Két nap alatt száz rakéta Gázából

Szünet nélkül “csöpögnek” a rakéták a szürke esőfelhők mögül. A feladó: Hamasz, Iszlám Dzsihád, Gázai övezet. Szombatra virradó éjjel óta száz rakétát lőttek ki “Hamasztán” területéről Izrael déli régióiba.

Vasárnap délelőtt Beér-Sévára lőttek két rakétát – az egyiket megsemmisítette a várost védő Vaskupola, a másik nyílt területen robbant, de így is megzavarta a 200 ezres város mindennapi életét.

Estefelé a legtöbbet szenvedő Szdérotban kapott telitalálatot egy lakóház és egy üzem – sérülés nem történt, a lakók, illetve az alkalmazottak a riadó elhangzásakor védett helységekbe vonultak.

A kétségbeesés teljes. A déli régió milliónyi lakosa úgy érzi, hogy a kormány cserben hagyja őket, játékszerként a gázai terrorbandáknak. Esti jelentés szerint Egyiptom próbál tűzszünetet közvetíteni a felek között. Netanjáhu a jelek szerint nehezen szánja rá magát újabb szárazföldi tisztogató hadműveletre. (Más, nem megerősített hírek szerint Izrael mindaddig nem indít nagyobb mérvű megtorló akciót, amíg nem esik halálos áldozat.)

Statisztikai összesítést nem tettek közzé, de a TV2 esti híradójában  egy nyilatkozó polgár úgy vélte a kamerák előtt, hogy egyre kisebb a primitív és kevésbé veszélyes Kasszam rakéták aránya, és egyre nagyobb a veszélyes, sokkal rombolóbb, pontosabban irányítható 122 mm-es Grad rakétáké.

(HL)

forrás: www.izraeli-hirlevel.blogspot.hu