98 éves korában elhunyt Irena Sendler, a Világ Igaza

irinaAmikor letartóztatták Irena Sendlert, már 2500 gyermeket szöktetett meg a varsói gettóból. Táskában, koporsóban, szerszámos ládában.

Gyerekeket csempészett bőröndben, mentőautóban, koporsóban, csatornában, hátizsákban, és egy alkalommal szerszámos ládában. Azok, akiket megmentett, csak a fedőnevét ismerik: Jolanta. Nagy gondossággal tartotta titokban minden kis védence nevét, és mindent megtett azért, hogy a zsidó gyerekeket megmentse a náciktól. A gyerekek többsége később újra találkozhatott a családjával. Irena Sendler az egyik legemlékezetesebb figurája volt a második világháborúnak.
Mire a németek végül elfogták, a római katolikus vallású szociális munkás 2500 zsidó csecsemőt és kisgyereket mentett meg a deportálástól és a koncentrációs táboroktól. Talpraesetten szöktette ki őket a szigorúan őrzött varsói gettóból. Irataikat a szomszédja kertjében lévő almafa alá ásta el két üvegben.

Megverték, megkínozták, a Gestapo halálra ítélte, és kivégzése napját is kijelölték. De Irénát nem tudták megtörni, titkait nem árulta el és végül megmenekült. Néhány héttel ezelőtt hunyt el, 98 éves korában, varsói lakásában.

– Arra neveltek, hogy segítsek az embereknek a bajban, tekintet nélkül vallásra és nemzetiségre – mondta. – A hős szó nagyon idegesít engem. Ennek az ellenkezője igaz: nem vagyok hős, sőt, mélységes lelkiismeret furdalást érzek amiatt, hogy csak ennyit tudtam tenni.

Irena Sendlert 2500 gyermeket szöktetett meg a varsói gettóból

Irena mindig nagyon vágyott arra, hogy jót tegyen, és ezt a szüleitől tanulta. Apja lengyel orvos volt, egy kisvárosban éltek Varsó mellett. A legtöbb páciense szegény zsidó volt. Irena hét éves volt, amikor az apja tífuszban meghalt.

Amikor 1939 szeptemberében a németek megszállták Lengyelországot, Irena vezető adminisztrátorként dolgozott egy szociális irodában, Varsóban. Ő volt a felelős azért, hogy a város szegény lakossága élelmet és segélyt kapjon. Amikor a nácik elkezdték üldözni a zsidókat, az állami gondoskodást kiterjesztette az üldözöttekre is. Hogy eltitkolja származásukat, kitalált keresztény neveket adott nekik.

A helyzet 1940 őszén változott meg drámaian, amikor a német hatóságok felépítették a varsói gettót. Mintegy 440 000 zsidót – város lakosságának több mint harmadát – költöztették a 16 háztömbös területre, amely körül magas falat emeltek. A gettó egyfajta nyitott börtönként funkcionált, elszigetelte a zsidókat, mielőtt a treblinkai haláltáborba küldték volna őket. A gettóban járvány és éhezés ütötte fel a fejét. Minden hónapban ötezren haltak meg.

1942 júliusában a nácik belekezdtek a Reinhard hadműveletbe, amelyben 250 000 zsidót deportáltak Treblinkába. A „végső megoldás” kivitelezése elkezdődött.

Irena elborzadt. Érezte, segítenie kell, így hát csatlakozott a Zegota nevű földalatti szervezethez, amelyet a száműzött lengyel kormány hozott létre, hogy segítsen a lengyel zsidók megmentésében. 1942 végén Irenát nevezték ki a gyermekekkel foglalkozó részleg vezetőjévé. Különleges munkája ekkor kezdődött. Különösen veszélyes körülmények között annyi zsidó gyermeket kellett kimentenie a gettóból, amennyit csak tud.

Az első probléma, amivel szembesült: meg kellett oldania, hogy bejusson a gettóba, és kijusson onnan. A németek ugyanis minden mozgást szigorúan ellenőrzitek.

