A peszachi bárány – Isten Báránya 2. rész

A zsidó családok, akik ott voltak a megváltás pészahján, vagy akik késõbb szereztek tudomást errõl, jól tudták, hogy mit jelent az, hogy a Bárányt (mai idõ szerint) délelõtt 9 órakor áldozták meg. Ez pontosan beleilleszkedett abba a gyakorlatba, amit folytattak. Estére el kellett készülniük, hiszen a parancsolat szerint (II. Móz. 12, 6) ekkor már kész kellett lennie a vacsorának, hogy a családok Széder esti asztalhoz ülhessenek.   Az Örökkévaló azonban nemcsak az áldozatbemutatás idejével adott jelet a népnek, hanem ezen a napon teljesült be az Ámosz próféta könyvében több száz éve megírt prófécia is: „És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.“ (Ámós 8,9) A Messiás halálakor – pontosan délben – elsötétedett az ég.
Jesua (Jézus) azért született meg testben, hogy a világ világossága legyen. Ahogy pedig az Írás mondja: „És a világosság a sötétségben fénylik…“ (Ján. 1,5). A kereszten azonban ráhelyezte az Örökkévaló a bûneinket, és elfordult Tõle, és Jesua (Jézus) nem világíthatott. Ahogy az Õ fénye kihunyt, az egész világ sötétségbe borult.

A tökéletes áldozat:
Az örökkévaló Isten asztalt terített az emberiségnek azon az estén. Az elõképek után a valódi Bárány áldoztatott meg. Azóta ehhez az asztalhoz járulunk, és erre az Áldozatra mutatunk.
A megtört kenyér – Krisztus összetört teste a kereszten, a kínzásokban, a szenvedésben. A Tóra úgy rendelkezik, hogy a pészahi asztalnál és az ünnepen a sanyarúság kenyerét, nyomorúságnak kenyerét (V. Móz. 16,3) fogyasszák. Erre emlékszünk mi is az Úrvacsorában, Krisztus megsanyargatott, megnyomorgatott, összetört testére.

De a Messiás teste csak ebben a szenvedésben tört össze. Nem volt rajta olyan törés, hasadás, mint a mi testünkön, a mi életünkben. A saját bûne nem ejtett rajta sebet, nem törte meg, mint minket a bûneink. A Messiás egész élete szellemben megbonthatatlan volt. Nem volt ellentmondás a cselekedeteiben és a szavaiban. Egységben élt az Atyával. Nem hagyott ki, nem fáradt el. Vitatkozva a népével Jesua (Jézus) megjegyzi, hogy az Írás nem bontható fel. (Lk. 10, 35) Õ, mint az élõ Ige, Aki testté lett és köztünk lakozott, ugyancsak nem volt felbontható (Jn. 1, 1-4, 14.). Az élete, és az egész földi szolgálatának a csúcspontja, az áldozata is megbonthatatlan volt. A kereszten Jesua (Jézus) tagjait nem törték el, hasonlóképpen a pészahi bárányokéhoz (II. Móz. 12, 46, vö. Jn. 19, 33-36;  Zsolt. 34,21). Az Örökkévaló már a bárány áldozatok bemutatásánál gondoskodott arról, hogy ne szabdalják szét, ne bontsák meg az áldozat egységét. A Tóra írja az áldozat elkészítésérõl: „Ne egyetek belõle nyersen vagy vízben fõzve, hanem tûzön sütve egészben fejével, lábszáraival és belsõ részeivel.” (II. Móz. 12,9 – Hertz Biblia). A Hertz Biblia így kommentálja e verset: „vagy vízben fõzve – Nem volt szabad a bárányt fõzni, mert ezáltal elkerülhetetlen lenne szétvagdalása. Nem volt szabad szétdarabolni, hanem egyben kellett megsütni… Egy étkezés, egy asztalnál, egy darabban, teljesen el kell fogyasztani.” Így rendelkezett az Örökkévaló elõremutatva Fia megbonthatatlan és tökéletes áldozatára: „Egy házban egyék meg; a házból ki ne vígy a húsból, és csontot se törjetek össze abban.” (II. Móz. 12, 46) Az áldozat tökéletes mivoltához kezdetektõl fogva hozzátartozott az, hogy ne kelljen kényszert alkalmazni a feláldozandó állaton. Amíg áldozatot mutattak be a

