Skip to content

A szukkot – és a nemzetek

etrog1I. Mióta Izrael néppé lett, a három legnagyobb ünnepe közül az egyik a szukkot (V Móz 16,16). Érdekes módon ezen az ünnepen befogadták azokat a keresőket is, akik a nemzetekből származtak. Ha az ünnep értelmét a Messiásban keressük, akkor az Írás alapján is egy olyan kép tárul elénk, hogy a szukkot elhozza majd Izrael és a nemzetek eddig sohasem látott egységét a Messiásban.

A szukkot kifejezés héberül (lomb)sátrakat jelent, és azokra a lombsátrakra utal a név, amikben a zsidók laktak, miután kivonultak Egyiptomból (III Móz 23,43). /A szukka a szó egyes száma, lombsátort jelent./ A sátrak ünnepe zárta be a mezőgazdasági évet, amikorra már minden termést, gyümölcsöt betakarítottak.

A Tóra pontosan előírta, hogy az ünnep napjain hány áldozatot kell bemutatni (IV Móz 29, 12-40). „Ezen az ünnepen több áldozatot mutattak be, mint bármely másik ünnepen, mivel ez a ’betakarítás ünnepe’ volt. Ekkor fejeződtek be az évi munkák a szőlőben, a szérűben és a présházban, és az ezzel járó örömet kifejezésre juttatták Istennek bemutatott bőséges áldozatok alakjában, aki bőkezűen áldotta meg kezük munkáját.

A tulkok száma, amely a hét nap mindegyikén eggyel csökkent, összesen hetven volt. A rabbinikus felfogásban ez a hetven tulok megfelelt a világ hetven nemzetének és engesztelésül szolgáltak az egész emberiségért. (Tanchuma Pinhász XVI, Num. r. XXI,24.) A Sátrak ünnepét tehát már ősi időkben messiási ünnepnek tekintették, mely az egész emberiséget összehozza testvériesen, közös Mennyei Atyánk ’szukkájának’ fedele alatt.“1

A rabbik az alábbi versből vezették le, hogy a nemzetek száma kezdetben hetven volt. „Midőn a Legfelségesebb kiosztotta a nemzetek között örökségüket, Midőn szétválasztotta az emberek fiait, megállapította a népek határait Izráel fiainak száma szerint.” (V Móz 32,8) Mivel Izrael hetven leszármazottjával ment le Egyiptom földjére (I Móz 46,27 vö. II Móz 1,5), így a nemzetek száma is hetven. Ez nagyjából megfelel a Mózes első könyve X. fejezetének, ami a népek eredetét írja le. Ebből következik tehát az értelmezés, hogy Izrael szukkoti áldozata kezdettől fogva a világ népeiért is volt. Izrael a nemzetekért is az Örökkévaló előtt áll ezen az ünnepen, amelyek a Messiás előtt „távol voltak” Istentől (Ef 2,13).

II. Izrael és a nemzetek eljövendő egységéről egy másik párhuzam is megjelenik a sátrak ünnepével kapcsolatban. Az ünnep képéhez hozzátartoznak a különböző „leveles, lombos ágak”. A Tóra elrendeli: „És vegyetek magatokhoz az első napon dísz-fának gyümölcsét, pálmaágakat és sűrű lombú fának és fűzfának a gallyát és vigadjatok az Örökkévaló, a ti Istenetek színe előtt hét napon át.” (III Móz 23,40) A zsidó hagyomány a fenti vers alapján négyféle ágat említ. Két ágat egyértelműen meghatároz a Tóra: pálmaágakat és a fűzfaágakat.

A Hertz Biblia kommentárja szerint a díszfának gyümölcse a hagyomány szerint az citrus (etrog), a sűrűlombú fának ága – szó szerint „vastag fa”, helyesebben „vastag levelű fa” – pedig a mirtuszágak. „Ezeket a hagyományos magyarázatokat támogatja Josephus, aki azt írja, hogy ezen az ünnepen mirtuszágakból, fűzfaágakból, pálmaágakból és etrogból álló csokrot használnak.”2

A négyféle növény: a citrusgyümölcs (etrog), a pálmaág (luláv), a mirtuszág (hádász) és a fűzfaág (árává). „’…vigadjatok az Örökkévaló… színe előtt.’ Ezt a kifejezést közvetlenül az előbbihez fűzték és ezen alapultak a szentélyben tartott vidám körmenetek. A zarándokok lulávot (pálmaág) és etrogot tartottak kezükben és zsoltárokat énekeltek Isten dicsőségére.”2 A hagyomány előírását az teljesítette, akinek a saját kezében volt a négyféle ágból egy-egy. A szukkoti örömmel, vidámsággal összefonódnak ezek a növények, amiket ma is láthat az ember, ha Izraelben jár.

Az ünnep történetéhez azonban hozzátartozik, hogy az Örökkévaló elrendelte a Tórában az ünnep megtartását, de a későbbi korokban a szukkotot nem ünnepelték meg. Nechemja (Nehémiás) könyvéből tudjuk, hogy Józsué idejében még megtartották, de aztán hosszú ideig, a babiloni fogságból való visszatérésig nem. „Csinála pedig az egész gyülekezet, mely hazatért a fogságból, leveles színeket, és lakának a leveles színekben; mert nem cselekedtek vala így Józsuénak, a Nún fiának idejétől fogva Izráel fiai mind az napiglan, és lőn felette igen nagy örömük.” (Neh 8,17)

A szukkot titkának megértéséhez talán ez is közelebb visz minket. Hiszen a Messiás feltámadása után az apostoli korban is tartották az őszi ünnepeket. Semmilyen újszövetségi rész nem szól arról, hogy az apostolok változtattak volna az Örökkévaló ünnepein. Később, hosszú évszázadokig a Messiás Teste sem tartotta az ünnepet, de most, amikor már Izrael újra visszatért a földjére, a Mindenható ismét kezdi előhozni, megmutatni ezt az ünnepet.