Ez az akadály azonban elhárult, amikor hivatalos iratokat kért és kapott a város fertőző kórházától. Ezzel az álcával – és a gettóban gyorsan terjedő betegségek segítségével – naponta látogathatta az elkerített területet. Amikor belül volt, hordta a sárga Dávid-csillagot, minden zsidó megkülönböztető jelzését, hogy kimutassa szolidaritását a szenvedőkkel és hogy elvegyülhessen az emberek között. Természetesen nem egyedül dolgozott: Irena feladata volt, hogy kiépítse hálózatát, amelyben két tucat konspirátor segített neki.

Néhányukat azzal bízta meg, hogy csempésszék ki a gyerekeket, másoknak az volt a feladata, hogy a gettón kívül otthont találjon nekik, a harmadik csoportnak pedig hamis papírokkal kellett ellátnia a gyerekeket. Irena kitalált keresztény neveket adott a megmentett zsidó gyerekeknek.

A módszer, ahogyan a gyerekeket kicsempészte a gettóból, nem csak zseniális volt, hanem olykor – a körülményektől függően – bizarr is. Az egyik állandóan alkalmazott trükk azt volt, hogy a gyerekeket egy beteg ember alá fektették, akit kórházba vittek a mentőautóval. Más gyerekeket a templomon és a bíróság épületén keresztül sikerült megszöktetni, ezeknek az épületeknek a gettón kívülre is nyílt ajtajuk. Voltak olyan gyerekek, akiket a csatornákon keresztül vittek ki a gettóból. A legkisebbeket hátizsákba, dobozokba, vagy kerekes bőröndökbe rejtették. Koporsó, hátizsák és krumplis zsák segítségével is sikerült kicsempészni gyerekeket.

Irena először az árva gyereket igyekezett kimenekíteni, de amikor tudomására jutott, hogy a „Végső megoldás” tervének végrehajtása egyre nagyobb méreteket ölt, minden gyermeket védettnek nyilvánított, és kötelességének érezte megszöktetni őket a gettóból. Gyakran mondta: a gyerekek kimenekítésének a legnehezebb része az volt, amikor meggyőzte a szülőket, hogy engedjék elvinni a gyerekeket, különben a biztos halál vár rájuk.

– Garantálni tudja, hogy életben maradnak? – kérdezték a szenvedő anyák.

– Nem. De ha itt maradnak, akkor bizonyosan meg fognak halni – hangzott a sokkoló válasz. – Nem kell bízniuk bennem, de mi mást tehetnének? – kérdezett vissza Irena.

Néha, amikor képtelen volt rábeszélni a szülőket, hogy engedjék el a gyereket, másnap újra visszament a családhoz. Előfordult, hogy már nem találta őket a gettóban: az éjjel Treblinkába vitték őket. De több ezer anya és apa hozta meg a szívet megszakító döntést és adták oda Irenának gyermekeiket.

– Álmaimban még most is hallom a gyerekek sírását, amikor elváltak a szüleiktől.

Az egyik gyereket Elzbieta Ficowskának hívták. Csak néhány hónapos volt amikor az anyja oda adta Irenának. Egy szerelő belerakta a szerszámos ládájába, néhány tégladarabot rakott a láda tetejére, és kivitte a kislányt a gettóból.

Elzbieta nem látta viszont az anyját. Az egyetlen bizonyíték, hogy a gettóban volt, nem más, mint egy ezüst kanál a nevével és a születési dátumával. A kanalat még az anyja adta Irenának. Elzbieta, aki még ma is él, azt mondta: három anyja van. A biológiai anyja, aki világra hozta, az a nő, aki gondoskodott róla, amikor kikerült a gettóból, és Irena, aki a biztos haláltól mentette meg.

A legtöbb gyerek új papírokat kapott, és így árvaházba kerülhetett. Sokakat családoknál helyeztek el. A gyerekeknek a zsidó imák helyett meg kellett tanulniuk a katolikus imákat, nehogy elárulják magukat.

