Benjamin Berger második előadása az Izrael Kongresszuson 2009.05.01-03. I. rész

Úgy vélem, rádöbbentünk arra, hogy egyrészt egy nagyon komoly témával foglalkozunk, a valósággal, nemcsak egy témával. Másrészt egészen dicsõséges az, amit Isten tervez. Amit Isten be fog fejezni Izrael népével és a népekkel és a szent maradékkal a nemzetekbõl, akik valóban engedelmesen mentek Jézussal az úton. Amint ma reggel hallottuk, ennek nagy ára lesz mindannyiunk számára. És ennek így kell lennie. Nekünk egy szent Istennel van dolgunk. Mindez nem mehet végbe felszínesen, ez egyszerûen nem lehetséges. Õ szent, és megfizette az árat. Mindent odaadott, hogy mi megváltottak lehessünk. Nekünk is mindent oda kell adnunk. Különben nem kapja meg a Neki járó tiszteletet. Ma a pászka ünneprõl, és részben a Józsué könyvérõl szeretnék beszélni, mert ez az ünnep a kezdet Izraelnek, mint szabad nemzetnek. Nagyon-nagyon sokat tanulhatunk, ha olvassuk a Bibliát, mert látjuk, Isten hogyan bánt Izraellel. Az utolsó pászka ünneprõl szeretnék beszélni és arról, hogy mint nép hogyan mentek be a földre, amirõl már ma reggel hallottunk.

