Skip to content

126. Zsoltár Grádicsok éneke.

Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vigadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr! Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk. Hozd vissza, Uram, a…

Tovább olvasom

Karácsonyi csoda Budapest ostroma idején

1944 karácsonya nem a békés családi ünnepről szólt Magyarországon, és főleg nem Budapesten. Az ország hadszíntérré vált, az egymással harcoló totális diktatúrák olyan pusztítást végeztek, amelyhez fogható addig nem volt a magyar történelemben. De még ilyen időkben is történnek karácsonyi csodák, hiszen ekkor van ezekre a legnagyobb szükség. Néhány részletre talán már nem emlékszem pontosan, mert körülbelül hat éve hallottam először a történetet, majd részletesebben utánanéztem, de ez a lényegen nem változtat.

Budapest, 1944 decembere, pár nappal karácsony és az ostrom kezdete előtt. Az evangélikus egyház Sztehlo Gábor vezetése alatt „árvaházakat” hozott létre, amelyekben több ezer zsidó és egyéb üldözött gyermeket bújtattak. Az egyik ilyen árvaház a budai Bogár utcában működött, körülbelül 30–40 gyermeket bújtattak itt egy mindössze 25 éves önkéntes gondozónő, „Éva néni” felügyelete alatt.

Tovább olvasom

Chanuka – Fények Ünnepe

sael3Hanuka (Chánuká, חנוכה) ünnepe a zsidó naptár szerinti kiszlév hó 25-én kezdődik, és nyolc napig tart.

Ezen az ünnepen mi, kései utódok annak a győzelemnek állítunk emléket, amelyet a Makkabeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az akkori zsidó államot, Judeát elfoglaló szíriai megszállók felett.

Az idegen hatalom és helyi támogatóik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban. A harc a polgári időszámítás előtt 165-ben a Jeruzsálemi Templom visszafoglalásával ért véget. A győzelemmel helyreállt a zsidó állam – amelyet akkor Judeának hívtak – katonai és vallási szuverenitása. A “chánuká” azt jelenti: “felavatás” és arra utal, hogy őseink újra Isten oltalmába ajánlhatták a Templomot, amelyet a pogány bálványok és praktikák beszennyeztek.

Tovább olvasom
Back To Top