Szózat a – fiamhoz!

Az alábbiakban olvasható levél 1931-ben íródott, gyönyörűen kiírt, míves betűkkel, Józsi bácsi édesapja tollából. Szavainak fényében talán még mélyebb értelmet nyer fiának utolsó jeruzsálemi útja.

Budapest, 1931 szeptember 23.

Drága kicsi gyerekem!

Midőn e szavakat írtam hozzád még csak 12 hónapos csecsemő vagy s ebben a pillanatban nem is értheted, hogy tulajdonképpen mit is kívánok tőled, de ha Isten segítségével felcseperedel, minden meg fogsz érteni, amikor hangomat meghallod.
Amikor a csipkebokorban Mózes – a mi legnagyobb tanítómesterünket – a jó Isten hívta, az Ő mindenható tudásánál fogva tudta azt, ha csendesen szól hozzá, reá sem hederít, ha pedig mennydörgés szerűen kiabál, akkor úgy elszalad, hogy lába sem éri a földet, éppen ezért a jó Isten felvette Ámrámnak – Mózes atyjának – a hangját, s ezen a hangon szólította meg. Ezt a hangot ismerte, ezt a hangot szerette Mózes, s figyelte az Örökkévaló szavait. Én is az atyai hangon szólok hozzád, édes fiam, mert te már most ismered ezt a hangot, te már most szereted ezt a hangot, hisz valahányszor – napi robot után – akár délben, akár este – haza jövök, a te drága mosolyod és kis kacsóid intése felém, kifejezik azt az igazi, szívből jövő örömet, hogy engem meglátsz, s ez az ártatlan öröm kitörése ad nekem erőt a másnapi munkámhoz. Mikor meglátom rajtad ezt az örömet a hazajöttemkor, mintha csak értenéd, ez ad nekem reményt a jövődet illetőleg.

Tovább olvasom →