Nechemja (Nehémiás) könyve tehát beszámol arról, hogy egy „rendhagyó” szukkotot ültek Izrael fiai. Nechemja napjainak történései sok tekintetben hasonlítanak azokra az eseményekre, amelyek napjainkban játszódnak le. Nehémiás idejében tért vissza Izrael maradéka több hullámban a földjére, ahogy azt napjainkban is látjuk. Mindez Nechemja idejében az akkori legnagyobb uralkodó, a Perzsa birodalom királyának engedélyével történt, ahogy napjainkban is, de korántsem viszontagságok, szorongattatás nélkül. Elkezdték újjáépíteni Jeruzsálemet (Neh 3), de a környező népeknek ez nem tetszett, és folyamatos nyomás alatt tartották a hazatérteket. „Így csak a férfiak felét tudták foglalkoztatni az építkezésen, mivel a többieknek őrködniük kellett. Ugyanez volt a helyzet Izrael országának felépítésénél is, a cionizmustól az államalapításig, tehát kb. 70 évig.”3 – írja Shlomo Drori, aki maga is részt vett az állam felépítésében, mert még a II. világháború előtt Izraelbe települt a családja.

Ez a sok szempontból ma is aktuális könyv leírja azt a nagy feleszmélést, amit átéltek akkoriban Izrael fiai. A hetedik hónap első napján a papok az összegyűlt nép elé álltak és elkezdték felolvasni a Tórát. A leviták pedig magyarázták a népnek Mózes tanítását, akik nagyon sírtak (Neh 8,1-12). „És mondta Nechemja, az a tirsáta, meg Ezra pap, az írástudó, és a leviták, a kik a népnek értelmezték, az egész népnek: Ez a nap szent az Örökkévalónak, a ti Isteneteknek, ne gyászoljatok és ne sírjatok – mert sírt az egész nép, midőn hallották a tannak szavait. 10. És mondta nekik: Menjetek, egyetek kövér ételeket s igyatok édes italokat, s küldjetek ajándékokat annak, akinek nincsen előkészítve; mert szent e nap az Urunknak és ne búsuljatok, az Örökkévalóban való öröm a ti erősségetek.” (Nehem. 8,9-10)

A nép találkozása Istenével, Istenének parancsolataival. Mindez Nechemja idejében egy katartikus erejű találkozás volt, ami profetikusan is szólhat számunkra. A nép találkozása a Messiással hasonló keserűség, mély bűnbánat lesz, ami hamar feloldódik majd a vigasztalásban és az örömben. Nechemja könyvének egyes versei még az előttünk álló időkről beszélhetnek:

„… magyarázzák vala a népnek a törvényt, s a nép a maga helyén áll vala.” (Neh. 8,7) – Izrael népe elfoglalja azt a helyét a Messiásban, amit Isten neki rendelt.

„… mert megértették a beszédeket, a melyekre őket tanították vala.” (Neh. 8, 12)

„… megértenék a törvénynek beszédit.” (Neh. 8,13) – Valóban megértik, és megtartják a szívükbe írt törvényeket.

A hetedik hónap második napján pedig a Tóra tanulmányozása után így szóltak a néphez a vezetők: „…menjetek ki a hegységbe és hozzatok olajfaleveleket és vadolajfaleveleket, és mirtuszleveleket és pálmafaleveleket meg sűrű lombú fának leveleit, hogy készítsetek sátrakat, amint írva van.” (Neh 8,15) Az előírt tisri hónap 15-e előtt jóval ezt parancsolták.

Ami „érthetetlen”, hogy hogyan kerülnek oda az olajfalevelek, és a vadolajfalevelek. A pálmaleveleket említi a Tóra, a mirtuszágakat a hagyomány is kiolvasta a Tórából, de a „nemes olajfa” és a „vadolajfa” ágait csak a Szellemtől ihletve rendelhették el a papok, és a leviták. Úgy, ahogy körülbelül 600 év múlva a Szent Szellem indítására Saul rabbi, azaz Pál apostol megfogalmazta a Rómaiakhoz írt levélben a nemes olajfa példázatát, amibe a vadolajfa ágak beoltatnak.

Noha a szukkot ünnepének megvalósulása még előttünk áll, és ez Isten titka, de az látható, hogy elhozza majd Izrael és a nemzetek egységét. Megvalósul az a példázat, amit Pál a nemes olajfa (Róma 11) képével ábrázolt. Mindez fontos számunkra, és az üdvtörténetben beteljesülő őszi ünnepek, és az addig előttünk álló idők üzenete, hiszen az Örökkévaló szeretné látni a „Menyasszonyában” (Ef 5,27) ennek az isteni kijelentésnek a valóra válását.

Végjegyzetek:
1 Hertz Biblia magyarázata a Num 29,12-38 verseihez
2 Hertz Biblia magyarázata a Lev 23,40 verséhez
3 Shlomo Drori/Jurek Schulz: Az Édentől a Paradicsomig  III., (88. o.)

forrás: www.izrael-immanuel.net

 

Back To Top