Kategória: Hírek   

Az olajfa mozgalma megteremtésére vonatkozó látás

(Helmuth Eiwen lelkipásztor, Ichthys közösség, Wiener Neustadt, Ausztria)

A következõkben megfogalmazott látás egy szellemi mozgalomról szól, amely a nemzetek hívõibõl és messiási zsidó gyülekezetekbõl áll, akik hasonló értelemre jutottak és ugyanazt a szellemi terhet kapták az Úrtól.

- Hogy mind a nemzetek gyülekezetei, mind a messiási zsidó gyülekezetek nélkülözhetetlen részei a Róma 11 nemes olajfájának.
- Hogy ezt az igazságot közösségeikben is megéljék.
- Hogy együtt hallassák hangjukat a Krisztus (Messiás) Testében.

E látás kezdõpontja egy álom volt, amelyet Uli Eiwen látott egy hatalmas fáról, amelynek erõs és széles ágai voltak, ezeken az ágakon csomók, amelyeket elektromos vezetékek kötöttek össze. Ebben az álomban Bob Jones ezt mondta errõl a fáról: “Isten jelenléte nyugszik ezen a fán.”

Az álomnak egy másik részlete tette nyilvánvalóvá, hogy ez a fa a Róma 11 nemes olajfája, amely, különleges megjelenésénél fogva egy bizonyos kapcsolati hálózatot jelképez. Isten azt is mutatta nekünk, hogy a csomók egy-egy gyülekezetet képviselnek, amelyek más gyülekezetekhez kapcsolódnak a Szent Szellem munkáján keresztül.

Hisszük, hogy ezekben az idõkben az Úr elõhív egy gyülekezeti mozgalmat, amelynek keretében az ilyen gyülekezetek, amelyek közösségi életében megjelenik a nemes olajfa szellemi jelentése a Szent Szellem által kerüljenek egymással összeköttetésbe.

Ezek a csomók egyrészrõl a nemzetek gyülekezeteire utalnak, amelyek teológiai látása és gyülekezeti élete tükrözi azt, hogy mit jelent beoltatva lenni Izrael nemes olajfájába, és messiási zsidó gyülekezetek, akik ennek az nemes olajfának természetes ágai.

Ez a kétféle közösség együtt rajzolja ki a nemes olajfát, az egy újjá lett embert, a zsidók közül származó hívõket, és a nemzetek megtértjeit. Az olajfa mozgalom ennek az igazságnak látható kifejezõdése.

Az olajfa mozgalma, mint gyülekezeti mozgalom:

Ez a mozgalom gyülekezetek mozgalma, és nem annyira egyes vezetõk, vagy Izraelt szeretõ egyének vagy Izraellel kapcsolatos szolgálatok mozgalma. A hangsúly a gyülekezeteken van, amelyeknek nemcsak vezetõi jutottak személyes meggyõzõdésre a nemes olajfa jelentõségét illetõen, hanem akik ezt az igazságot tudatosan beépítik gyülekezetük életébe.

E mozgalom célja nem az, hogy egy szervezetet hozzon létre, hanem egy olyan kapcsolati hálózatot a különbözõ hátterû gyülekezetek és vezetõik között, akiket a nemes olajfa e látomása kapcsol össze. Ez a mozgalom elsõsorban a közös meggyõzõdés mozgalma.

A mozgalom három PILLÉRE:

I.) Közös teológiai megvallás:

A Biblia kinyilatkoztatása alapján Izrael jelentõségét és a Róma 11-ben szereplõ Olajfát illetõen .

II.) Közös célok:

Az Olajfa mozgalmának közös célja az, hogy Krisztus Testén belül hang legyen e közös látás képviseletében. Azt akarjuk, hogy használjon minket Isten arra, hogy kijelentsük Izrael iránti szeretetét egy mélyebb módon és modellezzük az életünkkel, mit jelent a nemes olajfa részeként élni.

III.) Barátságok:

Ezt a mozgalmat a személyes, emberi kapcsolatok éltetik, amelyeket Isten Szent Szelleme hoz létre a nemzetek gyülekezetei és a messiási zsidó közösségek és ezek vezetõi között. Ezek a kapcsolatok a kommunikáció, a megosztás, a bátorítás, a támogatás, egymás erõsítése és találkozások létrehozása közegében virágzik.

I.) Az olajfa mozgalom teológiai hitvallása:

A következõ teológiai hitvallás a nemzetek keresztény közösségeinek szempontjából fogalmazódott meg, és javaslat egy közös hitvallásra:

a) A Róma 11 nemes olajfája:

1) Mozgalmunk alapképe a Róma 11 nemes olajfája, amely Isten üdvtörténetének teljességét képviseli, Izraellel és a nemzetekkel.

