A megbékélés kapujában című cikkünkből idézhetjük fel Izrael felé szóló különleges  elhívásának történetét:

Amikor Uli Eiwen tizenhat éves volt, nagyon fontos elhívást kapott az Úrtól. 1961-ben, egy svájci látogatás során éppen egy diabemutatót nézett Izraelről. Az egyik képen a Haifa mellett emelkedő Kármel-hegy volt látható, melynek látványa hirtelen nagyon mélyen megérintette. Elmondása szerint olyan volt, mintha egy hang szólalt volna meg a bensőjében: „Ez a te elhívásod.” A szobájába ment, és letérdelt imádkozni. Ezt mondta: „Jézusom, ha ez Tőled volt, kérlek, mutass nekem valamit a Te Igédből.” Ezékiel könyvénél nyitotta fel a Bibliát, és szeme a második rész harmadik versére esett, ahol a következőt olvasta:

„… Izráel gyermekeihez küldelek téged.”

Amint tovább olvasta, mit mondott az Úr Ezékielnek, a negyedik vers emelkedett ki számára a szövegből, ahol a következő található:

„Hozzájuk küldelek, és ezt mondjad nekik:

»Így szól az Úr Isten«.”

A harmadik részben — a negyediktől a hatodik versig tartó szakaszban — megmutatta neki az Úr azt is, ami csak később nyert nagy jelentőséget, mert az üzenet világos értelme még sok-sok évig nem vált számára nyilvánvalóvá. Az ötödik versben a következőt találjuk:

„Mert nem ismeretlen beszédű és nehéz nyelvű néphez küldelek, hanem Izráel házához.”

Uli nagyon fiatal volt még ekkor, de Jézus igazi szerelmese. Ezt válaszolta: „Igen! Ha Te akarod, megyek.” Ezután az ima után lefeküdt aludni. Másnap reggelre az Úr jelenléte töltötte be a szobáját. Olyan rendkívüli békesség volt abban a helyiségben, amilyet sem azelőtt, sem azóta nem tapasztalt. Egyszerűen meg sem tudott mozdulni. Egy idő után, ahogy ez a jelenlét visszavonult, az Úrtól való mély szeretet maradt ott benne Izráel népe iránt.

Későbbiekben Hajós Médi egy magyar messiáshívő asszony volt még  nagy hatással Uli és Helmuth, az Eiwen házaspár szolgálatára.

 De mindenekelőtt  Isten vezette! Megajándékozta őt prófétai álmokkal és kijelentésekkel.

Az Olajfa mozgalma látása még a  beteljesedésre vár!

Egyházi vezetői szolgálatunk kötelez minket, hogy szót emeljünk a gyűlöletkeltés ellen. Így utasítjuk el, hogy nemrégiben a Parlament falai között egy képviselői felszólalásban felidéződött a szégyenletes tiszaeszlári vérvád, amelynek felemlegetése egyedül az indulatkeltés eszköze lehet. Ebben a helyzetben is emlékeztetnünk kell Krisztus tanítására: “Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Hitünk, emberségünk semmilyen körülmények között nem fér össze az antiszemitizmussal, a vallási közösségek, népcsoportok elleni gyűlöletkeltéssel.

Különösen is aggasztónak találjuk, hogy a gyűlöletkeltő beszéd a Parlament falai között hangzott, hangozhatott el. A magyar törvényhozásnak, a politikai közbeszédet meghatározó képviselőknek, politikusoknak fokozott felelősségük van a gyűlöletkeltéssel való szembeszállásban. A tiszaeszlári vérvádat és az általa keltett gyűlöletet elutasítva együtt hívunk mindenkit a szeretet és az elfogadás krisztusi parancsának követésére és hirdetésére, az igazi emberi értékek alapján álló alkotó együttműködésre.

Budapest, 2012. április 19.

Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke

Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke

A Londonban arab nyelven megjelenő „E-sark-el-auszat” („A Közel-Kelet”) című napilap értesülése szerint a március 30-án, pénteken esedékes „Föld napja” alkalmából megismétlődhetnek a tavaly, Izrael libanoni és szíriai határain történt súlyos rendzavarások.

A tavalyinál is nagyobbra tervezett tömeg-demonstrációt egyebek között a Facebook-on szervezik és azt máris „Jeruzsálem-világmenet” néven illetik, amelyben állítólag 64 államból 700 szervezet kíván részt venni. Izrael kormánya Jeruzsálemből a diplomácia csatornáin figyelmeztette az általa ismert szervezőket Libanonban, Szíriában, Jordániában és Egyiptomban, hogy Izrael hadserege és határőrsége nem teszi lehetővé a tavalyi szituáció megismétlődését és keményen fog fellépni a nemzetközi normák megsértői ellen.

A tervek szerint a határsértéssel egy időben a Nyugati Part palesztin arab lakossága tömegesen készül Jeruzsálembe, de a Gázai-övezetből is megpróbálhatják a tömeges áttörést a biztonsági kerítéseken. Pénteki nap lévén, izraeli és palesztin arabok tízezrei készülnek el a Templomhegyen álló mecsetekbe.

Fennáll a lehetőség, hogy muzulmánok világszerte Izrael külképviseletei előtt is zavargásokat rendeznek.

A „Föld napja” megmozdulásokat az izraeli arabok 1976 óta „ünneplik” évente március 30-án tüntetésekkel, néha a rendőrséggel való összecsapásokkal. Ezen a napon egy galileai földdarab biztonsági indokkal történt kisajátítására emlékeznek, amit az izraeli arab kisebbség elnyomása jelképének tartanak.

HL/Izrael

 

Megnyitó

Magyarország útja a holokausztig – történeti áttekintés – Ungváry Krisztián történész

A könnyhullatás kútja  – Rick Wienecke (Izraelben élő keresztény szobrász alkotása a keresztre feszítés és a holokauszt dialógusáról)

Mi történt már és mit tehetünk? Kérdésfelvetések a kiengesztelődés útján – Dr.Tatai István (református lelkész)

2012. március 4.