Elõször fel szeretnék olvasni Mózes második könyvébõl:
Ezt mondd azért a Faraónak: Így szólt az Úr: Elsõszülött fiam az Izráel. Ha azt mondom néked: Bocsásd el az én fiamat, hogy szolgáljon nékem és te vonakodol elbocsátani: ímé én megölöm a te elsõszülött fiadat.” (II. Móz 4, 22-23)
Ez volt az elsõ üzenet, amit Mózesnek el kellett vinnie Egyiptom királyának. Ez az elsõ üzenet a központi üzenete a pesszáhnak. Látni fogjuk, hogy mi ennek az üzenetnek a jelentõsége. Isten azt mondja, hogy Izrael az elsõszülött fiam. Mi jelent ez? Nagyon egyszerû. Minden nemzetek között Izrael volt az elsõ nép, amelyet Isten kiválasztott. Izraelnek nincs semmilyen elõtörténete Isten nélkül. Minden népnek van elõtörténete. Azon idõszak, amikor sok istenhez imádkozott. Aztán eljött az idõ, amikor az evangélium elérkezett hozzájuk és felismerték, hogy egy igaz Isten van, Izrael Istene. De Izraelnek nincs elõtörténete, mert Izrael története Istennel kezdõdik. Ismerjük Ábrahám egész történetét, ahogy Ábrahámnak várnia kellett több mint 20 évig, amíg Isten teljesítette ígéretét. Amikor már öregember lett, adta neki és Sárának Isten Izsákot. A történet Istennel kezdõdik. Ezért mondja Isten, hogy Izrael az én elsõszülött fiam. Ha az egész történetet végigkövetjük Egyiptomban, a csapásokat, amik Egyiptomra jöttek, akkor eljutunk az utolsó csapáshoz, amely az elsõszülötteket sújtotta.
Izraelnek meg kellett hintenie vérrel a szemöldökfát és az ajtófélfát, hogy az ítélet ne érje el õket is. Az ítélet Egyiptom házát sújtotta, a fáraót is és az elsõszülöttet, akinek a trónt kellett volna örökölnie Egyiptomban, Isten halállal sújtotta. A bárány vérén keresztül történhetett csak meg, hogy Izrael elsõszülöttjei megmenekültek. Az elsõszülöttek Izrael népében voltak, de õk reprezentálták az egész népet. Nagyon fontos, hogy ezt lássuk. Isten gyakran tesz valamit egy kis csoporttal, amely képviseli az egész közösséget. Itt is így volt ez. Az elsõszülöttek – akik az egész népet jelképezik Izraelen belül -, meg lettek mentve. Utána kivonultak Egyiptomból, és megérkeztek a szabadságba. Párhuzamot vonhatunk a mi megváltásunkkal, mert tudjuk, hogy a mi megváltásunk egészen mélyen összekapcsolódik a pászka ünneppel. Jézus megünnepelte a pászka ünnepet a tanítványaival.A pászka ünnepen vette a kovásztalan kenyeret, és a bort és mondta, ez az Én testem és ez az Én vérem. És megkötötte az új szövetséget a tanítványaival. Ez a szövetség képviseli azt a szövetséget, amirõl a Jeremiás könyvének 31. fejezetében olvashatunk, amit Isten Izrael egész népével kötött. (Jer 31,31)  Ez a jövõben fog kiteljesedni. Látjuk, hogy Izrael kivonul Egyiptomból, de sajnos Egyiptom még bennük volt. Az egész történet a pusztában nagyon tragikus. Egyrészt Isten jelent volt köztük éjjel és nappal. Tûzoszlopként éjjel, és felhõ képében nappal. És mannával táplálta õket. Nem lehet kérdés az, hogy Isten velük volt-e. Õ velük volt. Minden férfi, nõ és gyerek átélhette ezt. Ennek ellenére arról olvasunk, hogyan zúgolódtak Mózes ellen, mindig visszanéztek, hogy ’jobb lett volna, ha ki se jövünk Egyiptom földjérõl.’ Ez a történet folytatódik addig, amíg el nem érnek a Szentföld határáig. Akkor kiküldik a tizenkét kémet. Negyven napig maradnak benn az országban, aztán visszajönnek és elmondják, hogy ez nagyon jó föld, de óriások vannak rajta. Hozzájuk képest mi olyanok vagyunk, mint a hangyák. Nem tudjuk elfoglalni. Azt látjuk ismét, hogy nem hittek. Arra néztek, ami elõttük volt. Nem az õ Istenükre néztek. Nem hittek az Õ Igéjében. Ezért ez az egész nemzetség, a népnek az egész generációja nem ment be a földre, kettõt kivéve. Kálebet, és Józsuét, mert õk ketten hittek. Milyen fontos a hit! És a hit az Istennel való kapcsolatból származik, nem valami automatikus dolog. Istennel való kapcsolat nélkül nem tudunk hinni. Naponta kapcsolatba kell lépünk Vele, mert e nélkül a hitünk gyenge lesz. Mert akkor arra nézünk, amit látunk, nem a láthatatlanra, hanem láthatóra. Pontosan ez volt az õ bûnük. Nem hittek. Minden napért, amit a földön töltöttek a kémek, egy évet kellett a pusztában maradni, amíg az egész generáció ki nem halt. Azt gondolom, hogy van néhány párhuzam a között, ami a pusztába történt, és az egész egyház története között. Mert egészen hasonló dolgot láthatunk az egyház történetében. Minden szakadás, ami végbement Krisztus Testében, a sok felekezet, ami ma van, ezek nem Isten áldásával lettek. A bûn miatt jöttek létre, amiben az ember mindig meghasonlik, és ma felekezetek ezrei vannak. Kisebbek és nagyobbak. Ebbõl rengeteg bûn származott. De sok ember számára megadatott, hogy így Isten útját járhassa.Nekünk van egy történetünk, ami megmutatja, hogy milyen az ember. Akkor is, ha Isten olyan sokat adott számára. Milyenek vagyunk mi emberek, és hogy mi történt a kereszténység történetében. Nekünk is van történetünk a pusztaságban, amely nagyon hosszú. Talán Isten azt akarta, hogy ez sokkal rövidebb legyen. De a bûneink miatt ilyen sokáig tartott.Negyven év után elérkeztek a határhoz. A Jordánhoz értek, ahogy ma reggel hallottuk. Ebben a történetben nagyon sok prófétikus vonás van. Mert ez a második pesszáh, vagy ez az utolsó pesszáh a beteljesedéssel kapcsolatos. Az elsõ pesszáh a megváltással kapcsolatos. De a megváltás nem a lezárás. Hatalmas dolog, hogy meg vagyunk váltva, de ez csak a kezdet. A vég a beteljesedés. Hogy minden, amit Jézus tett értünk, láthatóan beteljesedjen. Izraellel és a nemzetekkel kapcsolatban. Mert Jézus a mi történelmünkbe belépett, emberként élt ezen a világon. És a megváltást elhozta erre a világra. Õ  Jeruzsálemben meghalt a kereszten, és a vérét ontotta, és Jeruzsálemben fel is támadt. Ez az, amit Isten tervez velünk.

Sok keresztény azt gondolja, hogy aztán felkerülünk a mennybe, és ott a dicsõségben leszünk. Ez rendben van, a mennyben valóban minden dicsõséges, de Istennek van egy terve a mi számunkra. Izrael számára és a gyülekezete számára. Itt a földön. Ez pedig felkészítés az örökkévalóságra. Ne felejtsük el soha, hogy az Ige testté lett. Isten emberré lett, és köztünk élt. Mindig ez Isten célja. Isten célja a megtestesülés. Isten célja, hogy ez a megváltás, amit mi elkezdtünk, testté és vérré legyen. Hogy ez valami látható legyen. Úgy, ahogy Jézus látható volt. Ahogy az apostolok láthatóak voltak. Ahogy az elsõ gyülekezet látható volt. Ennek nálunk is be kell következnie, és nem érhetjük be kevesebbel. Mert nekünk egy szent Istennel van dolgunk. Ezért nem tudunk semmilyen kompromisszumot kötni. Isten sem fog a népével semmilyen kompromisszumot kötni. Viszont nekünk van ígéretünk arra, hogy Isten célhoz fog érni velünk.

…..folytatás következik.