Széder est – az utolsó vacsora 1. rész

A pészah hosszas elõkészületek után a pászkabárány feláldozásával és elfogyasztásával kezdõdik meg. Ma mindez a Tórában és a hagyományban elõírt rendben folyik le a Széder esten. „Az elsõ hónapban, a hónap tizennegyedikén este van az Örökkévaló peszachja.” (III. Móz. 23, 5 – Hertz)

A Széder szó rendet jelent. Ez arra utal, hogy elrendelt, parancsolt rendben, szertartásban folyik le az este az elõírt ételek elfogyasztásával. Az estet ma a hagadából (1) vezetik le, melynek jelentését az elbeszélés szóval szokták leginkább visszaadni. Ezt a könyvet kifejezetten erre az alkalomra szerkesztik meg. Pontosan le van írva a hagadában, hogy mit hogyan kell tenni, mit mikor kell elfogyasztani, és mondani. A hagada alapján beszélik el az Egyiptomból való szabadulás történetét is. A Tórában erre az ünnepre parancsolt ételek közül napjainkban már nem eszik meg a pészahi bárányt a vacsorán, mert a jeruzsálemi Templom lerombolása után egyáltalán nem mutatnak be áldozatot. Az ünnepre elrendelt bárányokat nincs hol feláldozni, így kimarad a pászkabárány elfogyasztása az ünnepbõl. (2)
Az utolsó vacsora egy Széder est keretében zajlott. Az eseményei követik a zsidók által ma is megtartott Széder menetét.
Jesua (Jézus) az akkori pészahon a világtörténelem legnagyobb eseménye elõtt állt, a megváltás elõtt. Ez az ünnep lezárta a korábbi pészahok sorát, és új korszakot indított el. A vacsora jelentõsége ezért nem mérhetõ össze bármelyik korábbi pészah ünnepével. Mégis azt látjuk, ha megvizsgáljuk a vacsora lefolyását, hogy Jesua (Jézus) tökéletesen eleget tett a zsidó pészah elõírásainak és a hagyománynak. Nem lépett ki az Isten által megszabott rendbõl. Ezt megtartva adta az Úrvacsorát, és ezt a rendet tiszteletben tartva tölti meg új tartalommal az Örökkévaló pészahját. Jesuának (Jézusnak) nagyon fontos volt ez a pészah, hiszen így vezeti fel: „Nagy volt bennem a vágy arra, hogy mielõtt szenvednék, ezt a pászkát elköltsem veletek.” (Luk. 22, 15 – Csia)
Egyszer valaki elmagyarázta, hogy mit jelentett neki a Széder este gyerekként, és a Karácsony szentestéjéhez hasonlította. A zsidó gyerekek úgy várják a Széder estet, mint a keresztény gyerekek a szentestét. Mindkettõ családi ünnep, mindkettõnek van egy sajátos hangulata. A gyerekek többnyire Széder estén is ajándékot kapnak, és szerepük van az ünnepség lefolyásában, mert nekik kell kérdezniük a felnõtteket. A kérdéseket a hagyomány írja elõ, (a hagada tartalmazza) és így bevonja a gyerekeket is az ünnep lefolyásába. A kérdésekre választ adva tesznek eleget a felnõttek a Tóra parancsának: „És beszéld el a te fiadnak azon a napon, mondván: Ez azért van, amit az Örökkévaló velem cselekedett, midõn kivonultam Egyiptomból!” (II. Móz. 13,8 vö. Zsolt. 44, 2)

A család rendhagyóan telepszik le asztalhoz. A ülésrend szerint a családfõ ül az asztalfõn, és mellette jobb oldalon a legifjabb családtag helyezkedik el. Õ az, aki kérdez, és így fontos szerepe van az estén. Az utolsó vacsorán a Messiás ült az asztalfõre, és e rendet megtartva ülhetett a legfiatalabb tanítvány, János a Mester mellé, valószínûleg éppen a jobb oldalára. „Tanítványai közül az egyik, akit Jézus szeretett, Jézus keblére dõlve feküdt.” (Jn. 13, 23 – Csia)„Miben különbözik ez az este a többitõl?” – kérdezi a gyerek. Széder estéjén ugyanis minden másképp van, mint az év többi vacsoráján. Máskor ehetnek kovászost és kovásztalant, de ezen az estén csak kovásztalan kerül az asztalra. „Minden este ehetünk kovászost és kovásztalant. Ezen az estén miért csak kovásztalant?” – hangzik a második kérdés. A gyerekek kérdéseikkel sorra veszik mindazt, ami ezen az estén másképp van, mint máskor. Az utolsó kérdésük így hangzik: „Minden este ehetünk egyenesen ülve vagy oldalra támaszkodva. Ezen az estén miért támaszkodunk mindannyian?” A Széder estén ugyanis egy jellegzetes testtartásban, „az asztalra dõlve”, az asztalra támaszkodva ülnek.