2) A gyökér és a törzs a hívõ Izraelt reprezentálja, Ábrahámtól kezdve, és ezért a szellemi kinyilatkoztatás teljes gazdagságát is, amelyet Isten ebben a szövetségben nyilatkoztatott és bontott ki.

3) Az olajfa ágai, amelyek a gyökérbõl táplálkoznak és a törzsbõl nõnek ki, Krisztus Testének a képe, amely Jézusban hívõ zsidókból (természetes ágak) és a nemzetekbõl hitre jutott emberekbõl áll, (beoltott vadolajfa ágak).

b.) Hogyan tekintünk Krisztus nemzetekbõl álló egyházára: beoltattunk Izrael nemes olajfájába.

1) Felismerjük, hogy nekünk, a Krisztusnak a különbözõ nemzetekbõl álló egyházának nincsen a zsidó olajfától különálló identitása, mert csak az után váltunk a Krisztus Testének részévé, miután Jézus beoltott minket a nemes olajfába. A világ nemzeteibõl származó hívõkként nem egy új olajfa részesei lettünk, Izraelnek a megváltás története során nemesített olajfája mellett vagy ahelyett. (Róma 11: 16-18)

2) A beoltatás által részesedtünk a gyökerekbõl, és a nemes olajfa éltetõ nedveibõl, és lettünk örökös társak Izrael gazdagságában és szellemi kijelentésében. Továbbra is megáll az, amit Pál a Róma 11:18-ban a nemzetek keresztényeinek mond: “Gondoljátok meg tehát; nem ti hordozzátok a gyökeret, hanem a gyökér hordoz titeket” A nemzetek között élõ Krisztustest, amely nem a nemes olajfa gyökerébõl és törzsébõl nyeri szellemi táplálékát és erejét, kiszárad és ki van téve számos megtévesztésnek.

3) A beoltatás nem tesz minket (a nemzetekbõl származó keresztényeket) zsidóvá , Ábrahám leszármazottaivá (származás szerint), hanem hit által leszünk Ábrahám gyermekei. (Galata 3:29 ).

4) Bûnként valljuk meg, és károsnak tartjuk, hogy a Krisztus testének nagy része levágta magát a nemes olajfáról, azáltal, hogy megtagadta zsidó gyökereit, hátterét, és kifejlesztette a behelyettesítés teológiáját a Krisztus utáni második századtól, és ezáltal el is veszítette a gyökerek erejét.

5) Éppen ezért mi Jézusban elsõsorban a zsidó Messiást látjuk. Mint népének Messiása, úgy is kijelentette magát, mint a mi Urunk és Megváltónk.

6) Felismerjük, hogy a nemzetek között élõ Krisztustest a zsidók között élõ Krisztustestbõl fogant. Ennek eredményeként megfordíthatatlan kapcsolat van az atyák és a fiak között, a természetes és a beoltott ágak között, és ez alapozza meg a bibliai kijelentést; elõször zsidónak.

7) Az olajfa mozgalom fontos hangsúlya, hogy újra felfedezze és demonstrálja a Krisztus Testének zsidó gyökereit, amelyet a keresztény történelem gyakran megtagadott és elfelejtett, és ezt tanításban és gyakorlatban kibontsa.

8) Éppen ezért fontos hangsúlyt fektetünk arra a kérdésre; hogyan néz ki, milyen is Krisztusnak az a Teste, amely magára úgy tekint, mint ami beoltatott a nemes olajfába?

c) Egységünk a Krisztustest messiási zsidó részével:

1)Mint a nemzetekbõl származó hívõk, felismerjük a Krisztustest messiási zsidó részét, ahogyan az megéled ma a messiási zsidó mozgalomban (olyan zsidók mozgalma, akik hisznek Jézusban, mint Messiásban).

2) Felismerjük, hogy a messiási zsidók, és a messiási zsidó közösségek egyenes leszármazottai Jézus elsõ zsidó követõinek – ide értve arra irányuló vágyukat is, hogy saját közösségeiket kiépítsék a Krisztus Testén belül, zsidó identitásuk alapján, újra elfoglalva helyüket és megélve zsidó identitásukat, zsidó kifejezésmódokat használva.

3) Felismerjük, hogy õk a Krisztus Testének másik, nélkülözhetetlen része, amit nem kívánunk integrálni vagy asszimilálni a nemzetek egyházaiba.