Német keresztények útja a bűnbánatig és a kiengesztelődésig – Joela Krüger nővér: (A darmstadti Mária nővériség vezetője)

forrás: messiasizsido.hu

„Jöjjön el a te országod”

Izrael és az Egyház/Gyülekezet, mint útkészítők

Stockerau, 2012. május 17-19

Egy olyan időben élünk, amelyben történnek dolgok, amik nyilvánvalóan a végidők jellemzőit viselik magukon, és a figyelmünket Jézus visszajövetelére irányítják. Ezért kihívás számunkra, hogy szellemileg éberek legyünk, ahogy Jézus ezt a végidők vonatkozásában hangsúlyozta a beszédeiben…
A „Jöjjön el a te országod” egy imádság, amit Jézus a tanítványai szívére helyezett. Tudjuk, hogy noha Jézus első eljövetelével már megjelent Isten országa, és azóta ezen a világon kiterjedt, és megnyilvánult, a teljességre jutása szorosan Jézus második eljöveteléhez kötődik.
A Biblia nem hagy kétséget afelől, hogy ebben a teljeségre jutásban Izrael népének nagy szerepe lesz. Isten üdvtörténete Izraellel kezdődött, és Izraellel tér véget. Ilyen értelemben Izrael az egész világ számára útkészítő az üdvterv bevégzéséhez. Egyidejűleg a Gyülekezet is nagy szerepet játszik a végidőkben, amelynek a zsidó része, a messiási zsidók különösen fontosak. A konferencia napjain fel szeretnénk ismerni az összefüggéseket ezen a területen. Isten Igéjét kutatni, és mélyebb megértésre jutni ebben.

Program:
2012. május 17. – csütörtök
13 órától               bejelentkezés
15:30 – 17:30      Nagyelőadás (Plenum)
19:30 – 21:30      Nagyelőadás (Plenum)

2012. május 18. – péntek
9:30 – 12:00        Nagyelőadás (Plenum)
14:30 – 15:45       1. Workshop a nagyelődásról
16:15 – 17:30       2. Workshop a nagyelődásról
19:30 -  21:30      „A prófécia” – musical

2012. május 19. – szombat
9:30 – 13:00        Nagyelőadás (Plenum)

A Workshopok témái:
1. Joela nővér         „Elhívásunk az őrállói szolgálatban – Jézus útkészítőjeként szolgáló Bemerítő János nyomában”

2. Horst Krüger     „A názáreti Jézus héber világa – ellentétbe állítva keresztény és iszlám gondolkodásmóddal”

A konferencia előadói:
Joela nővér

Az evangélikus darmstadti Mária-nővérek vezetőségének tagja, sok keresztény konferencia meghívottja.  A keresztények és zsidók közti megbékélés szolgálatának egyik úttörője.

Eitan és Conny Shishkoff

Eitan és Conny Shishkoff a 60-as évek végén a hippi mozgalom tagjaiként ismerték fel Jézust, mint Messiásukat, és fedezték fel hamarosan zsidó gyökereiket. Az USÁ-ban messiási gyülekezet tagja lettek, ahol később Eitan pásztorként is szolgált. Majd visszatértek Izraelbe, ahol az „Ohalei Rachamim” (Kegyelem sátrai) gyülekezet (majd gyülekezet hálózatot) építették fel, mely elhívásának fontos része az Izraelbe visszatelepülő rászorultak felé a karitatív szolgálat. Négy gyermekük, és kilenc unokájuk van.

Willem J.J. Glashouwer

1999 óta ’Christians for Israel International’ mozgalmának elnöke, mely több mint 20 országban van jelen az öt kontinensen. Sok könyv, és Bibliatanulmány szerzője. A „Miért Izrael?” című könyvét, mely magyarul is megjelent, egy tucatnyi nyelvre fordították le.

Dr. Jürgen Bühler

2011-ben nevezték ki a Nemzetközi Keresztyén Követség Jeruzsálem (ICEJ) igazgatójának. 1999-ben Izraelbe költözött, jelenleg is Jeruzsálemben él három fiával, és egy lányával.

Horst Krüger

A modern és az ó nyelvek teológusa. 1965-től 1986-ig a dél-brazíliai misszióban tevékenykedett. 1966 óta kapcsolatban áll az izraeli kutatócsoporttal, amely az Újszövetség zsidó gyökereit keresi, mindenek előtt a szinoptikus evangéliumokban. Házas, jelenleg Adelhiesdorfban lakik.

A rendezvény helye:
Veranstaltungszentrum Z2000
Sparkassaplatz 2
A-2000 Stockerau bei Wien

A konferencia irodája:
Ichthys Gyülekezet
A-2700 Wiener Neustadt (Bécsújhely)
Zulingergasse 6
Mobil: +43 (0650) 374-0566
Email: office@ichthys.at

forrás: http://www.ichthys.at/einladungen/2012_Israelkonferenz-Flyer.pdf

A Holt tengeri tekercsek új jelentőséget adnak az Újszövetségről való tárgyalásoknak. Sok közös elem van a Midrás Rút-ban leírt messiási bankett és az újszövetségi eucharistia között, valamint a Qumran közösség messiási bankettje között. Az esszénusok szokásuk szerint először a kenyeret áldották meg és ezek után a bort. Ez történik az eucharistia során is. Az esszénusok a „lehem ve’tirosh” elgondolást követték, ahol a „tirosh” szó a friss, fiatal szőlő levére utalt, amelyet még nem erjesztettek meg”.
Az esszénus közösség messiási vacsorájának legjobb leírását az „Izrael számára adott karta az utolsó időkre” című dokumentum tartalmazza. Az esszénusok szent közösségi vacsorája Izrael Messiásának eljöveteléhez kötődött, és hasonlítható a korai keresztény agapé vagy szeretet vendégség gyakorlatához. Megjelenik itt a „jachad’, vagyis egység, közösség szó is, ugyanúgy mint az angol „Holy Communion” szóban találunk (Szent Közösség), melyet az Úrvacsora, vagy Eucharistia szavakkal fordítunk. Bár az esszénusok vacsorája alapvetően eszkatologikus volt, ne beszélt az eljövendő világ reménységéről, ahogyan ezt a Midrás Rút szövege teszi.

