David H. Stern: Szukkot – gyöngyszem a Jochanan (János) szerinti evangéliumból…

elet_vize_Az ünnep Hosáná Rábbá nevű napján pedig felállt Jesua (Jézus) és kiáltott, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám és igyék, Aki hisz énbennem, amint az Írás mondotta, élő vizek folyamai ömlenek annak belsejéből” (Jn 7,37).

Kommentár:

Az ünnep nagy és utolsó napján: Hosáná Rábbá, szó szerint: az utolsó napon, az Ünnep napján! A görög “megalé” szó a héber “rabba” szónak felel meg. Ez a szukkot (vagyis a /lomb-/Sátrak ünnepének) hetedik, utolsó napja, és egyben az ünnep csúcspontja is.

Az ünnep hét napján egy kohén (pap) vizet hozott a Siloah (Siloám) tavából egy arany korsóban, melyet a kohén ha gadol (főpap) az oltár tövében lévő medencébe öntött. Mindez az esőért mondott imát szimbolizálta, amelyet a következő napon (S ´mini Aceret) napján kezdtek el. De a vízhordás ceremóniája a Ruach HaKódes, vagyis a Szent Szellem Izraelre történő kiáradását is szimbolizálta. A rabbik ezt a szokást az Ézsaiás (Jesaja) 12,3-mal kapcsolták össze: “Örömmel merítetek az üdvösség kútforrásából”. Tovább olvasom →

A szukkot – és a nemzetek

etrog1I. Mióta Izrael néppé lett, a három legnagyobb ünnepe közül az egyik a szukkot (V Móz 16,16). Érdekes módon ezen az ünnepen befogadták azokat a keresőket is, akik a nemzetekből származtak. Ha az ünnep értelmét a Messiásban keressük, akkor az Írás alapján is egy olyan kép tárul elénk, hogy a szukkot elhozza majd Izrael és a nemzetek eddig sohasem látott egységét a Messiásban.

A szukkot kifejezés héberül (lomb)sátrakat jelent, és azokra a lombsátrakra utal a név, amikben a zsidók laktak, miután kivonultak Egyiptomból (III Móz 23,43). /A szukka a szó egyes száma, lombsátort jelent./ A sátrak ünnepe zárta be a mezőgazdasági évet, amikorra már minden termést, gyümölcsöt betakarítottak.

A Tóra pontosan előírta, hogy az ünnep napjain hány áldozatot kell bemutatni (IV Móz 29, 12-40). „Ezen az ünnepen több áldozatot mutattak be, mint bármely másik ünnepen, mivel ez a ’betakarítás ünnepe’ volt. Ekkor fejeződtek be az évi munkák a szőlőben, a szérűben és a présházban, és az ezzel járó örömet kifejezésre juttatták Istennek bemutatott bőséges áldozatok alakjában, aki bőkezűen áldotta meg kezük munkáját. Tovább olvasom →

Jom kippur – az engesztelés napja

A kürtzengés ünnepe után tíz nappal, tisri hónap tizedikén beköszönt a következő nagy ünnep: a Jom kippur. Ez rendkívül fontos nap volt a zsidó nép számára az évben, mert ezen a napon szerzett engesztelést a főpap Izrael egész népe, papsága és önmaga számára. „…a hetedik hónapnak tizedikén az engesztelés napja van…“ (III. Móz. 23, 27).A történelmi Izraelben, amikor még állt a Templom, hatalmas bűnvallás történt ezen az ünnepen. Izrael egész népe könyörgött Istenhez, hogy a bűnbánati napon fogadja el a bemutatott áldozatokat. Ettől függött a következő év áldása, szellemi szabadsága, hisz a bűnöktől való szabadulásra a népnek csak egy év múlva volt lehetősége. Az ünnepre három Igerész vonatkozik: a III. Móz. 16. fejezete azt írja le részletesen, hogy mit kell cselekednie a főpapnak. A III. Móz. 23. a néphez szól, és a IV. Móz. 29, 7-11 az előírt áldozatokat foglalja össze. A Mindenható a „szombatok szombatja”-ként nevezi meg ezt az ünnepet (III. Móz. 16, 31), és „örökkévaló rendtartás”-ként adja Izraelnek. Az ünneppel kapcsolatban négy alkalommal is emlékezteti a népét az Örökkévaló, hogy „örök rendtartásul” rendeli (III. Móz. 23, 21; III. Móz. 16, 29; III. Móz. 16, 31; 3 Móz. 16,34). A III. Móz. 23, 21 hozzáteszi, hogy „örök rendtartás legyen ez nemzetségről nemzetségre minden lakhelyeteken.” Emiatt a zsidóság a szétszóratásban, „minden lakóhelyén” különösen fontosnak tartja az ünnep megtartását a mai napig.Úgy tűnik, mintha az Újszövetségben eltűnne a Jom kippur. Legalábbis a keresztény tanítók nem foglalkoztak vele túlságosan sokat, és az ünnepet évente a rendelt idején meg sem szokták említeni.