Irena minden gyerekről vezetett feljegyzést. Ez egy kódolt szöveg volt, amit papír zsebkendőkre írt fel. A gyerekek személyazonosságát rejtő zsebkendőket két üvegpalackba tette, és a német hadsereg barakkjai mellett álló almafa alá ásta el. Igaz, ez nem a legideálisabb hely volt, mert az üveget újra meg újra ki kellett ásnia, ha újabb gyermeket menekített ki a gettóból. De a palackokat soha nem találták meg.

Végül a németek tudomást szereztek Irena gyermekmentő tevékenységéről és 1943 októberében a Gestapo letartóztatta. A hírhedt varsói Pawiak börtönbe vitték, amelyet a nácik szinte koncentrációs táborrá változtattak. Irena vallatója egy fiatal német nő volt, aki tökéletesen beszélt lengyelül. Amikor Irena megtagadta, hogy felfedje a Zegota hálózat tagjait és működését, a nő eltörte a kezeit és a lábait.

Irenát halálra ítélték – ezt utólag tudta meg – és a börtönből egy erdőbe vitték, hogy kivégezzék. Úgy döntöttek, agyonlövik. Az ítéletet azonban soha nem hajtották végre. A németek ugyanis úgy gondolták, példát statuálnak, és Irena fotóját Varsó-szerte kiragasztották a szöveggel együtt, hogy halálra ítélték. A földalatti mozgalomban működő társai így tudomást szereztek minderről, és megvesztegették a kivégzőosztag vezetőjét.

A háború hátralévő részében Irenának bujkálnia kellett. De amint véget ért a háború, azonnal kiásta az almafa alá rejtett palackokat, és magához vette a kimenekített gyerekekről papír zsebkendőkre feljegyezett adatokat, és átadta azt a zsidó egyház képviselőinek.

Elzbieta FicowskaElzbieta Ficowska is Irenának köszönheti az életét

Sajnos nagyon sok család a Holocaust áldozatául esett. Nagyon sok árván maradt gyerek annál a családnál maradt, akik a gettóból való szökésük után befogadták őket. Igazi szüleikre sokan már nem is emlékeztek, hiszen csecsemőként menekültek meg a nácik karmai közül. Mintegy 500 gyermek Izraelbe került, hogy új életet kezdjen. További 500 gyermek sorsa ismeretlen: a háború után szétszéledtek.

És mi történt Irenával?

Férjhez ment, két gyermekük született. De a háború utáni kommunista Lengyelországban hősies tetteit nem tették közzé, és a hivatalos rezsim rosszallóan tekintett rá, mert nem rokonszenvezett a zsidókkal. De amikor az általa megmentett gyermekek felnőttek, Irena tettei nem maradhattak többé titokban.

1983-ban Izrael a Világ Igaza kitüntetéssel ismerte el tetteit. Ez a legmagasabb szintű elismerés, amit Izrael államtól nem zsidó ember kaphat. Az ünnepségen az egyik lány, akit gyermekként megmentett, a ma orvosként tevékenykedő Teresa Kerner idézte fel, hogyan menekítette ki őt Irena a gettóból, hogyan mentett meg a szomszédos házakból gyermekeket, és hogyan talált neki otthont a háború befejezése előtt két évvel.

Végül a poszt-kommunista Lengyelország is a legmagasabb rangú civileknek járó kitüntetést adományozta Irenának 2003-ban. Tavaly pedig Nobel Békedíjra jelölték. Irena tetteit a német gyáros, Oskar Schindleréhez hasonlítják, akiről filmet forgattak és könyvet is írtak.
Irena életének utolsó éveit kerekes székben töltötte – a Gestapo kínzásából sosem gyógyult fel teljesen.

Néhány hónappal a halála előtt azt mondta: – A II. világháború után úgy tűnt, az emberiség megértette: olyan dolgok történtek, amik soha többé nem történhetnek meg még egyszer. De ma úgy látom: az emberiség nem értett meg semmit. A vallási, törzsi, nemzeti háborúk folytatódnak. A világ egy része ma is vértengerben úszik. Szeretettel, alázattal és toleranciával azonban jobbá tehetjük.

Forrás:www.kisalfold.hu – Daily Mail (fordította: Nyemcsok Éva)