A Qumran-i közösség csak jó képességű és kiváló magatartású férfiakat fogadott be soraiba. A 4Q501-es közösségi ima szövege a következőket tartalmazza: ”Ne adjad örökségünket idegeneknek, sem termésünket az idegenek fiainak.” Ennek a szektának egész mentalitását áthatották a „kívülállók’-kal szembeni ellenséges megjegyzések, amely teljesen idegen a Midrás Rút világától.
A keresztény eucahristia olyan bűnösöknek adatott, akik feltételek nélkül készek a bűnbánatra rossz viselkedéseikért. Az esszénusok úgy rendelkeztek, hogy „ne vegyen részt a messiási vacsorán fizikailag fogyatékos ember – akinek mindkét keze vagy lába béna, vak, süket, néma, vagy valamilyen más fizikai fogyatékosság nyilvánvalóan látható rajta – sem tántorgó öreg, aki nem képes a közösségen belüli feladatát ellátni”. Ebből is láthatjuk, hogy az esszénusok messiási bankettje rendkívül kirekesztő volt. Nem fogadták be a kívülállókat az ő „jachad”-jukba, szent közösségükbe. A résztvevőknek pedig nem nyújtotta az „eljövendő világ” reménységét, ahogyan azt az Újszövetség vagy a Midrás Rút hangsúlyosan teszi. Ebben az értelemben a qumran-i közösség iratait nem tudjuk mérvadónak tekinteni a Szent Közösség (az Úrvacsora vagy Eucharistia) tanulmányozásához.

Az úgynevezett „harmadik étkezés” különleges üzenete”

Mind a Zohár, mind a Talmud tulajdonképpen azonos rabbinikus hagyományon alapszik. Még a messiási várakozás is hasonló módon és mértékben fogalmazódik meg bennük, bár a Zohár nem került olyan mértékben a rabbik vizsgálódó szeme elé, mint a talmudi szövegek. Igazolható oka van annak, ha e két művel együttesen foglalkozunk, amikor a Midrás Rút-ban leírt messiási vacsorát vizsgáljuk. A Zohárban találunk egy érvelést egy bizonyos „harmadik étkezéssel” kapcsolatosan. A Messiás vacsorája ez, amely olyan elemeket tartalmaz, amelyek mind a Talmudban, mind a zsidó imádságos könyvben, a szidurban megtalálhatók.

A Zohár 2.részében, a 88a-b oldalakon ezt a magyarázatot találjuk: ”Ezért az embernek teljes szívéből örvendeznie kell ezeken az étkezéseken – mert ezek a tökéletes hit, az Izrael szent magjába vetett hit, és az ő természet feletti hitük étkezései, amely nem hasonlítható a pogányok vacsoráihoz.” E szöveg folytatásában pedig további lényeges megjegyzéseket olvashatunk: „örömöt adjon a szegényeknek” és: „mivel a hit a sabat köré összpontosul, az ember ezen a napon egy ráadás, természet feletti lelket kap, amelyben ott van minden tökéletesség, az eljövendő világ rendjének megfelelően.” Ez a titokzatos beszéd a „ráadás” lélekről a talmudi iratokban is előkerül.” Az ember egy ráadás lelket kap pénteken, de a Sabat kimenetelével ez elvétetik tőle.”

A talmudi hagyomány beszél egy harmadik étkezésről is. Ennek neve a „Melavé malkha” vagyis a „Királynő kikísérése”. Ez a kifejezés egy étkezésre utal, és azokra az ünnepi eseményekre, amelyek a sabat napját lezárják. A Melavé malkha másik neve a „sze’udat David”, vagyis Dávid király bankettje, ünnepi vacsorája. A „melave” egyik lagfontosabb jellemzője mindig is „Elijahu ha Navi” szerepének hangsúlyozása, akinek az a feladata, hogy meghirdesse a Messiás elhjövetelét. Ezt a vonatkozást a Midrás Rút is kiemeli.

A havdalah lényegi gondolata a harmadik étkezésben a bor „megkülönböztetése” a sabat kimenetelekor, amely az Újszövetségben is tükröződik. Pál Apostol is használja ezt a szót az 1 Kor 11,29-ben akkor, amikor a Szent Közösségről beszél. „Mert aki úgy eszik és úgy iszik, hogy nem becsüli meg (különbözteti meg) az Úr testét, ítéletet eszik és iszik önmagának.” A rabbik körében széleskörű beszélgetések folynak az „asztal rendjéről” és ennek a harmadik étkezésnek minden apró részletéről. „Azt tanították rabbi Akiva nevében: Az, aki bármit is megízlel a havdalah elmondása előtt, megfullad.” Rabbi Johanan azt mondta:”Három van azok közül, akik öröklik az eljövendő világot: azok, akik Jiszróel földjén élnek, akik fiaikat a Tóra tanulmányozására nevelik és azok, akik részesednek a havdalah borban a sabat kimenetelekor.” Az Izrael földjén való élet a Midrás Rút megkomponálói számára is fontos volt.

A Talmud használ olyan kifejezéseket, amelyek megtalálhatóak az Újszövetségben is. Az egyik talmudi iratban olvasunk az Úr asztaláról., pontosan úgy, ahogyan azt az 1 Kor 10,21 mondja: „Nem lehettek részesei az Úr asztalának is meg az ördögök asztalának is.” A Berakoth-ban ezt olvassuk:”Ez az asztal, ami az ÚR előtt van – a Mal 1,7-ben pedig a szöveg az „oltárral” kezdődik, és az „asztallal” végződik. Rabbi Johannan és rabbi Eleazar mind a ketten úgy magyarázza, hogy amíg a templom állt, az oltár engesztelést mutatott be Izraelért, de most az embernek saját asztala adja az engesztelést őérte. Ugyan ezek a szavak szó szerint ismétlődnek a Menahoth-ban és a Hagigah-ban. A Zohár is hangsúlyozza azt, hogy amíg Izrael a Szent Földön élt, a templomi szolgálaton és az áldozatokon keresztül el tudták hárítani a gonoszt, és a betegségeket a világból. Most a Messiás az, aki által mindez elhárítható.” Ez is bizonyítja, hogy a Zohárt és a Talmudot együtt kell tanulmányozni.

