In memoriam Uli Eiwen

Uli Eiwen, Isten egyik különleges szolgálóleánya, életének 68. évében elhunyt.

A megbékélés kapujában című cikkünkből idézhetjük fel Izrael felé szóló különleges  elhívásának történetét:

Amikor Uli Eiwen tizenhat éves volt, nagyon fontos elhívást kapott az Úrtól. 1961-ben, egy svájci látogatás során éppen egy diabemutatót nézett Izraelről. Az egyik képen a Haifa mellett emelkedő Kármel-hegy volt látható, melynek látványa hirtelen nagyon mélyen megérintette. Elmondása szerint olyan volt, mintha egy hang szólalt volna meg a bensőjében: „Ez a te elhívásod.” A szobájába ment, és letérdelt imádkozni. Ezt mondta: „Jézusom, ha ez Tőled volt, kérlek, mutass nekem valamit a Te Igédből.” Ezékiel könyvénél nyitotta fel a Bibliát, és szeme a második rész harmadik versére esett, ahol a következőt olvasta:

„… Izráel gyermekeihez küldelek téged.”

Tovább olvasom →

Egyházi vezetők a tiszaeszlári vérvád parlamenti emlegetése ellen

A katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetőinek közös állásfoglalása a gyűlöletkeltés ellen.

Egyházi vezetői szolgálatunk kötelez minket, hogy szót emeljünk a gyűlöletkeltés ellen. Így utasítjuk el, hogy nemrégiben a Parlament falai között egy képviselői felszólalásban felidéződött a szégyenletes tiszaeszlári vérvád, amelynek felemlegetése egyedül az indulatkeltés eszköze lehet. Ebben a helyzetben is emlékeztetnünk kell Krisztus tanítására: “Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Hitünk, emberségünk semmilyen körülmények között nem fér össze az antiszemitizmussal, a vallási közösségek, népcsoportok elleni gyűlöletkeltéssel.

Különösen is aggasztónak találjuk, hogy a gyűlöletkeltő beszéd a Parlament falai között hangzott, hangozhatott el. A magyar törvényhozásnak, a politikai közbeszédet meghatározó képviselőknek, politikusoknak fokozott felelősségük van a gyűlöletkeltéssel való szembeszállásban. A tiszaeszlári vérvádat és az általa keltett gyűlöletet elutasítva együtt hívunk mindenkit a szeretet és az elfogadás krisztusi parancsának követésére és hirdetésére, az igazi emberi értékek alapján álló alkotó együttműködésre.

Budapest, 2012. április 19.

Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke

Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke