Abbász Izraelt ostorozta, majd az ellenállás folytatásával fenyegetett

A Palesztin Hatóság elnöke az ENSZ Közgyűlése előtt tartott beszédében Izraelt vádolta meg a béketárgyalások kudarcba fulladásáért. Abbász a szónoklatát megelőzően a nemzetközi nyomás, valamint a Hamasz kritikája ellenére is átnyújtotta ENSZ tagsági kérelmét. A tagsági kérelmének átnyújtását követően Abbász, a Közgyűlés előtt tartott beszédében megbékélésre szólította fel az izraelieket, majd egyben azzal vádolta meg őket, hogy Jeruzsálem felelős a kudarcba fulladt béketárgyalásokért. Azzal ostorozta a zsidó államot, hogy folytatta az izraeli építkezéseket a „palesztin területeken”, ezzel zsákutcába vezetve a békefolyamatot. Mint mondta, ezzel a politikával Izrael igyekezett aláásni a két állam megoldást, és már-már a Palesztin Nemzeti Hatóság létét is veszélyeztette. A palesztin vezető hozzátette: minden, a békefolyamat „felújítása” érdekében tett „igyekezete” ellenére az izraeli kormány álláspontjába ütközött. A palesztinok folytatni fogják a népi, békés ellenállást – jelentette ki Abbász. Abbász úgy vélekedett: “elég, elég, elég”, itt az idő a palesztin függetlenségre, véget kell vetni a 63 éve tartó „tragédiának”. A palesztin elnök szerint az ENSZ szavazás a palesztin államról az igazság pillanata lehet, amelyben az államok arról dönthetnek, hagyják-e, hogy tovább folytatódjon a világ utolsó „megszállása”. Abbász szerint a palesztin állam határainak az 1967-es vonalak előtti mezsgyéken kell húzódniuk, Kelet-Jeruzsálem fővárossal. (Ez utóbbi azt jelentené, hogy a zsidóságot megfosztják legszentebb helyeitől, azok ugyanis az 1967-es vonalak mögött húzódnak.)

A mostani palesztin reakció a megfeneklett tárgyalásokra – ahogy a 2010-ben újraindult tárgyalások során támasztott követelményeik is, mint például a teljes, kelet-jeruzsálemi építkezések befagyasztása – precedens nélküli helyzetet teremtett. Ugyanis a Jichák Rabin és Jasszer Arafat által elfogadott 1990-es oslói megállapodások egyértelműen meghonosították azt az alapelvet, miszerint minden Izrael és a palesztinok között fennálló nézeteltérés kölcsönös megegyezések által kerül rendezésre és nem más módon. 1993. szeptember 9-én Washingtonban az egymás kölcsönös elismeréséről szóló levélváltások során Abbász elődje, Arafat kifejezetten magára vállalta a következőket: „A PFSZ elkötelezi magát a békefolyamat és a két fél között fennálló konfliktus békés megoldása mellett, valamint kinyilvánítja, hogy minden, a végleges státuszt érintő kérdést tárgyalások útján kíván rendezni.”

Ezen kötelezettségvállalás vezetett az első oslói megállapodás, az 1993. szeptember 13-án a Fehér Ház gyepén Izrael és a PFSZ által aláírt Elvi Nyilatkozat elfogadásához. Az oslói folyamat keretein belül ezt követően elfogadott megegyezések szintén megismételték ezt az érdemi feltételt. Így amikor Izrael és a PFSZ 1995. szeptember 28-án aláírta az Oslo II. néven is ismert Átmeneti megállapodást, a két fél a következő lényeges kikötést vállalta magára: „Egyik fél sem kezdeményez, illetve tesz olyan lépéseket, amelyek a végleges státuszról szóló tárgyalások befejezése előtt megváltoztatnák Ciszjordánia és a Gázai övezet státuszát.” (Átmeneti megállapodás, 31. cikke)

Apartheid állammá válhat Palesztina?

A palesztin állam (“hatályos”) alkotmánytervezete ezt írja: az iszlám lesz Palesztina hivatalos vallása, a törvényhozás forrása pedig az iszlám törvénykezés, a sárija elvein kell, hogy alapuljon. (“The principles of IslamicShari’a shall be a principal source of legislation.”)

Mint ahogy korábbi elemzésünkben megírtuk, az új palesztin állam tervei között szerepel többek között, hogy megakadályozza a zsidók állampolgárrá válását, valamint azt, hogy zsidó földet vásárolhasson, vagy akár ott élhessen, Palesztina tervezett Iszlám „demokráciájában”.

Az új palesztin állam tehát apartheid állammá válhat: vallási és nemzetiségi diszkrimináción fog alapulni, és egyetlen egy vallás rendelkezéseinek fogja alávetni a jogrendjét.

Forrás: Molnár László – atv.hu