A Pálról és egy Eutichus nevű fiatalemberről szóló történet, aki egy épület harmadik emeletéről kiesett, beszámol arról, a baleset után Pál megtörte a kenyeret és evett. Ennek a troászi vacsorának a rejtélye felfedi előttünk, hogy Pál ezen az éjszakán elnyújtotta a beszédét és hajnalig beszélgetett közönségével – ahogyan ez a zsidók között szokás is volt a sabat harmadik étkezése, vagyis a ”Messiás Vacsorája” után. Az Ap.Csel 20,7-ben található verset gyakran fodítják úgy, mint ami vasárnapról szól, amikor állítólag a keresztények az ÚR vacsoráját ünnepelték ebben a késői órában. A szíriai Pesitta nevű írás, amelyet a keleti egyházak használnak azt mondja, hogy ez az étkezés „eucharistia” volt, és hogy ezt az első napon, a Sabatkor ünnepelték. Az ősi szír és Közel-Keleten élő közösségek a mai napig is szombat este ünnepelik az eucharistiát, a szombat este második órájában. A gyülekezeteikben és közösségeikben sok zsidó is él, akik körülmetélik fiaikat. A tény, hogy az eucharisztiá szombat este ünneplik, egy ősi hagyományra alapszik, amiről az mondják, az apostoli korra nyúlik vissza. A héber hagyományok is a szombat estére mutatnak. A görög szöveg szerint ez az alkalom Troászban „en de tee mia toon sabbatoon” történt – tehát még ez is valószínűleg a sabatra utal.

A Didaché szent vacsorája

A Didaché második szakasza, A „tizenkét apostol tanításai” (6:3-18:8) tulajdonképpen egy kézikönyv az egyházi rend számára, amelyben az étkezésekre, a keresztények keresztelkedésére, a böjtre és imádságra vonatkozó előírások találhatók. Az Eucharisztiában csak a megkeresztelkedettek vehettek részt. A közösség úgy részesedett az Eucharisztiában, hogy előbb meg kellett vallaniuk bűneiket, hogy az áldozat tiszta legyen. „Senki, aki veszekedik a társával, ne csatlakozzon hozzátok mindaddig, míg meg nem békült”. Ez utóbbi tanács általánosan előfordul a zsidó írásokban. A „Hefetz hajjim” nevű, jogi szabályok kiterjedt gyűjteményét tartalmazó irat részletesen beszél a „lashon ha rá”, vagyis a gonosz nyelv rossz használatáról, és számos olyan mondás található, hogy a Szent Szellem nem található meg ott, ahol veszekedések és hiábavaló beszédek vannak”. Egy hasonló utalás a Szent Szellem hiányára a Midrás Rúth-ban is olvasható.

Az Eucharisztia poharát a Didache 9:2-ben a következő módon áldják meg: „Hálát adunk Atyánk a te szolgád, Dávid szent boráért, amelyet megismertettél velünk Jézus, a te szolgád által, Tiéd legyen a dicsőség örökre.” A megtört kenyeret a következő szavakkal szentelték meg: ”Hálát adunk mi Atyánk azért az életért és ismeretért, amelyet megismertettél velünk Jézuson, a te szolgádon keresztül, tiéd legyen a dicsőség örökre. Ahogyan ez a megtört kenyér szétszóródott a hegyeken, majd újra összegyűjtetett és eggyé lett, úgy gyűjtessék egybe a Te egyházad a föld végső határairól a te Országodba: mert a Tiéd a dicsőség és a hatalom mindörökké Jézus Krisztus által.”

 Az étkezés után a közösség ezt olvasta: „Kegyelmedből szellemi étellel és itallal és örök élettel tápláltál a te szolgádon keresztül. Gyűjtsd össze a te egyházadat a négy égtáj felől a te Országodba, amelyet elkészítettél számára – hadd jöjjön el a kegyelem, és hadd múljon el ez a világ. Hozsanna legyen Dávid Istenének.”
A Didache ugyanúgy beszél Dávid szent boráról, mint a „Meláve malkhah” tradíció vagy a „Sze’udat David”, vagy Dávid király vacsorája. Az az örökkévaló aspektus, amely a Midrás Rút-ból kiviláglik, itt is megjelenik, amikor a Didache úgy beszél az Eucharistia szakramentális elemeiről, mint szellemi eledelről, amely örök életet ígér a hívőknek. A megtört kenyér ökümenikus üzenete egyesíti az egyházat és összegyűjti a hívőket a négy világtáj felől, Isten Országába.

A harmadik étkezés a Szidurban.

A zsidó imakönyv, a Szidur a zsidó nép lelke. Hitük alapjait tárja eléjük, alapot ad áhítatuk számára és bizonyos tekintetben naptárul is szolgál az ünnepek kapcsán. A fenti kifejeződés formákhoz legközelebb a Szidurban a harmadik étkezésnél végzett Havdalah szertartásban található arámul megfogalmazott imádság: „ez az étkezés Dávid király vacsorája” áll.
A tényleges „Zemiroth”-ban a harmadik étkezésre vonatkozó rövid részletek találhatók: „Istenben, az Úrban örök sziklánk van, őbenne, aki szólt az ő választott népének, hogy megszentelje őket – legyen úgy, hogy akik örömmel vesznek részt az ünneplésben, bőséges jóságában részesedjenek amikor eljön a Megváltó az eljövendő világért – legyen úgy, hogy ők élvezhessék az eljövendő világot, a sabbati nyugalom napját, mindazok, akik részt vesznek benne. Legyen úgy, hogy nagy örömet találjanak a Messiás szenvedéseiben, hogy megszabaduljanak teljes szabadságra, és hogy a megváltásunk előre haladjon. A Te szikládból ettünk – mi pásztorunk, mi Atyánk, ettünk az Ő kenyeréből, és ittunk az Ő borából, ezért dicsérjük az Ő nevét – ó, Kőszikla, dalokban és hangosan áldjuk a mi Istenünket, aki a mi atyáinknak jó és szépséges földet adott, táplált minket bőségben és megelégítette lelkeinket.”
A Midrash Rút sokat beszél a „megelégedés” gondolatáról.

Idézzük fel a Szidur reggeli imádságának kivonatát, valamint a Sabat zárásának imáját, amely legalább háromszor megismétlődik: „Legyen az a Te akaratod, hogy megtartsuk a Te rendeléseidet ebben a világban és éljünk, és örököljünk áldást és jóságot a Messiás két napjában és az eljövendő világban.” – mert Isten az ÚR és örök szikla. Időnként a Talmud is a Messiáshoz köti a kőszikla értelmezését.