4) Hangsúlyozzuk, hogy a Krisztus Testében mindkét rész Jézusban egységnek teremtetett, amelyekre úgy tekintünk, mint isteni elhívás hordozóira, amit nekünk áldanunk kell és meg kell erõsítenünk. Ezért ellene mondunk minden tendenciának, amely falak felhúzására törekszik vagy egymástól elzárkózásban akar létezni. Egy életteli átadás mûködik a Test két része között , de az alapelv – “zsidónak elõször” – továbbra is érvényes.

5) Felismerjük, hogy Isten legmagasabb rendû célja, hogy elõhozza a kettõbõl teremtett egy új embert, Krisztus egyetlen menyasszonyát, az egyetlen új szövetség népét, akik legmagasabb identitásukat magában Jézusban találták meg. (Efezus 2:15, Galata 3:28).

d) Kapcsolatunk Izrael egészével:

1) Felismerjük, hogy Izrael egész népe Isten választott népe, akivel Isten örök szövetséget kötött, Ábrahámtól kezdve (Ó és Újszövetség). Szeretnénk Izrael egész népét szolgálni, és elismerjük, hogy sok módon emeltük önmagunkat Izrael népe fölé a múltban. Hiszünk Izrael nemzeti és szellemi helyreállításában, a bibliai próféciák fényében. (Jeremiás 31, Ezékiel 36 és 37, stb).

2) Úgy tekintünk a messiási zsidó mozgalomra, mint a bibliai ígéret garanciájára, hogy egy nap egész Izrael fel fogja ismerni Jézusban a Messiást, és Benne üdvösséget nyer.

3)Ezzel együtt felismerjük, hogy Izrael földje az a történelmi és földrajzi hely , amelyet Isten a szövetség igéi alapján Izraelnek adott, örök tulajdonul (1 Móz 17:8), hogy azzá a hellyé legyen, ahol Isten teljes megváltói mûve végbement az emberi történelemben, és ez lesz az a hely is, amely központi jelentõségû lesz Jézus második eljövetelében is, és Isten Országának beteljesedésében.

4)Éppen ezért a zsidó nép visszatérése a világ minden részérõl Izrael földjére Isten ígérete – amely egybehangzik az ószövetségi próféták szavával. (Jeremiás 16: 14-18; 30:3; Ezekiel 36:23-24; 37:11-14; Ámósz 9:14-15) E beteljesedés napjainkban zajlik, és mint a nemzetek hívõ tagjai, ezt a folyamatot támogatni kívánjuk.

5)Hisszük, hogy Isten a nemzetek között élõ hívõket használni akarja arra, hogy bizonyságtételük szava által és az Izrael felé gyakorolt szeretetük által a Róma 11:13 szerint Izraelt szent féltékenységre ingereljék saját Istenük iránt, Ábrahám, Izsák, és Jákób Istene után és Messiásuk, Jézus után.

6)Az Isten Igéje szerint magunkra úgy tekintünk, mint akiket Isten arra hívott, hogy áldjuk Izraelt (1 Móz 12:3) és imádkozzunk Izraelért (12:3) a bibliai ígéretek szerint, míg Isten helyre nem állítja Jeruzsálemet és nem teszi azt az egész föld dicséretévé” ( Ézsaiás 63:8)

7) Az “Úr ünnepeiben” (3 Móz 23) látjuk, hogy azok Izrael számára örök rendtartás szerint adattak, és világosan mutatják be a Jézusban beteljesedõ megváltás történetét, áldozati halálától a békesség messiási királyságának eljöveteléig. Mivel ezek az ünnepek Jézusban teljesednek be, nagy jelentõséggel bírnak a nemzetek hívõi számára is.

8)Mint a nemzetek között élõ Krisztus Testének tagjai, megvalljuk az Izrael népe ellen elkövetett bûneinket:

- A “behelyettesítés” teológiája által, amely azt állítja, hogy az egyház az új Izrael, amely a természetes Izrael helyére lép a szövetségben.

- Hogy arra kényszerítette a hitre jutott zsidókat, hogy feladják zsidó identitásukat.

- Hogy zsidókat üldözött és gyilkolt meg a kereszt nevében.

- Hogy az egyház és társadalmaink tele van burkolt antijudaizmussal, antiszemitizmussal és anticionizmussal.

II.) Az Olajfa mozgalom célkitûzései:

Hisszük, hogy Isten elhív egy szellemi mozgalmat a nemzetek gyülekezetei és a messiási zsidó gyülekezetek körébõl, és fel akarja használni:

Új szeretet fel élesztésére Iz rael népe iránt, és hogy ez növekedjen a nemzetek keresztényei között. Hogy jobban érthetõvé váljon Izraelnek a megváltás mûvében játszott szerepe a múltban, a jelenben és a jövõben .

