Hozsánna a Júda Oroszlánjának ! II. rész

Dr. Tatai István református lelkipásztor beszámolójának részletei a ’Minden Nemzet Összehívása Jeruzsálemben’ konferenciáról(2008. szeptember 30. – október 10.)

Előkerülnek az elveszett izraeli törzsek?

Kirgizisztánból többek között Anaimida Ibrahimakun misszionáriussal ismerkedhettem meg. Története és kutatása egészen elképesztőnek tűnik első hallásra. Meggyőződése, hogy a kirgiz nép az elveszett Manassé törzs lenne, amelyet Isten még hazavezethet Izraelbe. Amikor állítása bizonyítékai után érdeklődtem, a következőket mondta el: Ma is ismert ősi eposzuk szerint, népük Jákób pátriárkától származik. De ők, mint kirgiz nép, eposzuk szerint egy ismeretlen királynőtől születtek (József felesége az egyiptomi fáraó lánya). A mai napig nem fogyasztanak disznóhúst, a bárányt pedig különleges körülmények között fogyasztják el: csak éjszaka, de akkor az egész családnak együtt kell lennie, s nem hagyhatnak belőle egyetlen falatot sem hajnalra (páska?). Ugyancsak nem ehetik meg az állatok forgócsontjára tapadó inat sem (Jákób története!). Genetikai vizsgálódás is folyik, amely eredmények ugyancsak ebbe az irányba mutatnak. – Ezt a hírt nem tudom kommentálni, de mindenesetre tudvalévő, hogy az Úr a végidőkben 12 ezer személyt elpecsétel Izrael minden törzséből, így Manasséból is (Jel 7,6).