Az általunk használt intertextuális módszer szerint hasonlítottuk össze a normatív zsidó forrásokat az Újszövetséggel. Pál hasonló kifejezéseket használ akkor, amikor az a Szent Közösségről beszél az 1 Kor 10,2-4-ben, mint a Zohár és a Szidur. A Kálvin János kiadó által kiadott új fordításban így olvassuk:„és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben. Mindnyájan ugyanazt a lelki (szellemi) eledelt ették, és mindnyájan ugyanazt a lelki (szellemi) italt itták, mert a szellemi Kősziklából ittak, amely velük ment, és a Kőszikla a Krisztus volt.” (az angol szöveg a „szellemi, vagy „lelki” szavak helyett a „természetfeletti” kifejezést használja – a ford. megjegyzése). Emlékeztet ez a szóhasználat a Soncino Zohar soraira, amely a természetfeletti hit és természetfeletti lélek szavakat használja. Valójában a görög „pneumatikos” szó lenne a megfelelő, ha azt szelleminek fordítanák.

Összegzésként emlékeznünk kell, hogy a messiási vacsora gondolata a legkorábban rabbi Jonatán és rabbi Johai b. Hanina tanításaiban jelenik meg, aki a 135 és 170 között élő negyedik nemzedékhez tartozó „Tanna” volt. A Midrás Rút stíluseszközei hasonlítanak a Máté evangéliumához, ahogyan ezt Myron Bialik Lerner bebizonyította és ugyanabból a szellemi tradícióból származik, mint az Újszövetség. E tanítások nagy része a Tibériásban és Sepphorisban működő rabbinikus iskolákhoz kapcsolódik, amelyek a kor rabbinikus központjai voltak.
Amikor a Midrás Rút és az idevágó más zsidó irodalmi műveket elemezzük, láthatjuk, hogy a Midrás Rút nagymértékben tükrözi a rabbinikus gondolkodást. Mind a Midrás Rút, mind pedig az Újszövetség konkrét hidat ver az eljövendő világ felé, ahol azok, akik részt vesznek a messiási étkezésben ebben a világban, annak beteljesedését az eljövendő világban is meglátják. Az igazi különbség azonban a keresztéy Eucahrostia és a zsidó messiási vacsora között a Szent Közösség (az Úrvacsora, az Eucharistia) szakramentális természetében van, amely a bűn eltörlésének pecsétje.

A Midrás valószínűleg legtalálóbb meghatározása Renée Blochtól származik, amely a Dictionnaire de la Bible, Supplément című cikkében található. E meghatározás szerint a Midrás homiletikai reflexió vagy elmélkedés a bibliai szövegeken, amely arra törekszik, hogy az adott szöveget újraértelmezze és azt a régmúltból a jelen körülményekre alkalmazza.
E tanulmányok egyik szakértője, Dr. Zunk úgy érvel, hogy a Midrás alapvetően Istenről szóló tanítás. Ranée Bloch is így fogalmaz: a Midrás lehetővé teszi, hogy Isten szóljon az emberekhez. Ez mindig személyes és gyakorlati megközelítés az akadémikus okoskodás helyett.

Én abban az időben fedeztem fel a Midrás irodalom áldásait, amikor két héber nyelvű könyvemet írtam a Messiásról az Ó- és az Újszövetségben a rabbinikus zsidó források fényében. E munka során bukkantam rá mostani témánkra, a Messiás vacsorájának kérdésére. A Midrás Rút a Messiás ünnepi vacsorájának örök perspektíváit tárja fel, amely rendkívüli módon emlékeztet arra, ahogyan az Újszövetség a kenyér és a bor szent közösségéről beszél.
Az olyan megfogalmazások, mint:”enni ebben a világban és a messiási korban”, az „Isten Országának kenyere”, a Messiás, „aki a mi vétkeinkért sebeztetett meg”, a Messiás, aki „mannát fog kiárasztani az Ő népére”, az Illés prófétáról szóló értekezés, amely szerint „a próféta feljegyzi minden jócselekedetünket, amelyet a Messiás és a Szent elpecsételnek” épp elegendő bámulatos nyersanyagot adott ahhoz, hogy más rabbinikus írásokat is tanulmányozzak.

A zsidó bölcsek szerint a midrás irodalom tanulmányozását más normatív rabbinikus írásokra kell alapozni, mint például a Talmud, a Zohár, a Jalkutim, a zsidó imádságok irodalma és a középkori Rasi kommentárok.
A Midrás irodalom a Bibliát úgy használja, hogy kihangsúlyozza az Írások elsődleges tekintélyét. Ezen általános jellemző illusztrálására hadd említsem, hogy amikor a Siralmakról szóló Midrás Rabba első fejezetének (parasa) szövegében használt bibliai helyeket megszámoltam, összesen 310 verset számoltam meg. Amikor a Talmuddal vetjük össze a Midrás irodalmat, azt találjuk, hogy a Midrásban sokkal kevesebb a bölcsektől vett idézet, aminek dzsungelét találjuk a Talmudban. Másodszor pedig a Midrásban sokkal nagyobb a szerepe a prófétáknak, mint a Talmudban vagy más rabbinikus írásokban.

A Midrás irodalommal kapcsolatos másik alaptézisnek tekinthetjük azt az elvet, hogy Isten kinyilatkoztatásának a Tórának minden részletét figyelembe kell venni és magyarázni kell annak a kérdésnek a vonatkozásában, amely a aktuális témánk, ám egyben úgy is, mint önálló egységet, mert a Tóra sohasem veszíti el szó szerinti jelentését. Minden egyes kijelentést pedig alá kell támasztani az Ószövetségből, mert az emberi vélekedések csak nagyon csekély bizonyító erővel bírnak. A Midrás irodalom gyakran idézi az arám közmondást: „ha be-ha talya”, vagyis:”ez függ attól” – úgy is mondhatjuk tehát, hogy az adott kérdés és a Biblia általános üzenete között belső hidakat építhetünk. Ez azt követeli, hogy az asszociáció módszert használjuk, amely megfelel a midrás tanulmányoknak.

Azt tapasztaljuk, hogy a keresztény világban folyamatos felvizezése folyik a Bibliának. Ha egy üzemben úgy döntenek, hogy leállítják a termelést, ez azzal a veszéllyel jár, hogy teljes anyagi csőd állhat be. Azonban gyakran arra lenne szükség, hogy kitisztítsuk a gépezetet és újra kezdjük a munkát.
A korai rabbinikus irodalom magyarázó szabályai az Újszövetségben is tükröződnek. Éppen ezért teljesen logikus, hogy a keresztény exegézis is használja az Újszövetséggel kortárs írásmagyarázati módszereket. Ez áldást hozhat dilemákkal teli teológiánk számára. A Midrás irodalom ismerete pedig segítségünkre van, hogy visszatérjünk hitünk zsidó gyökereihez.