Hogy a Krisztus Testét mély bûnbánat járja át Izrael és Isten Igéje ellen elkövetett bûnei miatt ( behelyettesítés teológia) hogy az egyházak megtérjenek és kiengesztelt kapcsolatba lépjenek Izraellel.

Hogy a Krisztus egész Testében a olajfa Róma 11-ben leírt képének megértése növekedjék, és áttörésszerûen megvilágosodjék a Krisztus Testében.

Hogy a nemzetek gyülekezetei újra felfedezzék zsidó gyökereiket.

Hogy segítse a Krisztus Testét abban, hogy Istenben Jézus Atyját , és Izrael Istenét , Ábrahám, Izsák és Jákob Istenét egyszerre lássa.

Hogy segítse a nemzetek gyülekezeteit abban, hogy megértsék: mit jelent Izrael nemes olajfájába oltva élni, részeseivé válni a gyökerek éltetõ nedvében és zsírjában társ-örökösnek lenni).

Hogy segítsen, hogy a Krisztus Teste a nemzetek között megértse a messiási zsidó testvérek és gyülekezeteik jelentõségét, és abban, hogy meglássák: a messiási zsidók a Krisztus Testének nélkülözhetetlen tagjai, akik nélkül a Krisztus Teste fogyatékos.

Hogy segítse a nemzetek gyülekezeteit, hogy megértsék, a messiási zsidó testvérek újra igénylik az õket zsidó identitásuk alapján megilletõ helyet a Krisztustestben: a természetes ágak helyét.

Hangsúlyozza és támogassa az “egy új ember” tanítását és megnyilvánulását, amely a Krisztus teljes testén belül a zsidó és nem zsidó hívõk egysége.

Hogy segítse, hogy a nemzetek gyülekezetei és a messiási zsidó gyülekezetek olyan egységre jussanak, amelyrõl az Efezus 2,14 beszél: “Aki a kettõt eggyé tette, és lerombolta az ellenségesség közbevetett falát.”

Hogy segítse mind a nemzetek, mind a zsidó hívõk között, hogy identitásuk lényegét Jézusban találják meg.

Hogy bátorítsa a nemzetek gyülekezeteit, hogy nyilvánosan kiálljanak Izrael mellett, mint Isten választott népe mellett, és az antiszemitizmus bármely formája ellen.

Hogy a nemzetek gyülekezeteit arra bátorítsa, hogy teljes mértékben magukba fogadják a Szent Szellemnek azt a munkáját, amit Izraelben és a zsidó nép között végez az ígéretek szerint, és azt imádságban és tettekkel támogassa.

Hogy segítse a hívõket a nemzetek között, hogy közbenjárók legyenek (õrállók Jeruzsálem falain) míg Isten Jeruzsálemet a Föld dicséretévé teszi. ” (Ézsaiás 62:7)

III.) Barátságok:

Amikor gyülekezetek azonosulnak a fentebb vázolt hitvallással és célokkal, akkor egy nagy folyam indul be Krisztus Testében napjainkban, amelyet Isten hív életre.

Ugyanakkor azt is hisszük, hogy fontos a gyülekezetek számára magukat a fenti látás szerint látni, hogy az ilyen közösségek, gyülekezetek egymással kapcsolatba kerüljenek, és magukat tudatosan egy ilyen szellemi mozgalom részének tekintsék annak érdekében, hogy erõteljesebb prófétai hang legyenek a Krisztus Testében.

Mi lehet a gyülekezetek közötti kapcsolat alapja:

- A látással való azonosulás

- Találkozások vezetõi és gyülekezeti szinten

- Kommunikáció:

Hírlevél teológiai üzenetekkel

Információk cseréje konkrét események, tevékenységek, izraeli utak stb. kapcsán.

Olyan gyülekezetek információs adatbázisa, amelyek szándékosan e mozgalom részesei akarnak lenni

Tanítók, szolgálók, szemináriumok kölcsönös cseréje, teológiai anyagok megosztása kölcsönös ajánlás esetén .

Jelenlegi koordinátor: Helmuth Eiwen lelkipásztor

Ichthys Gemeinde – Wiener Neustadt / www.ichthys.at

Ausztria

e-mail: [ Email ]

Tel.: 0043- (0)2622- 83944

  • Print
  • PDF
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • Add to favorites
  • email