Izraelben – magyarul I. rész

Izrael 2005.09.30-10.09.

Mich Moret (Netanya környéke)

Már otthonról megbeszéltünk egy találkozót az idõs házaspárral, akikkel Budapesten találkoztunk 2004-ben. Akkoriban a Menóra közösség tartott egy szabadtéri Szukkot alkalmat a Szent István parkban, és az arra járók között szólítottuk meg szűkös héber ismereteink segítségével az arra sétáló idős embereket, akik köszöntésünkre magyarul feleltek. Már akkor is megindultan hallgatták a szabad téren szóló zsidó dallamokat, majd beszélgetésünket követően még inkább elfogódtak azt hallván, hogy munkánkat, erőnket a zsidóság ellen elkövetett bűnökért való bocsánatkérés dolgában vetjük latba. Az ő emlékeik alapján szinte hihetetlennek tűnt, hogy most Budapest egy közparkjában zsidó zene szólhat. Az is kiderült, hogy Netanyan élõ barátainkhoz tervezett látogatásunk során őket is meglátogathatjuk, hiszen a közelben élnek.

Tovább olvasom →

Napi tízezer áldozat…

A TRAFÓ AJÁNLATÁBÓL!

A program a LOW holland-flamand Kultfeszt keretében valósul meg.
Néhány négyzetméter, többezernyi kézzel faragott apró báb: gyilkosok és áldozatok. A színpadon Auschwitz. Színpadon? Auschwitz?

A magát színházi kollektívaként meghatározó holland Hotel Modern nem ismeretlen Magyarországon, elsõ világháborús elõadásuk (The Great War) néhány éve szerepelt már a Trafó mûsorán. A dokumentumot és a fikciót, a tragikus realitást és az illúziók világát mesterien elegyítõ társulat formanyelve a film és a képzõmûvészet határvidékeit érinti, legújabb elõadásuk pedig egyenesen a lehetetlent kísérli meg: a történelem egyik legnagyobb tömeg-gyilkosságát mutatják be.

Élethûen felépített barakkokkal, apró fabábok ezreinek segítségével ábrázolja a társulat az auschwitzi koncentrációs tábor, a halálgyár mindennapi mûködését. Egy szó sem hangzik el, az alkotók – mint óriás haditudósítók – minikamerákkal mozognak a díszletben, filmezik a történéseket, a közönség pedig a kivetített képeket látva válik néma szemtanúvá.

Tovább olvasom →

PÊLE-MÊLE (24.rész) -Önéletírás-

“Fiók-Gyerek”

[A gyermekgyógyász professzor férj az orvosi szobájában]

Férjembõl gyermekorvos lett. „Gyerekszaga” volt, annyira szerette õket és a gyerekek is õt. Egy vizit a többi orvos és nõvér számára szörnyû lehetett, annyit állt egy beteg ágya mellett. A hosszas álldogálásnak volt egy objektív oka. Alapelve ugyanis az volt, hogy „síró gyermeket, légyen az akár csecsemõ, nem vizsgálok!” És addig játszott, dörmögött, simogatta, hintáztatta a gyereket, míg az abba nem hagyta az üvöltést. Kerülhetett az akár fél órába is. El lehetett képzelni a fõorvosi sleppet alkotó orvosokat, ápolónõket; milyen boldogok voltak az álldogálással.

Egy nap felmentem Gáborhoz a főorvosi szobájába. Ült az íróasztalánál és írt. Az íróasztal egyik fiókja ki volt húzva, s benne egy 7-8 hónapos forma csecsemő játszott boldogan Gábor fonendoszkópjával.

–    „Hát ez a gyerek, hogy kerül ide?”

–    „Egész délelőtt úgy üvöltött az ágyában, hogy a nővérek majd megőrültek tőle. S nézd: milyen csöndben van! Látod, milyen könnyű egy akkora gyereket megnyugtatni?”

Tovább olvasom →