ÚJ BETEKINTÉS A MESSIÁSI VACSORA KÉRDÉSÉBE

A legmélyebb teológiai ékkő a Midrás Rútban a zsidó források fényét veti a szent Vacsora, közösség kérdésére. Ezt a kérdést csak abban a mértékben tudjuk megérinteni, amennyit ebből a Midrás Rút számunkra feltár.
Az Utolsó Vacsora a bibliai Pészach ünnepén alapszik. A zsidóság számos előírást tart számon a Pészach megünneplésével kapcsolatban, amelynek nyomait az Újszövetségben is látjuk. A Szent Közösség (az Úrvacsora vagy Eucharistia) teológiájának szempontjából ezek a zsidó források rendkívüli jelentőségűek.

1.Howard Marschall: „Az Utolsó Vacsora és az Úr Vacsorája című könyvében az Utolsó Vacsoráról szóló beszámolókról ad részletes ismertetést. Itt hivatkozik Rudolf Bultmannra, aki szerint Jézus tanítványai közösségében elfogyasztott szent asztal közössége a hellénisztikus ünnepi lakomák bizonyos transzformációja volt, és arra, hogy „Bultmann kétség kívül arra utal azáltal, hogy az Utolsó vacsora leírása történelmileg nem megalapozott. Marschall azonban hozzáteszi: „semmi szükség azonban arra, hogy megijedjünk véleményétől”.

2. Jean-Marie van Cangh írt egy cikket „Az Utolsó Vacsora tradíciójának evolúciója címmel”(Berlin, 1999). Ő is rámutat a hellénisztikus közösségek liturgikus hatására az evangéliumi történetek mögött. Ő azzal a feltételezéssel él, hogy az Utolsó Vacsorán csak két pohárról van szó”, egy eszkatologikus pohárról, amely az ősi páska (vagy ünnepi) leírásokban is szerepel és egy eucharisztikus pohár, amely a keresztény egyházakban a liturgia hatására adódott hozzá. E teória azonban a zsidó források és a széder rendtartása fényében rendkívül mesterkéltnek hat.

A széder este folyamán pedig négy poharat emelnek fel a résztvevők. Engedjék, hogy ezeket bemutassam, és azokat az elemeket is, amelyek a Szent Közösséghez (Úrvacsora, Eucharisztia) tartoznak.

„A „darab kenyér” képe az ősi forrásokban.

A Szent Közösség alkalmával a kenyér mélyebb jelentést nyer, és egymáshoz kapcsolja a Bárányt és a kovásztalan kenyeret. Jézus mondta magáról, hogy Ő az „élet kenyere”, és aki eszik ebből a kenyérből, örök élete van”. A Messiás által adott mannát a Midrash Rút is említi, és annak örökkévaló perspektíváját mind a Midrás Rút, mind pedig az Újszövetség is kiemeli. A szakrális nyelv a bárányt a „guf ha-pesach”-nak nevezi, vagyis a „páskai test”-nek. Ez természetes módon enged minket Jézus áldozati halálára asszociálnunk.

A Midrás Rút-ban a falat kenyér, vagyis a „”pat lechem”, amelyet Boáz Rútnak adott, azt az általános zsidó magyarázatot tükrözi, hogy a Messiás mennyei mannát fog adni.
RaSHI a Messiási vacsorát a Zsoltár 22,26-hoz kapcsolja, ahol azt olvassuk: „Esznek az alázatosak és jóllaknak”. Ezt a verset RaSHI úgy értelmezte, hogy az „a megszabadulás idejére, a Messiás napjaira” utal. A Shemot Rabba egy értekezést tartalmaz a nagy pásztor-zsoltár, a 23 Zsoltár 5.versről: „Asztalt készítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van a poharam”. Ez is a mannát jelenti. „Megkened fejemet olajjal” – ez a gondoktól való szabadságra utal, „csordultig van poharam” – egy forrásra utal.”

A Didache is „természet feletti kenyérről” beszél. Mindez egy egységes logikus egészet alkot: „a kenyér kiegészíti a Bárányt, a Bárány Krisztusra utal, aki az Isten Báránya”, a manna pedig az afikoman-ra utal, arra a kenyérdarabra, amelyet félre tettek, és az „ostyára” is. E szimbólum együttes a Messiás engesztelésére utal, amelyet halála és feltámadása által szerzett. Ezáltal a Zohár antitézise egy még mélyebb jelentésre utal, amikor ezt írja: „Addig, amíg Izrael a Szent Földön élt, a Templom szolgálata és az áldozatok által engesztelést nyert, de most a Messiás az, aki ugyan ezt a szerepet tölti be népéért.

A bor és magyarázatai

A Midrás Rút-ban a bor összefügg az Ézsaiás 53-ban leírt szenvedésekkel. Ez vezet el bennünket a Szent Közösség (Urvacsora, Eucharistia) lényegéhez. Az 1 Kor 11,25-26 a bor jelentését Jézus szavaival értelmezi:”E pohár amaz az új szövetség az én vérem által…mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg el nem jön.” Itt is ugyanaz az az örök perspektíva fogalmazódik meg, mint a Midrás Rút-ban.
A Páska liturgiája négy poharat tartalmaz. Mindegyik pohárnak megvan a maga neve, és a Széder különböző jellemzőit szimbolizálja. Jusztinusz Mártír adott instrukciókat a Szent Közösség gyakorlatára nézve. Körülbelül 150 körülről származik az a magyarázata, hogy az eucharistikus közösség után a részvevőknek egymást szent csókkal kell üdvözölni. Ezek után a liturgia felügyelője, vezetője fogja a poharat, amiben bor és víz van összekeverve.

Az első pohár neve a „kiddus”, amely annyit jelent: „megszentelés”. A második pohár neve a „magid”, és e pohár elfogyasztása után kezdődik meg a páska elbeszélő, történeti része. A harmadik pohár neve a „kosz ha-bracha”, vagyis az „áldás pohara”, és erről beszél az 1 Kor 10,16: „Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e?” A negyedik pohárról a keresztény teológia nagyrészt elfeledkezett. Ha az Utolsó Vacsorát nagyító alatt vizsgáljuk meg, megfigyelhetjük, hogy az Evangéliumok egyáltalán nem említik a negyedik poharat. Ennek neve a „Kosz ha-malkhut” vagyis a királyság pohara. A Márk 14,25-ben Jézus azt mondja: “Bizony mondom nektek, nem iszom többé a szőlőtő terméséből addig a napig, míg újat iszom az Isten országában.”

Az Oxfordi Egyetem professzora, David Daube szerint Jézus a negyedik poharat azért alkalmazta, hogy „előre vetítse az Isten Országának valóságos, tökéletes és végső eljövetelét, amely a jelenben hit és reménység valósága”. Szerinte is Jézus e mondataival nyilvánvaló módon a negyedik pohárra utalt. Azonban Jézus ezt a poharat nem itta ki, és nem monda el a „birkhat ha-sir”-t, vagyis az ének áldását, mert a liturgiának ezt a részét arra az időre mozdította el, amikor a Páska végső Királysága, Országa végleg beteljesedik. Ez teljesen illeszkedik az Evangéliumokba.  A Lukács 22,16-17-ban Jézus arról beszél, hogy nem eszi többet a páskai vacsoárt, míg „az be nem teljesedik ez az Isten Országában” és  addig nem issza a szőlőtő termését, míg el nem jön Isten Országa”.

A „hallel” örökkévaló perspektívái

A zsidó páska vacsora vége úgyszintén az örök perspektívákba torkollik, ahogyan a negyedik pohár. A zsidó széder hagyománya mindig is hangsúlyozta, hogy az ünnepnek mindig a Hallel elnevezésű dicséretekkel kellett végződnie. Ez a rész a Zsoltárok könyvének 113-ik részétől a 118-ig tart. Ezek a Zsoltárok beszélnek az Egyiptomból való szabadulásról, és hogy minden népnek és nemzetnek az a feladata, hogy dicsérje az Urat. A 118-ik Zsoltárt héberül „királyi éneknek”, „sir matronitha”-nak nevezik. Mindig ez zárja a páska vacsorát. Rabbi Akiva beszél arról a Talmudban, hogy ezt az éneket a Szent Szellem adta és hogy ezt az éneket énekelték Izrael fiai, amint átkeltek a Vörös tengeren. A hagyomány itt Jehuda és S’muél rabbikkal kapcsolja ezt össze, akik azt mondták, hogy a próféták azt parancsolták Izráélnek, hogy énekeljenek Üdvözítőjüknek azon a napon, amikor megszabadítja őket.” Még a Midrás Tehilim is igazolja ezt az elgondolást.

A Zohár a 118-ik Zsoltár témáját Izráelnek Egyiptomból való kivonulásához kapcsolja. Arról beszél, hogy „utalás van ebben a Zsoltárban arra a Valakire, aki eljövendő – ezért Izraelnek szükséges ezt énekelnie Annak, aki el fog jönni.” És az emberek akkor fogják ezt a Zsoltárt énekelni, amikor eljön a Megváltás, ami bizonyosan eljön. Mert az a Zsoltár a múltbeli világról is beszél a jövőbeliről is: a hit megerősítéseit tartalmazza és a Messiás napjainak titkait.”

folytatás következik…..

Kedves Olvasóink, a segítségeteket és támogatásotokat szeretnénk kérni!

2009 év októberében Isten kegyelméből sikerült kijutnunk Izraelbe és a régebben már megismert, számunkra nagyon kedves idős magyar túlélőkkel 8 órás interjú anyagot leforgatni.

Hazatérve az volt a szándékunk, hogy készüljön ebből egy dokumentumfilm, amelyet pl. a Duna Tv-nek és városi Tv-k számára lehet felajánlani, ill. egy 35-40 perces film, amely rendhagyó történelem órák segédanyaga lehet az iskolákban, vagy a kiengesztelődés szolgálatában helyi közösségek hasznára lehetnek.

A Nemzeti Kulturális Alapnál 2010-ben pályáztunk, azonban a kormányváltást követően zárolták a forrásokat, s majd az új vezetés új prioritásai miatt nem nyertünk támogatást.

A filmek megvalósításához, technikai okok miatt pótfelvételre és az utómunkák tekintetében vágásra, szerkesztésre van még szükség.

Az Örökkévaló arra ösztönözött 2011. év végén, hogy azon igyekezzünk, hogy 2012-re elkészüljenek a filmek.

Riportalanyaink idősek 82 év körül vagy afölött járnak most már. Sajnos Rácz Klári nénit azóta már „elveszítettük”.

Az időnk rövidre van szabva és felelősek vagyunk azokért a kincsekért, amelyek a riportokon keresztül a kezünkbe jutottak, és fontos hogy jól sáfárkodjunk ezekkel a nemzetünk és az eklézsia javára.

Most sikerült találnunk egy személyt, aki a filmes feladatokban profi módon és szinte önköltséges áron a segítségünkre lehet. De így is, a saját forrásainkat és a munkánkat befektetve a pótfelvétel és a projekt egyéb költségei még kb. 400 ezer forintot (kb.1400 euró) tesznek majd ki.

Április 29-én szeretnénk utazni Izraelbe 1 hétre, s így a pótfelvételt megkezdeni és a nyár végére a filmeket elkészíteni. (Szeretnénk, ha az idős riportalanyaink is láthatnák még a munkánk gyümölcsét.)

Amennyiben bármilyen módon tudjátok támogatni a projekt megvalósulását, kérlek jelezzetek vissza!

Hálásak vagyunk:

· ha imádkozol értünk,

· ha írsz pár bátorító sort,

· ha anyagi felajánlást tudsz tenni,

· ha kapcsolataiddal segítesz minket …stb.

További referencia:

Soproni megemlékezés 2011.

A film anyagi támogatásainak kezelője: a Keresztyén Segítség Hídja Alapítvány

OTP Bank Nyrt. Budapesti régió

Számlaszám: 11715007-20354277; megjegyzés rovatba: „Film projekt”

IBAN: HU 70 1171 5007 2035 4277 0000 0000;

Swift kód: OTP VHUHB

Köszönettel: Roóz Zoltán

Miniszter Urak, Kedves Barátaim, Hölgyeim és Uraim,

Különleges megtiszteltetés számomra, hogy a svéd embermentő diplomatáról emlékező Wallenberg-évet megnyithatom.