Az ember teremtése – és a Ros Hásáná összefüggése néhány zsidó írásmagyarázat tükrében

2019. szeptember 29-én kezdi ünnepelni a zsidóság, hogy az Örökkévaló 5780 éve az első pénteki napon megalkotta az első emberpárt.
A zsidó naptár időszámításnak alapjait II. Hillél főpapsága idején, i.sz. 359. körül rakták le. Ezek szerint az ember teremtésének pontos időpontja i.e. 3761. év tisri hónap első napja, amelyet héber hittudósok számították ki a TANACH alapján.

Felmerül a kérdés, hogy miért nem a teremtés első napjától kezdik az időszámítást?

Ennek az a magyarázata, hogy szerintük a teremtés első napjának minden különlegessége ellenére, Ros Hásáná felülmúlja Elul hónap 25. napját, mivel az ember megteremtése újfajta, mélyebb kapcsolatot hozott létre a Teremtő és a teremtett világ között.
A fizikai és szellemi tartományokban élő valamennyi lény közül csupán az ember az, amelyik szabadon dönthet, hogy elfogadja-e az Örökkévaló uralmát. Annak dacára, hogy a világegyetem valamennyi lényét az Örökkévaló teremtette, részükről e kapcsolat elfogadása nem tudatos. Viszont az Örökkévalóval alkotható egység lehetősége, ami az ember megteremtésével jött létre, felülmúlja a teremtés valamennyi korábbi szintjét.

Ádám, azaz az ember teremtése:

Napjainkra az Ádám szó személynévként honosodott meg, és így cseng a füleinkben. Tovább olvasom →

A peszáh Jézusban – a húsvét Jesuában 1.rész

A zsidóság a pészah ünnepén az Egyiptomból való szabadulására emlékszik vissza. E szabadulás után beszélhetünk Izraelrõl mint szabad néprõl. Izrael népének története a pészahhal kezdõdik.
Hasonlóképpen Krisztus Testének története is a megváltást elhozó pészahon kezdõdik el. Mindkét nép a szabadságát nyerte el ebben az ünnepben. Héberül hág háhérut-nak, a szabadság ünnepének is nevezik ezt az ünnepet. Két nemzetség jött ki a szolgaságból ekkor:
– az ószövetség pészahján a választott nép a bárány vére által,
– az újszövetség pészahján a Messiásban megváltott nép a Bárány vére által.

Az Örökkévaló tíz csapással sújtotta Egyiptomot, mire a fáraó szabadon bocsátotta a zsidó népet, hogy a pusztában áldozzon. A tizedik csapás az volt, hogy Isten az emberek és állatok elsõszülötteit megölte egész Egyiptomban. Egyedül Izrael elsõszülöttei maradtak életben.
Ezzel Izrael népe, amely megvetetten, rabszolgaként szolgált Egyiptomban, végérvényesen elkülönült minden más néptõl, amely azon a földön élt. Egyiptom népe joggal kérdezhette: miben vagyunk mi mások, hogy miránk sújtott Isten keze? Mennyivel kiválóbb nálunk ez a nép, hogy az õ fiai sértetlenül maradtak? Mi választ el minket ilyen élesen ettõl a néptõl az Örökkévaló szemében? Látszólag nem volt különbség a zsidók és az egyiptomiak között. Együtt éltek, ugyanazt a kenyeret ették, ugyanannak a forró napnak a hevét viselték el. Az ítéletnél nem ez döntött. A társadalmi beosztás és hovatartozás sem befolyásolt semmit. Lényegtelenek voltak a jó cselekedetek, a jóakarat, vagy az, hogy valaki törvénytisztelõen élt vagy sem. Isten öldöklõ angyala egy esetben kerülhette el a házat, ha látta a bárány vérét azon. Jesua (Jézus) hasonlóképpen szól a Vigasztalóról az utolsó vacsorán. „És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek…” (Ján. 14,16 – Károli)
Tovább olvasom →