabb nemzetség volt. Itt a hitrõl, az engedelmességrõl, az Istennel való kapcsolatról van szó. Ezekrõl van szó, és nálunk is ezekrõl van szó. A mi hitünkrõl, engedelmességünkrõl, és kapcsolatunkról Istennel. Késõbb látjuk, hogyan mennek be. A Jordán útjukat állja, nem tudnak átmenni rajta, akkor sem, ha a Jordán nem olyan széles, mint egy folyam. A Jordánnak szét kell nyílnia.

Azt olvassuk a harmadik fejezetben:
Felkele azért Józsué jó reggel, és elindulának Sittimbõl, és eljutának a Jordánhoz, õ és Izráel fiai mindnyájan, és meghálának ott, mielõtt általmentek volna. Lõn pedig három nap mulva, hogy általmenének a vezérek a táboron;
És parancsolának a népnek, mondván: Mihelyt meglátjátok az Úrnak, a ti Isteneteknek frigyládáját és a Lévi nemzetségébõl való papokat, a kik hordozzák azt, ti is induljatok meg a ti helyetekrõl és menjetek utána. Csakhogy legyen köztetek és a között mintegy kétezer singnyi távolság
…” (Józs. 3, 1-4a)

Mindig a papoknak kellett elindulniuk. Ez itt nem a hagyományból fakad, hanem ezt szellemben kell megragadnunk. A papi elhívás, amit Isten számunkra felkínált. A papnak kell elindulnia, hogy az egész nép be tudjon menni az õ örökségébe. A papok vitték a szövetség ládáját. Ez volt a tanúság arra, hogy Isten a népével kötött egy szövetséget. A táblák, amiket Isten az ujjával írt, egyedülállóan szent dolgok.
A papoknak meg kellett indulniuk engedelmeskedve, és hittel a Jordán felé. Ez olyan idõszakban volt, amikor áradt a folyó. Be kellett lépniük a lábukkal a Jordánba, és amikor ezt megtették, a Jordán szétvált. A papoknak kétezer könyökkel a nép elõtt kellett mennie. Azt gondolom, hogy fontos az, hogy ezt a számot az Írás velünk közli. Ha arra gondolunk, hogy Jézus a Jordánhoz ment, hogy bemerítkezzék, napjainktól számítva körülbelül kétezer éve. És ma hív minket Isten, hogy kövessük õt a Jordánba.

Õ a szövetség ládája. A papok bementek, és a Jordán megnyílt, a víz visszahúzódott egy helységig, amit Ádámnak hívtak. Ez a hely a mai napig megvan a Jordán völgyben. Autóval körülbelül fél óra Jerikótól északra.
Ha a Lukács evangéliumban olvassuk Jézus nemzetség tábláját, akkor látjuk, hogy ugyanaz, mint Máté evangéliumában. A Lukács evangéliuma visszafelé halad, Jézustól egészen Ádámig. Mert Jézus bement a Jordánba, de Neki nem kellett volna ezt megtennie. János úgy gondolta, hogy ’Neked nem kell bemerítkezned, erre csak bûnös embereknek van szüksége.’ De Jézus azt mondja: „Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk.” (Mt. 3, 15b)
Azért tette ezt, mert azonosult velünk, bûnös emberekkel, és a bûn Ádámra vezethetõ vissza. Ádámig vagyunk bûnösök. Jézus felvette az egész emberiség bûnét, és ezt már itt olvassuk, hogy a víz visszament addig a helyig, amit Ádámnak hívtak. A papok középen állnak egészen lenn, és a nép elkezd átkelni a Jordánon. Az egész nép. Ez különösen lényeges üzenet az Ószövetségben. Látjuk, hogy Isten egy súlypontra helyezi az egész népet. A fõpapnak egy táblát kellett viselni a szíve felett tizenkét kõvel. Minden kõbe bele volt vésve Izrael egy törzsének neve. Neki az egész népért kellett Isten elõtt állnia. Itt is azt olvassuk, hogy amikor átkelnek, azt mondja az Úr, hogy Józsué hívjon tizenkét embert a tizenkét törzsbõl. Mindegyik hozzon egy követ a Jordánból, és fogja és vigye a Jordán másik partjára, és ott építsenek fel egy úgynevezett emlékmûvet tizenkét kõbõl. Minden generációnak tudni kell, hogy ez megtörtént.

A papok a Jordán folyóban álltak, a nép átkelt a folyón, és ez a tanúságbizonyság arra, hogy mindez megtörtént. És kellett tizenkét követ venniük, és bevinni a Jordánba, ahol a papok álltak. Tizenkét kõ alul volt a folyóban, és tizenkettõ fenn a parton. Ez egy valódi kép a halálról, ami a bemerítkezés. Mi bemerítkezünk az Õ halálába, és az Õ feltámadásba. Tehát tizenkét kõ alul, és tizenkét kõ a másik parton. Halál, és feltámadás. Nagyon fontos, hogy ezt felfogjuk, ha be akarunk menni az örökségbe, amit Isten elkészített nekünk. A gazdagságba, az örökség bõségébe.
Mert már bementünk, de nem a bõségbe. Akkor át kell mennünk a halálon, hogy feltámadhassunk. Ha úgy gondoljuk, hogy meg akarjuk kapni Jézus feltámadásának erejét, akkor meg kell értenünk, hogy nincs feltámadás halál nélkül. Jézusnak is meg kellett halnia, és utána támadt fel. Nekünk Vele együtt meg kell halnunk. Az ó-ember bennünk van, és olyan sok problémát okoz. Végbe kell mennie a halálának, és akkor lépünk be a feltámadásba, az új emberbe. Akkor végig kell mennünk az utunkon, engedelmességben. ……folytatás következik