Templomban, a bárányt úgy kellett levágni, hogy ne nyíljék lehetõsége a bégetésre, különben az áldozat érvénytelen. Jesua (Jézus) sem nyitotta meg a száját, hogy fájdalmát elpanaszolja, hogy védekezzen vagy ellenálljon. A tökéletes áldozatának az is része volt, hogy „száját nem nyitotta meg“. Ahogy a Templomban feláldozott bárányokban nem lehetett ellenszegülés, úgy Isten Bárányában sem volt. „Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az õt nyírõk elõtt; és száját nem nyitotta meg!“ (Ésa. 53,7 – Károli)Érdekes módon, épp a Talmud tesz bizonyságot Jesua (Jézus) áldozati halálának tökéletessége mellett. Igazolja, hogy a Messiás áldozatát, amely körülbelül a Templom lerombolása elõtt negyven évvel történt, elfogadta az Atya. A zsidóság a jom kippur ünnepén minden évben áldozatot mutatott be. Az Örökkévaló olykor látható jelét adta annak, hogy elfogadta az áldozatot. Ezen az ünnepen a fõpap két bakot vitt az Úr elé: az egyiket elbocsátották a pusztába, a másikat feláldozták az Örökkévalónak (III. Móz. 16, 8-11). Az áldozat bemutatásakor a fõpap „…bíborgyapjú csíkot kötött az elbocsátandó bak fejére (szarvai közé), szembe állította a kapuval, amelyen át elbocsátandó volt…” (Misna IV.) Simon fõpapsága idején mindig csodálatos jelet adott ennél a baknál az Örökkévaló. A Talmud írja, hogy Simon, az Igazságos Kr.e. 300 körül viselte a fõpapi méltóságot Izraelben. Igazságszeretete és bölcsessége miatt legendák vették körül alakját. Negyven évig volt Simon Izrael fõpapja, hasonlóan Dávidhoz, vagy Salamonhoz, akik ugyancsak negyven évig álltak királyként Izrael élén.

Talmud szerint: „Amíg Simon, az Igazságos élt, a csík fehérré vált, Simon halála után néha fehérré vált, néha piros marad. (Piros szalagot kötöttek a pusztaságba küldött bak nyakára. Ha az fehérré vált, annak volt jele, hogy Isten a bûnöket megbocsátotta.)” (Jer. Jóma. V.2. és VI.3) A szalag fehérré válását az Ésa 1, 18. versével hozták kapcsolatba: „No jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr! ha bûneitek skárlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínûek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú.“ A Talmud azonban azt is megállapítja: “A Templom lerombolása elõtti utolsó 40 év alatt… a vörös szalag soha nem vált fehérré.” (Róma 39a-39b). Mindez Isten Szelleme által tökéletes összhangban van azzal, amit Pál a Messiáshívõ zsidóknak ír: „A hol pedig bûnök bocsánata vagyon, ott nincs többé bûnért való áldozat.” (Zsid. 10,18 – Károli)

Az írás a pécsi Immánu-EL Közösségben készült

Felhasznált Bibliafordítások:
Hertz Biblia (Mózes öt könyve és a haftarák);
Csia Lajos Újszövetség fordítása (A puszta létnél többet);
Károli Biblia,
Complete Jewish Bible (David H. Stern)

Felhasznált irodalom:
1. Hayim Halevy Donin: Zsidónak lenni – Göncöl kiadó, 1998, 220-221 oldal
2. Naftali Kraus: Zsidó ünnepek – A haszid legenda tükrében, Az õsi forrás sorozat (4) – Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület kiadása, 1994, 31-53 oldal
3. Hertz Biblia ide vonatozó részei
4. Raj Tamás: A peszah ünnepérõl (www.zsido.hu)
5. Peszah, az egyiptomi kivonulás ünnepe /Részlet Oláh János: Judaisztika I. c. könyvébõl/ (www.lauder.hu)
6. Peszáchi hágádá, Az õrködés éjszakája – Kiadja a Magyar Könyvklub és a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület, Budapest, 1999
7. Hagada – Az egyiptomi kivonulás elbeszélése, Pészach elsõ két estjére, a Széder estekre – Kiadta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének Rabbitestülete, 2007/5767
8. A Talmud könyvei – Korvin testvérek könyvnyomdája, Budapest, 1921-1923, ford.: dr. Molnár Ernõ, Peszáchim – 119-129 o.; 137-146 o.
9. Kevin Howard – Marvin Rosenthal: Az Úr ünnepei, Új Spirit Könyvek, Budapest, 2010, 11-25, 49-95 oldal
10. Werner Mücher: Az Úr ünnepei – Evangéliumi Kiadó, 2001, 14-30 oldal
11. The Pesach and the Pesach Lamb (www.yeshuarabbi.com)
12. Risto Sanatala: A Messiás az Újszövetségben – a rabbinikus iratok fényében – Bridge Mission Society, Budapest, 2001, 189-225 oldal
13. David H. Stern: Jewish New Testament Commentary (A zsidó Újszövetség magyarázata) – ide vonatkozó kommentárok
14. C.H. Makintosh: Elmélkedések Mózes elsõ könyvérõl, Evangéliumi Kiadó, fordította Vida Sándor, 146-156 o.
15. Jurek Schulz: A zsidó Jézus (www.amzi.org/html/magyar.html)