A legtöbb fordítás nem adja vissza azt, hogy Jesua (Jézus) és az apostolok is ilyen különleges ülõhelyzetben helyezkedtek el. De Csia Lajos fordítása jelzi, hogy a Messiás és a tizenkettõ megtartotta a pészahi hagyományt: „Mikor aztán este lett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal együtt asztalhoz dõlt.” (Mt. 26, 20 – Csia vö. Lk. 22, 14) Ez a fordítás jól érzékelteti, hogy Jesua (Jézus) és tanítványok a Széder estét kezdték meg. A sajátos ülõhelyzet a szabadságot, a szabadulást jelképezi. A Széder hagyományának ez az eleme a római idõkben került bele szertartásba. A rómaiak felfogása szerint a rabszolgák ettek állva vagy ülve. A szabad római polgárok az asztalhoz támaszkodva, könyökölve fogyasztották el az ételt. Egyes források szerint mindez az õsi perzsa szokásokra vezethetõ vissza.
A gyerekek megkérdezik ezt is: „Más estéken egyszer sem mártjuk be az ételt. Ezen az estén meg kétszer is?” Egy jellegzetessége a Széder estnek, hogy a különbözõ eseményeket jelképezõ ételeket mártogatják. (3) Ezért mondja Jesua (Jézus): „Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem.” (Mt. 26, 23. – Károli)
A tálban talán akkoriban is sós víz lehetett, mint a mai Szédereken. A sós víz a könnyeket jelképezi, amelyeket a nép hullatott az egyiptomi rabszolgaságban. Napjaink Széder estjein ebbe mártják bele a kárpászt (4), ami a tavaszt, termékenységet, örökké megújuló reményt képviseli.
A könnyek, a szenvedés, aminek mélységét megjárta a zsidó nép Egyiptomban, elhozta számukra a szabadságot. „Látva láttam népem szenvedését, amely Egyiptomban van és hallottam jajkiáltásukat gyötrõik miatt, mert ismerem fájdalmaikat. És leszállottam, hogy kiszabadítsam õket Egyiptom kezébõl…” (II. Móz. 3, 7) – mondta az Örökkévaló Mózesnek, amikor elküldte õt Egyiptomba.
A héber szöveg (5) szerint a Messiás így szólt: „…aki a maceszét (pászkáját) a tálba mártja velem”. Jesua (Jézus), mint az élõ macesz (élõ kenyér) szimbolikusan itt saját magát „mártotta  be.” Hisz Jesuának (Jézusnak) a következõ napon alá kellett merülnie a „sós vízbe”, a könnyekbe, szenvedésbe, fájdalmakba, hogy elhozza a megváltásban a szabadságot és a termékenységet Krisztus Testének. Jesua (Jézus) a Benne megújult életrõl úgy beszél, hogy az egy termékeny, gyümölcshozó élet. A magvetõ példázatában a jó földbe esett mag harmincszoros, hatvanszoros, százszoros gyümölcsöt hoz (Mk. 4,8). A pészahi elõkészületek idõszakában mondott példázatában pedig a gonosz szolgának nevezi azt, aki elásta az egy tálentumát, és nem élt gyümölcshozó életet. Az ilyent ura a külsõ sötétségre veti majd (Mt. 25, 26-29).
Így mondhatjuk azt, hogy a Messiás az, Akit a macesz (6) jelképez, Aki az Atya akaratából belemerült a fájdalmakba, a „sós vízbe”. Õ a Bárány, egyedül Õ méltó és képes arra, hogy ezt megtegye. Õ a Szabadító, a Megváltó. Nem lehet véletlen, hogy a pészahi vacsorán éppen a megváltásra utaló falat bemártásában kelt Júdás versenyre Mesterével. „Aki velem együtt mártja kezét a tálba…”
Ezzel a mozdulattal kifejezte tiszteletlenségét, és elárulta gondolatait, hogy szívében egyenrangúvá tette magát a Messiással. „Akkor a falat után bement abba a sátán.” (Mt. 13, 27a) A sátán elhatalmasodott Júdás felett, újra kimutatta féltékenységét az egyszülött Fiúra, az egyenrangúságának örökké benne égõ vágyát. Ettõl a pillanattól fogva szükségszerû volt Júdás árulása és bukása, amit Jesua (Jézus) jól tudott, és meg is prófétált az este folyamán: „… jaj annak az embernek, a ki az embernek Fiát elárulja; jobb volna annak az embernek, ha nem született volna.” (Mát. 26, 24 – Károli)

1  Napjainkban többféle hagadát használnak a Széder levezetéséhez. Csak meghatározott elemek vannak, szellemi mondanivaló, amiknek meg kell jelennie a Széder esten a rabbinikus hagyomány szerint. Különben sok eltérés, változat lehet a Széder estek levezetésében. Több száz verzió és hagada létezik, létezett az évszázadok folyamán. (Minden fordítást, és változatot egybevetve lehet a rabbik szerint 4000 is azoknak a hagadáknak száma, amit eddig kiadtak, használtak különbözõ zsidó irányzatok, korok, és népek.) A hagadák bibliai, misnai, talmudi, midrási, és késõbb keletkezett szövegekbõl állnak össze. A fõbb részeit a Második Templom idején állították össze, így nyilvánvaló az, hogy Jesua (Jézus) korában még nem volt jellemzõ az estére ez a sokszínûség.
2  De vannak olyan irányzatok (szefárdiak) is, amelyek elfogyasztják a pészahi bárányt.
3  A szokások szerint káprászt a sós vízbe és keserû füvet a chároszetbe mártják bele. A chároszet a habarcsot jelképezi, amellyel az izraeliták az egyiptomi építkezéseken dolgoztak. A keserû fû pedig a rabszolgaságban sínylõdõ zsidók keserû sorsát.
4  A kárpásznak valamilyen zöldségnek kell lennie. Lehet hagyma, retek, zeller, petrezselyem, vagy fõtt krumpli is.
5  Complete Jewish Bible (David H. Stern) Mt. 26, 23; Mk. 14, 20 stb.
6  Talán a mai Széder esteken a bemártott kárpász.

……..folytatás következik !