2008. április végén nyílt újra lehetõség Izraelbe utazni. A konkrét ok egy konferencia volt, a Jeruzsálem közelében fekvõ Kiryat Yearimban. Elsõ utam azonban ismét Netanya városába vezetett, idõs barátainkhoz. Mint a legtöbbször, most is gyorsan jött létre ez az utazás. Sokszor gondolkodtam azon, hogy ez miért van így. Habakuk könyvének verse jut eszembe: „Mert e látomás bizonyos idõre szól, a vége felé siet és meg nem csal..”
Vannak dolgok, amire az Úr nem úgy vezet el, hogy hosszas készülõdés után nyit ajtót, hanem hirtelen, gyorsasággal. Gyakran tapasztaltuk, hogy így van ez az utakkal is, amiket Isten népe közé, a Szentföldre tehetünk. Egyszer csak megindul, mint a szülés, és már megvan a repülõjegy, egyeztetjük az idõpontokat, csomagolunk és megyünk. Ez alkalommal is így volt. A készülõdés utolsó napjaiban pedig ráadásul még az is kiderült, hogy május 1-én tartja az Izraelben élõ magyar nyelvû közösség a maga megemlékezését a Soáról. Abban a reményünkben, hogy így, együtt találva a Magyarországon szinte elfelejtett „határon túli magyarokat”, eljuthat hozzájuk – legalább valamilyen szintû – megkövetés, bocsánatkérés. Ezért mindent latba vetettünk amit csak lehetett, hogy egy, a jeruzsálemi Jad Vashem emlékmúzeumban felolvasható üzenet megfogalmazódjék az indulás elõtt. Az idõ rövidsége – és a magyar valóság – nem engedte meg, hogy levelünk egy igazi, egész nemzetet, de legalább az ország hívõ kereszténységének teljességének hangját megszólaltató üzenet legyen. Mégis megfogalmazódott a következõ levél…   >>

Olvassa tovább…»»