Skip to content

Benjamin Berger első előadása az Izrael Kongresszuson 2009.05.01-03. III. rész

Ma Izraelben a gyülekezetnek megvan ez az elhívása. Mi készítjük elõ az utat. Hálásak vagyunk azért, hogy van Messiási gyülekezet, hogy növekszik, de felismerjük azt, hogy mi készítjük meg az utat egy sokkal nagyobb dolog számára, ami még meg fog történni Izraellel. Ha majd kinyílik az ég, ha egy nemzeti felismerés megy végbe, ha Izraelre kitöltetik a Szent Szellem, akkor Jesua HaMessiah-t (Jézus Krisztust) felismerik, ahogy ezt Zakariásnál olvassuk. (Zak 12, 10)
Akkor bûnbánat adatik, megbocsátás adatik, gyógyulás adatik. Akkor meglesz, amirõl már ma hallottunk, a halálból élet lesz. Nem csak ébredés, hanem élet a halálból. Ha Izrael a Messiását felismeri, és azt mondja: Baruch haba beSem Adonai. (Áldott, aki az Úr nevében jõ.) És Õt hívni fogják, és Õ visszajön a népéhez.

Amint azt ma már hallottuk, fontos, hogy megértsük, hogy Jézus a zsidó népbõl jött. Igen, õ Isten Fia, Õ Isten maga, aki testben jött el, de Õ ember volt. Õ zsidó volt. Ha legtöbben ellene is voltak e népbõl, ehhez a néphez tartozott. Õ sírt Jeruzsálem felett, mert szerette a népét. És még mindig szereti a népét. Ez az Õ népe, és milyen nagyszerû lesz, ha mi végre felismerjük, hogy ki Õ. Ha felismerjük, hogy mi a mi bûnünk. Nemcsak a nemzetek bûneit, hanem a mi saját bûnünket. Hogy mi nem fogadtuk el Õt. És sírás lesz, a bûnbánat könnyei, és megbocsátás adatik, és kibékül Izrael és a Messiás.

Tovább olvasom

Benjamin Berger első előadása az Izrael Kongresszuson 2009.05.01-03. II. rész

Ha visszatekintünk Ádámra, õ számûzetésbe ment. Isten most egy néppel akar útnak indulni. Azelõtt nem neveztek semmilyen népet Isten népeként. Ez itt a kezdet. Isten népének történetét számûzetéssel kezdi. Izrael mint nép története szolgasággal kezdõdik el Egyiptomban. Amire Jákob lemegy, addigra Izrael már egy nagy család volt, de még nem nép. Egyiptomban sokasodtak, és váltak néppé a szolgaságban, számûzetésben. Fontos, hogy ezzel tisztában legyünk, mert Ádám számûzetésbe ment, és Izrael története számûzetésben kezdõdik, és utána vezeti ki Isten népét az ígéret földjére. Ez megint az Éden kertjére emlékeztet minket. Isten mondja Mózes könyvében: ’Minden el van készítve ebben az országban, nem kell házakat építenetek, vagy fát ültetnetek. Ez már mind ott van. Nektek adom azt a földet.’ Tehát Isten kivezeti õket, és visszaviszi õket ebbe az országba. Amint mondtuk, az Õ szándéka Izraellel, hogy egy teokrácia (papok királysága) legyen. Hogy Õ a király Izraelben, és Izrael felett, és Izraelen keresztül legyen a birodalma kinyilatkoztatva. Ha a nép engedelmesen Hozzá ment volna, nyilvánvalóvá lett volna az Õ országa. Izraelben. Az õ célja nem csak Izrael volt, ezt látjuk. Az Õ célja mindig az egész emberiség. De õ ezt az egy népet ( a “szelíd olajfába” beoltott nemzetekbõl való hívökkel együtt; szerk.megj. )akarja felhasználni, hogy áldássá legyenek az egész emberiségnek.

Tovább olvasom

Benjamin Berger első előadása az Izrael Kongresszuson 2009.05.01-03. I. rész

Benjamin Berger
Egy osztrák gyökerekkel rendelkezõ, ortodox-zsidó családban nõtt fel New Yorkban. 1967-ben jutott hitre Krisztusban, és 1972-ben Izraelbe települt. Ma Rúben nevû testvérével Jeruzsálem óvárosában egy Messiás-hívõ közösséget vezet, és világszerte szolgál ezzel az üzenettel. E szolgálat számos Izraelrõl írt könyvet is magába foglal.

Nagyon sok fontos témakör van, de valahogy Izrael, a Messiási gyülekezet, a gyülekezet, amelyik Jézust szereti, olyan témák, amik egészen központi jelentõségûek Isten szívében. Amint azt jól tudjuk, az egyház ezt egyáltalán nem, vagy többségét tekintve nem értette meg az elmúlt majd kétezer évben. Ami számunkra kegyelem, hogy Isten világosságot ad, hogy javításra ad lehetõséget, helyreállítást ad. Ez kegyelem. Ez a hûséges Isten kegyelme hozzánk, az Õ gyermekeihez, az irántunk érzett szeretetének kinyilvánítása. Számunkra Izrael az a hely, ahol elvakultakká váltunk, és ahol nagy többségünkben még mindig elvakultak vagyunk a Messiás meglátásában, Jézus Krisztus felismerésében. És a gyülekezetet, vagy az egyházat, a hívõket is elvakították Izrael titkára vonatkozóan.

Tovább olvasom
Back To Top