A mai nappal kezdődik meg az emlékévet végigkísérő eseménysorozat Magyarországon és Svédországban, amelyet a két ország szervez egy olyan személyiség tiszteletére, akinek az emléke az egyik legfontosabb szimbolikus kapocs a két nemzet között. Egy svéd diplomata emlékére, aki több tízezer magyarországi zsidó honfitársunkat mentette meg a holokauszt rettenetes tragédiájának idején. Ezért elsőként hadd köszöntsem a svéd diplomácia jelenlévő vezetőjét, Carl Bildt urat.

Úgyszintén szeretném nagy szeretettel köszönteni Yossi Peled miniszter urat annak az Izrael Államnak a kormánya képviseletében, ahol Wallenberget a „Világ Igazai” között tisztelik.

A Világ Igazainak a számon tartása egyike azoknak a dolgoknak, amit feltétlenül érdemes eltanulni Izraeltől: azok megbecsülését, akik a bajban, az igazságtalanság idején kiállnak értünk, s ezáltal univerzális emberi értékek mellett tesznek hitet.

Fontos emlékeznünk Wallenberg zsidó és nem zsidó származású, magyar és svéd segítőtársaira is. Szólni kell Váli Miklósnéról, a Wallenberg Emlékbizottságnak az a tagja, aki, miközben maga is üldözött volt a vészkorszakban, és Wallenbergnek köszönheti megmenekülését, beállt mellé, hogy mint gépíró gyorsítsa a Schutz-Passok kiadását.

Ne feledkezzünk meg a többi embermentőről sem. Azokról a hétköznapi, egészséges erkölcsű emberekről, akik közeli és távoli ismerősöket, barátokat, kollégákat vagy akár teljesen ismeretleneket mentettek. Akik Wallenberghez hasonlóan életük kockáztatásával segítették társaikat. Sajnos azonban nem voltak elegen. Magyarország külügyminisztereként különösen fájdalmas kimondanom: a vészkorszak idején a magyar állam megméretett és könnyűnek találtatott. Nem tudta megvédeni állampolgárait, sőt – jóllehet idegen megszállás alatt – de elpusztításukhoz is segítséget nyújtott. Így váltak szülőhazájukban hazátlanokká, magyarságuktól és emberi mivoltuktól megfosztva sorstalanokká zsidó magyarok százezrei. Az, hogy ma a Wallenberg emlékévet tudatos választásunk alapján a Magyar Nemzeti Múzeumban nyitjuk meg, hitvallás arról, hogy nemzetünk örökre szakított a XX. század sötét szellemével. A szakítás nem jelenti azt, hogy ne tudatosítanánk a felelősséget, amely abból származik, hogy a történelemnek ez az embertelen fejezete többek között a mi országunkban is lejátszódott. Tudjuk, hogy a múlt feltárása és a tanulságok levonása mindennél fontosabb.

Raoul Wallenberg ennek a nemzedéknek azok közé a tagjai közé tartozott, akik kiállásukkal bebizonyították – s itt hadd utaljak az emlékév mottójául választott Ady Endre-i gondolatra – hogy lehetséges embernek maradni az embertelenségben.

Igen, amikor tehát felidézzük Raoul Wallenberg budapesti tevékenységét, akkor egyrészt erre a személyes drámára emlékezünk. Másrészt azonban az ő történetének nemcsak ez a személyes, emberi dimenziója fontos számunkra, hanem a hivatásé is. A vészkorszak kritikus napjaiban Wallenberg diplomataként szolgált Budapesten, és így különleges eszköz – saját státusza – volt a kezében. A diplomata lét velejárói, a védettség, a „kiváltságok és mentességek” Wallenberg kezében fontos eszközként szolgáltak embermentő munkája során. S aki saját diplomata hivatását komolyan veszi, az nagyon jól tudja, hogy ez milyen nagy felelősség.  Wallenberg példaként szolgál későbbi korok diplomatái számára is.

Egy emlékév mindig egyszerre szól arról, akire emlékezünk: ki volt ő, és minek tartjuk őt; és azokról, akik emlékeznek: kik vagyunk, és minek tartjuk magunkat. Raoul Wallenbergre emlékezve amellett teszünk hitet, hogy ideálunk és értékeink az övével azonosak. Amint a Holokauszt az egész emberiségnek, a magyar Holokauszt az egész magyarságnak, a magyar nemzetnek a tragédiája.

Ezt erősítettük meg nemrég közreadott külpolitikai stratégiai dokumentumunkban is, amelyben leszögeztük, hogy Európa-politikánk és egész külpolitikánk alapját a szövetségeseinkkel és más nemzetközi partnereinkkel egymásért, egymás állampolgáraiért, egymás állampolgárai biztonságáért, jólétéért, szabadságáért vállalt kölcsönös felelősségünk alkotja.

Különös hangsúllyal írunk erről Izrael kapcsán. Magyarország számára sehol a világon nem közömbös az emberek biztonsága, a Közel-Kelet azonban megkülönböztetetten fontos ebből a szempontból. A magyarországi zsidó és az izraeli magyar ajkú, illetve magyar származású közösség rokoni, baráti szálakkal kötődik egymáshoz. Ezek a szálak különös értéket jelentenek a két ország kapcsolatrendszerében.

Amikor most megnyitom a Raoul Wallenberg emlékévet, örömmel hangsúlyozom, hogy személye – még ha egy szomorú korszakra emlékezve is – a jövőben is, mindig összeköti Svédországot, Magyarországot és Izraelt. Emléke mindig jelen lesz Svédországgal és Izraellel ápolt kapcsolatainkban.

Tudjuk, hogy az ismert történelmi körülmények miatt, nem vihetünk virágot Wallenberg sírjára. Életének teljes történeti feltárása bár még várat magára, de megkerülhetetlen. Sorsa arra is figyelmeztet bennünket, hogy a diktatórikus ideológiák természetezte azonos. Nem tűrik, nem tűrhetik az igazságot.

Az emlékév számos rendezvénye kifejezetten a fiatalokhoz szól. Közös feladatunk átörökíteni nemzedékről nemzedékre a felelősséget: nem szabad sodródni a történelem trendjeivel, hanem embernek kell maradni, az embertelenségben is. Azt kívánom mindenkinek, hogy legyen elmélyült közös megemlékezés.

forrás: www.szombat.org