Messiáshívő jesiva – szabadegyetem

Célok – bárhol, mindenkinek elérhetően – 

Torah-studyA messiáshívő szabadegyetemmel célunk, hogy átgondoltan, rendszerezetten tanításokat ajánljunk zsidó és nemzsidó testvéreinknek. Törekedtünk arra, hogy a jesivát úgy építsük fel, hogy minden érdeklődő számára elérhető legyen. Mivel az anyagok döntő többsége internetről letölthető/hallgatható, a világ bármely részén bárki bekapcsolódhat, aki tud magyarul.

A tanítások tematizálásánál „lépcsőket” alkottunk, melyek egymásra épülnek, így érdemes ezt a rendet követni.

A messiáshívő szabadegyetem nem hivatalos iskola, hanem segítség azoknak, akik el akarnak mélyedni a messiási tanításokban. Ettől függetlenül a szabadegyetemen található tanítások nagy része híres bibliatudósoktól, egyetemi oktatóktól, és messiási vezetőtől származik.

A szabadegyetem jellege – messiási zsidó szemlélet

A szabadegyetem elsősorban az Írás, és az Újszövetség zsidó mivoltára, eredetére összpontosít. Így nem feltétlenül kerülnek sorra olyan témák, amik egy bibliaiskolának általában fontos részei, mint például a család, a házasság, gyereknevelés témája. Vagy ezek a témák nem kapnak súlyuknak megfelelő figyelmet, csak a zsidó vonatkozásaik kerülnek elő.

A tanítások – rugalmasság

Viszonylag rövid “tananyagot” állítottunk össze, de több hasonló témájú tanítást – kapcsolódó anyagot – ajánlunk azoknak, akik az adott témát minél jobban körbe szeretnék járni.

A tanítások „nulladik” csoportját elsősorban azoknak ajánljuk, akiknek kevés ismeretük van Jesuáról, és az Újszövetségről.

Folyamatosan dolgozzunk fel a tanításokat, így a tananyag idővel bővülhet, módosulhat.

forrás: www.izrael-immanuel.net

 

Izrael határához értek a szíriai iszlamisták

golánAz al-Kaida szíriai szárnyaként számon tartott an-Nuszra Front iszlamista szervezet fegyveresei elfoglalták a Golán-fennsíkon, a Szíria és Izrael közti tűzszüneti vonalon fekvő el-Kuneitra városánál lévő határátkelőhely szíriai oldalát, állítja az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű, londoni székhelyű ellenzéki szervezet. A harcokban a szíriai kormányerők legkevesebb húsz katonája meghalt. Tovább olvasom →

Ötven napos hadművelet után tartós tűzszünet

izrael_palesztinaAz utolsó órában két izraeli halott – Örömujjongás, levegőbe lövöldözés Gázában – Izraeli becslés: 18-20 év szükséges Gáza újjáépítéséhez – Ezer fegyveres terrorista halott; Izrael vesztesége 70 fő

Szerda reggel úgy tűnik, hogy véget ért az 50 napig tartó “Cuk éjtán” hadművelet. Az Egyiptom által javasolt keretegyezmény-javaslatot egy tartós tűzszünetre az Iszlám Dzsihád és a Hamasz után Izrael is elfogadta, amely kedden este 19 órakor lépett életbe. A rakétázás ugyan este fél nyolcig folyt, azóta azonban csend van. Tovább olvasom →