Szózat a – fiamhoz!

Az alábbiakban olvasható levél 1931-ben íródott, gyönyörűen kiírt, míves betűkkel, Józsi bácsi édesapja tollából. Szavainak fényében talán még mélyebb értelmet nyer fiának utolsó jeruzsálemi útja.

Budapest, 1931 szeptember 23.

Drága kicsi gyerekem!

Midőn e szavakat írtam hozzád még csak 12 hónapos csecsemő vagy s ebben a pillanatban nem is értheted, hogy tulajdonképpen mit is kívánok tőled, de ha Isten segítségével felcseperedel, minden meg fogsz érteni, amikor hangomat meghallod.
Amikor a csipkebokorban Mózes – a mi legnagyobb tanítómesterünket – a jó Isten hívta, az Ő mindenható tudásánál fogva tudta azt, ha csendesen szól hozzá, reá sem hederít, ha pedig mennydörgés szerűen kiabál, akkor úgy elszalad, hogy lába sem éri a földet, éppen ezért a jó Isten felvette Ámrámnak – Mózes atyjának – a hangját, s ezen a hangon szólította meg. Ezt a hangot ismerte, ezt a hangot szerette Mózes, s figyelte az Örökkévaló szavait. Én is az atyai hangon szólok hozzád, édes fiam, mert te már most ismered ezt a hangot, te már most szereted ezt a hangot, hisz valahányszor – napi robot után – akár délben, akár este – haza jövök, a te drága mosolyod és kis kacsóid intése felém, kifejezik azt az igazi, szívből jövő örömet, hogy engem meglátsz, s ez az ártatlan öröm kitörése ad nekem erőt a másnapi munkámhoz. Mikor meglátom rajtad ezt az örömet a hazajöttemkor, mintha csak értenéd, ez ad nekem reményt a jövődet illetőleg.

Tovább olvasom →

Három nap története

  Nem szunnyad, és nem aluszik az Izrael õrizõje…

Az alábbi történetet néhány évvel ezelõtt olvastuk egy megsárgult, géppel írott formában, Józsi bácsi és Julika néni otthonában. A történet fõhõse Józsi bácsi édesapja, néhai Grosz Gusztáv. Józsi bácsi 14 éves korában 3 hónapig a pesti gettó kényszerlakója volt. Édesapja, Grosz Gusztáv, a Soá-ban is az alábbiakban olvasható eseményekhez hasonlóan csodálatos módon menekült meg. Józsi bácsit és feleségét, Julika nénit a békét a Nemzeteknek alapítvány karolta fel 2001-ben, azóta rendszeresen látogatjuk õket.

Három nap története /A levél 1919-ben keletkezett

Hiteles tanukkal alátámasztható szóról szóra igaz esemény a román megszállás alatti időkből

Nyomasztó hangulat uralkodott Budapesten heteken, hónapokon át, amidőn a kommunizmus volt a hatalmon az egész országban. Ha itt-ott két barát, testvér vagy rokon csak véletlenül is találkozott az utcán, őrizkednie kellett, nehogy egy harmadik is hozzá csatlakozzon, mert nyomban ott termett a kérlelhetetlen szigorral rendelkező valamennyiünk által gyűlölt vörös őr, és szétzavarta őket azzal, hogy „tilos” a csoportosulás”! Sőt, emlékszem arra is, hogy a szokásos szombat esti Istentiszteletet (nem is egy esetben) csak félve tudtuk megtartani.

Tovább olvasom →

Eliézer ben Gershon, ha Kohén

Kedves Mindenki!

Nehéz kötelességem, hogy ezt a beszámolót is elkészítsem! Általában olyasmiről ír az ember, ami az Úrban való életünk áldásairól szóló bizonyság.

De hogyan számolsz be arról, hogy elindultál egy útra Izraelbe, hogy elkísérd drága idős zsidó barátaidat, akiknek eleven vágya volt látni az ősatyák földjét, és valaki nem jön veled haza, mert lelkét Istennek adta egy izraeli kórház betegágyán.

Józsi bácsi (Eliézer ben Gershon, ha Kohén), az elmúlt 6-7 év során olyan lett, mint az apukám. Mély barátságot kötöttünk, amiről azt szoktuk mondani, fél szavakból is értjük egymást. Felesége, Julika néni az elmúlt évek során megnyitotta szívét a Messiás, Jesua előtt is!

Józsi bácsi 14 évesen élte át a Holokausztot és vesztette el az édesapja által közvetített mély hitét Izrael Istenében. Bár sohasem lett a kommunista párt tagja, a kommunizmus fojtogató évei alatt a hite is bénult maradt. A megbénult hitet fizikai bénulás követte: nyugdíjba vonulása évét követően – utólag talán mondhatjuk – téves diagnózis következtében 9 évet ágyhoz, tolókocsihoz kötve töltött el Józsi bácsi.
Az elmúlt évek Izraelben tett útjairól adott beszámolóink felkeltették bennük a vágyat, hogy ők is megtáthassák a Szent Földet. Ez a vágy szinte megállíthatatlanul vitte őket előre az utazásra készülődés napjaiban, bár az utazás előtti hetekben bennem mély aggodalmak és félelmek törtek elő, ezeknek nem tudva végére járni, elindultunk…
Jeruzsálemben különleges ragyogás vett körül minket. Feltárult előttünk a város, talán úgy, ahogy még én sem láttam soha. Együtt jártuk be utcáit, amikért a Biblia parancs szerint is imádkoznunk kell (és toltuk magunk előtt Eliezert tolókocsijában), imádkoztunk a Siratófalnál, (ahová a biztonsági őr tolta őt be).
Tovább olvasom →