Vendégségben a “Sógoroknál”

Augusztus utolsó vasárnapján  tettünk eleget a márciusban kapott meghívásnak,  és a Soproni Zsidó Hitközség  tagjaival közösen ellátogattunk a Wr.Neustadt-i ICHTHYS gyülekezetbe. Nagy-nagy  szeretettel és megbecsüléssel fogadtak és vettek körül minket.  Megvalljuk, hogy ez nagyon jól esett és megtisztelõ volt mindannyiunk számára.

„…Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.” 1Sám. 16,7.

 

A fenti bibliavers volt a mottója  a gyülekezet családi napjának

Immár több éves hagyományuk, hogy a nyári szünet lezárásaként  és az iskolai év kezdetén   Helmuth Eiwen pásztor  buzdítja és szellemi  irányt mutat gyülekezetének.

Ezt követően a közel 300 főt számláló közösség  felszabadult légkörben töltötte együtt a délutánt.Közös grillezés, játékok, a nyári élmények  megosztása, beszélgetések stb.